Vay Miklós - Lévay József (bev.): Emléklapok vajai báró Vay Miklós életéből (Budapest, Fraklin, 1899)
BEVEZETÉS.
27 kormánybiztos, a ki többek jelenlétében azt nyilatkoztatta, hogy «meg van már rendelve a kötél a b. Vay nyakára» Élesden foglyul ejtvén őt, a nagyváradi rögtönitélő bíróságnak szándékozott átadni. Kezei közül azonban Kossuth egy kirendelt futára, Simonyi Simon mentette ki az által, hogy főnöke nevében hivatalvesztettnek nyilvánítá ugyan b. Vayt azért, mert Kolozsvárt az ellenségnek átadta, de egyszersmind azt hozta fel, hogy utódja, Beöthy Ödön megérkeztéig, a b. Baldacci es. k. ezredes helyére kinevezett Czeez magyar ezredes kezébe kell őt átszolgáltatni. Beöthy Ödön az új kormánybiztos 1849 január 3-án Décsev és Dobozy kormánybiztosok által Debreczenbe a már akkor oda menekült országgyűlés elé vitette őt. A parlament naplói bizonyítják, hogy ott több izben kívánták a követek az ő megbüntetését. Vizsgálat alá vonták s rendőri felügyelet alá helyezték. Tudniilik 1849 május 5-én érkezett Debreczenbe. Ott ugyan a saját tulajdonát képező s a városon kívül fekvő salétromgyárban lakott, de a melyre Madarász rendőrfőnök ügyelt, a ház elé őröket állított s látogatást nála senki sem tehetett. Az igazságügyminiszteri osztályfőnök, Nagy Károly pedig megkezdette ellene a vizsgálatot. Május 7-én még megjelent a felsőházban, ott a Kossuth és a miniszterek számára kidolgozott eskü forma ellen szónokolt s a Kazinczy Gábor és társai által az úgynevezett békepárt által, előterjesztett javaslatot pártolta. Még a debreczeni országgyűlés folyama alatt minden eddig viselt hivataláról lemondott. «Mivel — úgymond az ő felségétől Ferdinándtól nyert minden hivatala megszűnt s utolsó királyi megbízatása is Erdélyben véget ért, ő pedig nem szándékozik többé semminemű hivatalos működésben résztvenni: ennélfogva minden eddigi pénzfizetéséről lemond.»