Jósa András: Szabolcsvármegyei múzeum ős- és középkori tárgyainak ismertetése (Nyíregyháza, Jóba, 1899)

— 3 - * koriilö, okmányaink annak idején szeretett vármegyénknek tulajdonát képezhessék. Az alkalom a vármegye szókházának építésekor érkezett meg. Ajánlat jmnak olfogadása nagy nehézségekbe nem ütközött, csak azon megjegyzés tótotott, hogy nálunk az eféle sportok iránt nem sok érzék mutatkozik ; a mit pedig az eredmény fényesen mogczáfol, mert brouzgyüjtemónyünk hazánkban a nemzeti muzeumó után aligha nem az olsőhelyet foglalja el. Ami a vármegye müveit közönségének meleg érdoklődósót bizonyítja. A vármegye díszes helyiséget adott azon gyűjteménynek, melynek nagyobb részét azon tárgyak képezik, melyeket jóbarátaim nekem ajándékoztak azon tudattal, hogy azt magántulajdonnak tokinteni nem fogom. Ósrégószoti tárgyaink szaporodván, helyiségünk rövididőn elógtelon lesz. A borendozósnek majdnem ezer forintra rugó költségeit a vármegye közönsége az egri érsek, ós káptalan, Gróf Desseffy Miklós, Aurél, Diones, Alajos ós Béla urak fedezték. Muzoumunknak idegen rövid ós hiányos története az elmondottakból áll. Muzeumunknak van ugyan szerény óromgyüjteménye, és egyéb ujabkori gyér tárgyai, Ujfalussy Mihály által ajándékozott kitömött állatai, valamint a vármegyénket keritö Tiszában talált őslények csontjai is ; ezeknek rendezése azomban nálamnál szakavatottal) érdeklődőre vár. Ezeket tehát ezen alkalommal nom ösmertethotem. Muzeumunk hálás köszönettel vesz és őriz meg minden olyan tárgyat, moly vármegyénk múltjának kulturáját szemlélhetővé teszi, és a jövőben bizonyára fognak akadni olyanok, kik igyekezni fognak muzeumunkat több irányban is fejleszteni. Engemet azonban kiválóan vármegyémnek öskulturája, a népvándorlás, ós a honfoglalás kora érdekel, azon sötét kor melybe az irott törté" nelem vagy épen nem, vagy csak alig világit be. Már a priori fel lehetett tételeznünk azt, hogy a kezdetleges kézi eszközökkel rendelkező ősnépek könnyen művelhető homokos talajunkon, a Nyirvizszabályozás előtt halakban bővelkedő számtalan tavainkban, és csak az utóbbi évtizedekben végképen kipusztítani kezdett vaddus ordeinkben élotsziikségeiket könyebbon találhatták meg, mint bárhol hazánkban. Csak a b. Vécsey József ós néhány lelkesek által kezdoményezett megyei muzoumnak köszönhető az, hogy most már nagy része a bronz leleteknek nem olvasztatnak ós öntetnek át csengettyűvé, az ösedényeket nem verik széjjel, a rozsdás vasakat nom lökik el mint teljesen értéktelen tárgyakat, hanem megőrizhetjük azokat mint a „Nyir" őstörténetének okmányait. Gyűjteményünk sokkal fogyatékosabb, mintsem abból meglehetne határozni azt, hogy Luádok, sarmata-jazygok, géták gepidák, hunok, avarok, dákok, szlávok, kunok, vagy besenyők lakták-e Nyírünket. A két