Saáry Sándor: Saáry gyűjtemény (Nyíregyháza, Jóba, 1923)

GYŰJTEMÉNYEM BRONZKORSZAKA.

közben telephonon alarmiroztam a budapesti éremkereskedőket, hogy szerezzenek meg nekem minden megvehető barbár érmet még aznap s vonatra ültem. Budapesten csak anynyi időt töltöttem, hogy zsebrevágtam a már részemre összevásárolt barbár érmeket s indultam tovább Munkácsra. Látva a barbár érmeket, most már kezdtem reménykedni. — Biztam, hogy ennyi gyönyörű barbár arany és barbár ezüst érem láttára megindul a Lehoczky régész szive; még ha jégből is van alkotva ... Lehoczky előtt hiába hivatkoztam, hogy Béla fiának testi-lelki jóbarátja voltam s haláláig együtt étkeztünk, két évig egy szoba szám alatt laktunk; semmi megindulás. Szeme könnybe lábadt, de könyörtelen maradt s csak egyre azt fújta : »a kivánt érem egy sir korának meghatározója; nem válhatok meg tőle«. Már két óra hosszant kérleltem az öreg urat, de nem lágyult. A vonat indulás ideje meg már rettenetesen közeledett, végül is a döntő attakra határoztam el magamat. A zsebemben lévő 6 darab érmekkel telt doboz« közül egyet blindre kivágtam a vastag falu vár ablakára emlékeztető ablak mélyedésébe s kérdém : »hát ezért sem adja ?« S gurult, gördült a sok szép bizanczi arany s csendültpendült a még több pompás nagy ezüst barbár Continus. Erre a 70 éves öreg ur kökény fekete apró szemei felragyogtak, ajkai mosolyra nyíltak s engem megölelt, megcsókolt és átadta az áhított ezüst bárbár érmet. Én pedig nagy hálálkodások közben szedelőzködtem s rohantam kocsimhoz. A vasúton ép-