Bakcsy Gergely: A szatmárnémeti ev. ref. főgimn. története (Szatmárt, 1896)

II. az iskola külső története ős kormányzása

— 52 — — mondhatom — a város és vidék protestáns vallású lakói, a a mire oly nemes törekvéssel és áldozatkészséggel munkáltak. Megnyittatott ekkor a YIII-ik osztály. Ezzel a munka befejezettnek látszik. De csak látszik; mert nem elég az, hogy felállíttatott a YIII-ik osztály is, s ezzel ismét főgimnáziumi rangra emeltetett ez iskola, hanem fő- és életkérdés volt és az ma is, hogy ezen a rangon megszilárdíttassék, mégis tartassék. Az összegyűjtött készpénz és az aláírásokban megígért ösz szeg elég volt arra, hogy az iskola épülete a minimalis követelményeknek megfelelően átalakíttassák, kibővittessék ; de nem volt elég még arra sem, hogy a 10 rendes tanárnak, a vallás tanárnak s a melléktárgyak tanárainak olyan helyzetet biztosítson ez iskola, hogy azok az anyagi gondoktól felmentve legyenek. A meglevő vagyoni helyzet nem engedte, hogy több tanári tanszéket állítson fel a fentartó testület s hogy a gimnáziumot a kor igényeihez mérten belső felszereléssel tovább fejlessze. Ezért 1890. szept. 1-én újabban kibocsátott egy „Kiáltó szót" a magyar haza protestáns gyülekezeteihez s oszlopembereihez, melyben feltárva a helyzet valódi állapotát, segélyre hív fel mindenkit, hogy a már csaknem befejezett műre a koronát feltehesse, vagyis a főgimnázium létét biztosítsa. Erre a felhívásra az egyesek ajánlata, adománya vagy hagyománya oly gyéren és oly jelentéktelen összegekben gyűlt, hogy a nyolcz osztályú gimnázium anyagilag ismét a válság szélére jutott. Megkísértett az igazgató tanács, a tanárikar vállvetve az alapgyüjtő bizottsággal minden módot, hogy társadalmi úton összehozza a fenntartásra szükséges, de még hiányzó összeget. Be kellett azonban látnia, hogy lehetetlenre törekszik: a város és vidék közönsége már oly sokszor és oly sok oldalról volt és van megkeresve a jótékonyság gyakorlására való felhívásokkal, hogy — mondhatni — kimerült az adakozásban. Mikor a fentartó testűlet belátta, hogy sem a maga erejéből nem tudja ezen úgy nemzeti, mint felekezeti szempontból kiváló fontos missiót teljesítő intézetet a kor igényeinek megfelelően berendezni és fenntartani, mikor tudatára ébredt annak is, hogy már nem remélheti a fenntartásra még szükséges hiányzó tőkét a különben minden szépért, jóért és nemesért lelkesülő közönségtől társadalmi úton előteremteni : akkor a tanári kar kezdeményezésére, az igazgatótanács ajánlatára oda fordult segedelemért, a honnan már biztosabban remélhette azt, az államhoz ; annyival is inkább tehette ezt, mert hiszen századokon át teljesítette egy maga azt a kötelességet, a melyet különben a magyar állam