Saáry Sándor: Saáry gyűjtemény (Nyíregyháza, Jóba, 1923)
A KISVÁRDAI FEHÉR ASSZONY
poharazás után szokása szerint nagyon lerészegedvén és ugyancsak szokása szerint mélyen elaludván, ágyas házadból a gyertyának eloltása után hófehér lepelbe burkoltan nesztelenül kiosontál gonosz praktikáid üzése végett, — de láttalak sokszor várkastélyon északi oldalán lévő első emeleti lakosztályod ablakában elmerengve, szomorkodni. Mandula metszésű, nagy, fekete szemeid hosszú szempillái alól ki-ki kandikált egy-egy könnycsepp, elárulván, hogy nem vagy boldog, s ilyenkor nagy szomorúságodban a dalban kerestél vigaszt. Mily sokszor is halottam, mikor eper ajkad csábos mézzosoprán bangóin halkan azt dalolta : Szellő, szellő, síró szellő Fáj a Szivem-lelkem, Beteg vagyok, meg is halok Temessetek engem Vidd el, vidd el a szivemet A világon végig Mutogasd meg mindenkinek Milyenek a vérző szivek, Mikor összetépik). Vagy amikor azt daloltad : Lehullott az ößzi rózsa levele, Hulló virág volt a babám szerelme Tavasszal nyilt, ősszel lehullj Nem jő vissza, ami elmúlt... Siratom a legszebb álmom, Temetem a boldogságom, Gyászbaborult életemet Temetem el hiába. Majd heves zokogásod törte meg a
