Vay Miklós - Lévay József (bev.): Emléklapok vajai báró Vay Miklós életéből (Budapest, Fraklin, 1899)

UTAZÁS - UTAZÁSOM NAPLÓJA.

ezen út olyan keskeny, hogy azon két szekér egymásnak semmi esetre sem birna kitérni, s a tetejéig érni legalább is két óra szükséges, tehát mindig előre kell valakit küldeni, hogy a találkozásnak elejét vegyék. Ilyen embert kellett volna nekünk Lechner bányamester úr által, kihez Zipszer úr nekünk ajánló levelet adott, Jarabában, a hegy alján fekvő kis faluban — állítani, de az nem volt otthon és mi saját szakállunkra kettőt fogadtunk, kiknek egyike előre ment, másika pedig az inasnak a szekeret tartani segített. Szerencse volt ez az elővigyázat, különben három fuvarossal jöttünk volna össze s nehezen birtunk volna a bajtól szabadulni. Borzasztóbbat és félelmetesebbet ezen útnál alig képzelhetni, a szekér egyik szikladarabról másikra repült és minden pillanatban darabokra látszott zúzódni; a lovak alig birták magokat a sima köveken fentartani és nemcsak egyszer buktak el. A vidék maga borzasztón szép. Mindenütt sötét, pompás fenyőerdőn megy az ember keresztül; lent mélyen a völgyben a Garam vad zúgása hallatszik; jobbról és balról óriási fenyőkkel koszorúzott meredek sziklákat pillantunk meg. Majdnem minden lépésnél kedves, kicsiny forrásokra bukkanunk, melyek az út fölött csüngő sziklákból erednek, környezve a legszebb nefelejtssel, minőt valaha láttam. Néhány faóriás és vízvezeték mellett is mentünk el és láttuk, hogy az emberek hogyan alakították át ezen erdei palakokat, sőt még a Garamot is fuvarosukká, melylyel a fát leusztatják. Némelykor t. i. kilátás nyílik egészen le a folyamig, partján fakéregből készített kis kunyhók tűnnek szemünkbe, körülbelül olyanok, minőket Humboll fest útleírásaiban. Ezek a favágással és fausztatással foglalkozó embereknek hajlékul szolgálnak. Nehéz fáradsággal értük el végre a hegy csúscát,