Szohor Pál: Nyíregyháza az örökváltság 100. évében (Nyíregyháza, Jóba, 1924)
I. RÉSZ. A régi Nyíregyháza. - 2. dr. Nagy Jenő : Nyíregyháza természeti viszonyai
70 Kisebb-nagyobb erdőfoltok voltak még a közelmúltban., sőt vannak még most is Nyíregyházától Délre és Délkeletre :: Téglás, Hadház, Debrecen, Nyírbakta, Nyírbátor, Nagykároly és Érmihályfalva közti területen. Nagyapáink még beszélik,, hogy Nagykállótól kezdve Nagykárolyig végig erdőben lehetett utazni. Érdekes, hogy mig a nyíri erdők legtöbbjében a Tölgy mellett igen nagy számban van képviselve a Szil és a Mezei Juhar, addig ezek a sóstói erdőben számba se jöhetnek. Vannak 80—100 éves tölgyerdő részletek, a legnagyobb része azonban 20—40 éves A sudár tölgyek lombkoronája alatt, mintegy második emelet, gazdag cserje-vegetáció fejlődik. Ebben a Fagyai és a: Bodza játszik vezérszerepet. Juniusban, amikor fehér virágdíszbe öltöznek a cserjék, bóditó illatárban fürdik az egész környék. A cserjék között még ott találjuk a Kányafát, vagy Vad! Lapdarózsát, amelynek ősszel piros bogyóira fogunk talán legjobban emlékezni, azután a hozzá hasonló, feketebogyóju Ostorménfát, a jól ismert Mogyoróbokrot, a Galagonyát, amelynek ősszel piros bogyóit a gyermekek ugyancsak keresik r. azután a piros, majd éretten feketebogyóju Kutyabengét, a zöld, majd feketebogyóju Varjutövisbengéí, a pirosbogyóju Vörösgyürü-Somot, Kökényt és a szép pirostermésü Papsipkát: vagy Kecskerágót. E helyenként elég sürü bokrozatot azután még sűrűbbé teszi a kúszó növényzet, a Vadkomló és az Iszalag messze elágazó SZÍVÓS szövevénye, amelyek a trópusi erdők liánaihoz hasonlitván, itt is szinte lehetetlenné teszik az előrehaladást. Ezek alkotják főképpen a középső emeletet, a cserjevegetációt. Ezalatt pedig jön a legalsó szint, az alacsonydudvás növények sűrűsége. ismeretes, hogy sürü lombsátor alatt, éppen a napfény hiánya miatt, nem fejlődik ki gazdag alsó növényzet. Ellenben, ahol a tisztásokon, avagy erdőszéleken a fény akadálytalanul behatolhat a talaj szinén tenyésző alacsony vegetációhoz, ott azután bámulatos bujaságban fejlődik ki az erdei virágok pompás szőnyege.