Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)
Téger Béla: A Nyírvidék ötven esztendeje
A Jóba-nyomda értesiti a közönséget, hogy a mozgósítás miatt nem csökkent az üzem teljesítőképessége és a lap rendes időben jelenik meg. A budapesti mérnöki kamara tárgyalást kezd egy Debrecen—Nagyvárad közt létesítendő hajóút létesítésére. Augusztus 13-án a III. honvédkerület parancsnokság köszönetet mond a vármegyének a mozgósítás gyors és pontos lebonyolításáért. Somogyi Gyula közjegyzőt kinevezik a nyíregyházi VörösKereszt Egyesületének alelnökévé. Augusztus 14-én a temesvári 7. hadtest kiirja az első hadiszállításokat. Kávé, cukor, csokoládé, tea, köménymag, ánismag, szalámi, kolbász, füstölthús, rizs, árpadara, griz és hüvelyesekre kért ajánlatot a hadtest gazdasági hivatala. Augusztus 18-án a város és a vármegye díszközgyűléséről üdvözlik a királyt 81 éves évfordulója alkalmából. A nőegyletek felhívják tagjaikat, hogy kötszerkészitésre minél nagyobb számban jelentkezzenek. Augusztus 24-én ismerteti a Nyírvidék a moratorium rendeletet. Ugyanez a szám számol be a győzelmes előnyomulásokról. Megjelenik a Vörös-Kereszt Egylet első felhívása. A felhívást dr. Ujfalussy Dezsőné, dr. Flegmann Jenőné, Groák ödönné és Ruzsonyi Kató irták alá. Napról-napra érkeznek Nyíregyházára a sebesültszállító vonatok. A jólelkű nyíregyházi asszonyok éjjel-nappal várják a sebesülteket az állomás erre kijelölt helyiségében. Megkezdik a tárgyalásokat a barak-épitésről. Móra Ferenc »Üzent a haza« cimmel verset írt a »Nyirvidék« számára. Szeptember 5-én hatalmas cikkben számol be a Nyírvidék Reims elestéről. ~377