Simkó Gyula: Nyíregyháza és tanyáinak települése (Kolozsvár, Steif Jenő, 1909)
5. Néprajz
- 68 gyakorlatát, mégis sokat zaklatták, katliolikus plébánost akartak nekik adni, imaházukat ledöntötték, papjukat elkergették. Mindez annyira elkeserítette a hitbuzgó népet, hogy többször el akarták hagyni Nyíregyházát és sokszor fájdalmas sóhaj tört ki keblükből „mi zme lem sve taki trpáci" — mi csak mindig szenvedők vagyunk (szenvedünk). Trpák szenvedőt jelent; a magyar ember azonban három mássalhangzót nem tür meg egymás mellett, közbeszúrta tehát az „i" magánhangzót. Így kapta népünk a tirpák nevet. S ma már elég valakinek Nyíregyházán születnie, hogy tirpáknak nevezzék. A tirpák nép nyelve a magyar és tót nyelvnek összekeverése, a magyar szavakhoz tót képzők, a tót szavakhoz magyar képzők és ragok csatolása. E beszédmód eredete EvííX-vv régibb, nem az újabbkori magyarosítás óta kezdődik, hanem jó v a' azelőtt, mert már az 1760,-i tót összeírásban is ezt üixlcőy . találjuk, „malombiropa Koleszár Mártonová" = Koleszár Márton malombiróé" stb. Hogy milyen a beszédjük, azt példával fogom megvilágítani. Egy alkalommal panaszkodott nekem a tirpák gazda, hogy a tanító megverte a gverekét, mert nem tanul; máskülönben sincsenek vele megelégedve, mert nagy úrnak tartja magát „ale ved mi ho na ucsime na moresz, moj vagyon edon büdös rektor ne bude turkalovaty" (de hiszen mi megtanítjuk rendre, az én vagyonomban (gazdaságomban) egy büdös tanító nem fog turkálni, piszkálni). Jellemző ez egyúttal a tirpák önérzetére is. Igen gyakran halljuk tőlük : igyeme na tárgyalás (megyünk a tárgyalásra). Tessék a levesből csrpálni (szedni, merni); boli zme vo városi (a városban voltunk): vegy jin valősdg szadnutvo mliko dán (valódi, igazi aludttejet adok önnek). Jellem tekintetében tirpákjaink a'.ig kifogásolhatók. Becsületes, derék, szorgalmas, embertisztelő nép. Mint földművelő népnek minden ideálja, hiúsága és ábrándja a szántóföld. Ha 2 garast szerez, az egyiket feltétlenül földszerzésre
