Szohor Pál: Nyíregyháza az örökváltság 100. évében (Nyíregyháza, Jóba, 1924)

I. RÉSZ. A régi Nyíregyháza. - 4. dr. Simkó Gyula : A nyíregyházi tanyák keletkezése, fejlődése, települési és néprajzi viszonyai

147 .népesíteni. Bár a gróf hathatósan védelmezte telepesei szabad vallásgyakorlatát, mégis sokat zaklatták, kathólikus plébánost akartak nekik adni, imaházukat ledöntötték, papjukat elkergették. Mindez annyira elkeserítette a hitbuzgó népet, hogy többször el akarták hagyni Nyíregyházát és sokszor fájdalmas sóhaj tört ki keblükből: »mi zme lent sve taki trpácH — mi csak mindig szenvedők vagyunk (szenvedünk). Trpák szenvedőt jelent; a magyar ember azonban három mássalhangzót nem tür meg egymás mellett, közbeszúrta tehát az »i« magánhangzót. Igy kapta népünk a tirpák nevet. S ma már elég valakinek Nyíregyházán születnie, hogy tirpáknak nevezzék. A tirpák nép nyelve a magyar és tót nyelvnek összekeverése, a magyar szavakhoz tót képzők, a tót szavakhoz magyar képzők és ragok csatolása. E beszédmód eredete régibb, nem az ujabbkori magyarosítás óta kezdődik, hanem jóval azelőtt, mert már az 1760.-Í tót összeírásban is ezt találjuk, »malombíróvá Koleszár Mártonová«, Koleszár Márton malombiróé stb. Hogy milyen a beszédjük, azt példával fogom megvilágítani. Egy alkalommal panaszkodott nekem a tirpák gazda, hogy a tanitó megverte gyermekét, mert nem tanul; máskülönben sincsenek vele megelégedve, mert nagy urnák tartja magát: »ale ved mi ho na ucsime na moresz, moj vagyon edon büdös rektor ne bude turkalovaty«, (de hiszen mi megtanítjuk rendre, az én vagyonomban egy büdös tanitó nem fog turkálni, piszkálni). Jellemző ez egyúttal a tirpák önérzetére is. Igen gyakran halljuk tőlük : igyeme na tárgyalás (megyünk a tárgyalásra). Tessék a levesből csrpálni (szedni, merni); boli zme vo városi (a városban voltunk); vegy jin valóság szadnutvo mliko dán (valódi, igazi aludtejet adok önnek). Jellem tekintetében tirpákjaink alig kifogásolhatók. Becsületes, derék, szorgalmas, embertisztelő nép. Mint földművelő népnek minden ideálja, hiúsága és ábrándja a szántóföld. Ha két garast szerez, az egyiket feltétlenül földszerzésre teszi félre. Földszerző vágya szinte kazsisággá fajul; jellemző rájuk nézve az a mondás, hőgy felszántaná még a 10*