Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)
Téger Béla: A Nyírvidék ötven esztendeje
Hazavágynak az »amerikás« magyarok. Tóth József tollából az Amerikába kivándorolt, de onnan visszatérni akaró magyar testvéreinknek itthoni elhelyezkedése, valamint földvásárlásra irányuló igényeik kielégítésének támogatására jelenik meg »Nyílt levél a hazatérők ügyében« cimü izzó magyarsággal telitett hangú felhívása. A vezércikkeken kivül társadalmi életünk reprezentánsai közül számosan keresik fel a Nyírvidéket más közérdekű cikkekkel is. Dr. Szesziay László a kisvasutakról, Szikszay Sándor a káposztaértékesitő és savanyitó r.-t.-ról, valamint a mezőgazdasági és háziiparunk fejlesztéséről írnak közgazdasági vonatkozású cikkeket. Elvy Tamás folytatja ez évben is Okatootáiai levél című cikksorozatát. Máferszky Béla a közös árvapénztári kölcsönök ről, dr. Pilisy István pedig uj szálloda építéséről írnak. Kohn IV.és a tudomány stádiuma cimü tanügyi cikket, Tamás Gyula a dombrád—lcisvárdai vasút építéséről írnak szakcikkeket. Kubacska István az állatok és madarak védelméről, valamint az Állatvédő Egyesület fontosságáról, Szikszay Sándor a kisvárdai bikavásár jelentőségéről, Demeter Béla az állatok és növények védelméről, Kállay András a husdrágaságról, Matlekovics Sándor a társadalmi békéről, László Gyula a nem állami tanítók jogviszonyáról szóló törvényjavaslatról, Tóth József Egy miniszteri rendelet, melynek szive van cimen foglalkoznak a napi aktualitásokkal. Kiss Pál Kötekedés cimen a város polgárainak igényeiről közöl éles megfigyelésü és sokszor maró szatiráju cikket. Sütő József a nyíregyházi szivargyár 1840—50. évben cim alatt ismerteti a nyíregyházi feldolgozó telep működését. Dr. Jósa András a közművelődési ház szükségességére hivja fel a figyelmet. •cu