Saáry Sándor: Saáry gyűjtemény (Nyíregyháza, Jóba, 1923)

GYŰJTEMÉNYEM BRONZKORSZAKA.

tott felzaklatott lelkemre; felemelt Istenemhez ... s megtanított újra imádkozni. Felejthetetlen marad előttem »Murány grófjának« uradalma, incognito igy szerette nevezni magát a bolgár fejedelem — mely birtokon ma a zsebrák csehek az urak. Pontosan a jelzett időre megérkeztem Vereskőre, de a kollegának már hűlt helyét találtam ; megugrott előlem, csakhogy ne találkozhassunk. Ezt elárulta nekem gazdasszonya. De nem oda Buda ! Nemcsak őtet harapta meg az a bizonyos veszett régész... Kiadtam a parancsot: »utána«. De azt mondja az ujku (paraszt kocsis) nem birnak a lovak, fáradtak, ő meg álmos. Nem baj, itt egy bankó, ez a tied, s menj a korcsmába szerezz a lovaknak abrakot, magadnak pálinkát, túrót és gyorsan egyetek és igyatok; mert megyünk tovább. A bankó látása elűzte az álmot az ujku szeméről ; az abrak meg a lovak fáradságát. Engem meg hevitett a régész szenvedély. Megkezdődött az üldözés. Az én fáradt lovaim csak poroszkáltak, mig a kollegám pihent uradalmi lovai vigan hagyták hátra a kilométereket, meg egyik falut a másik után. De nekem előnyös volt az, hogy senkisem ismert s nem tartóztatott fel, mig kollegámat feltartóztatták s minden faluban egy-két beteget kellett megvizsgálnia. Ha bementem egy faluba s kérdeztem, hol a doktor ? A válasz mindenütt az volt : éppen most ment kfi á faluból, ott megy a kocsija a hegyen. Poroszkáltunk utána tovább ... Szerencsémre Gömörmegye utolsó falujábár. — Szepesmegye szélén — Vernáron kollegá-