Szohor Pál: Nyíregyháza az örökváltság 100. évében (Nyíregyháza, Jóba, 1924)

I. RÉSZ. A régi Nyíregyháza. - 1. Krúdy Gyula: Nyiri emlék

22 Évtizedekig elég volt felvetni ezt a kérdést, akár a patikában, akár a serházban, ahol három-négy »nadrágos embenc összeült és minden más kérdés nyomban háttérbe szorult. A gimnáziumi tanárok, a városi tisztviselők, az ügyvédek, a doktorok olyan hévvel vetették magukat ennek a kérdésnek az eldöntésére, hogy idővel szinte két párt alakult a városban, amelyet meglehetős élességgel választott el egymástól ez a kérdés. . Általában a fiatalság, a reformerek nyíregyházi-pártiak voltak, — igy beszéltek, igy irtak. A konzervatívabb öregek, akiknek élén Kállay András, Szabolcsvármegye évtizedes főispánja állott (aki azonban csak akkor lett valóban nyíregyházai, amikor házat is vásárolt a városban magának az Orosi-utcán) nyíregyházaiak voltak és az ő segítségükre sietett a Magyar Tudományos Akadémia is, amelyet ebben az ügyben hivatalosan megkérdeztek. De hiába volt az akadémiai döntés, a fiatalok azután sem fértek a bőrükben. y A jelszó, — a nyíregyházi jelszó, — amely egyesitette őket, valóságos párttá tömöritette a haladókat. Mindenféle reformokat kezdtek emlegetni, bevezették a villamosvilágitást, a közúti vasutat (Debreczennek, az irigyelt szomszédnak már régen volt kisvasutja), megbuktatták Beniczkyt, a város régi függetlenségi követét, gőzfürdőt építettek ... Mindez ugy hangzik, mintha egy boldog ország városáról volna szó, pedig- minden egyes lépésért kemény küzdelmek folytak, mert a mostani tirpákok apjai még konzervatívabbak voltak, mint akár a legmaradibb megyei uraság. Irtóztak minden pénzkiadástól, a fogúkhoz verték a garast, lógatták a lábukat a pénzesládán ... A Bencseknek, a Vietóriszoknak, a Szohoroknak sokat kellett a múltban csatázni a város fejlődése érdekében. Alig hinném, hogy ennek a csatának már vége volna. Még mindég vannak bőven a nyíregyháziak között nyíregyházaiak.