Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)
Urbán Ferenc: Tallózás az 50 éves Nyírvidék multjából
• a gummiszerü hengerrel föladva azt az ólombetűk ezernyi sokaságából összeállitott kolumnára, szép, egyenletes, intenzív fekete nyomású újságként kerüljön ki az időközben megfürdetett papir a sajtóból. A ma ideges emberének ez örökkévalóságnak tetsző munkateljesítmény az akkori korban már forradalomszerü ujitás volt a szakmában, s mégis percek teltek el, míg egy példány elkészült. A kutató elme azonban nem nyugszik. A könyv kezd mindig nagyobb és nagyobb tért hódítani. A nyomdatermékek kezdenek lassanként közszükségleti cikké lenni s ez a fellendülés kényszeríti a nyomtató mestereket gyorsabb produktumra. Megjelennek nálunk is a gyorssajtók első fecskéi. Jönnek a csodagépek, melyek már zugnak, zakatolnak s a kézi sajtó lassú tempójú termelésével szemben ontják magukból a kész nyomtatványokat, dacára annak, hogy alig nyomnak óránként 600—700 példánynál többet. A haladó kor megköveteli a Nyírvidéknek is gyorsabb előállítását és gyorssajtóbeállitását. Gutenberg ősi sajtója mindinkább háttérbe szorul, mig végre már csak az úgynevezett kefelevonat készítésére használódik. Az emberi erő által hajtott gyorssajtó az évek multával szintén kevésnek kezd bizonyulni s már a 90-es években második gyorssajtóról kell gondoskodni. Ebben az időben már oly óriási haladást ért el a nyomdatechnika, hogy üzemi erőhajtásu gépek vannak használatban. Az 1894. évben egy ilyen épitésü gépet szerez be a lap kiadótulajdonosa 50X70 cm. méretű nyomófelülettel. A város fejlődése követelőleg kényszeríti a nyomdát is ujabb beruházásra s az időközben már nagyobb helyiséget bérlő vállalat a Nyírvidék 25 éves jubileuma alkalmával már egy 70X100 cm. nyomófelületü gyorssajtón állítja elő. *