Bakcsy Gergely: A szatmárnémeti ev. ref. főgimn. története (Szatmárt, 1896)
II. az iskola külső története ős kormányzása
d) A szatmári és németi ev. ref. egyházak 3 lelkészéből és két gondnokából hivataluknál fogva. Az igazgató tanács elnökét és választás alá eső tagjait a fentartó testület három évre titkos szavazattal választja, a fentartó testület tagjai sorából; az igazgatótanács jegyzőjét a maga kebeléből szintén közfelkiáltással, vagy titkos szavazattal 3 évre választja. Az igazgatótanács tagjai csak középiskolai képzésben részesült egyének lehetnek. 3. §. Az igazgatótanács a maga működéséről jegyzőkönyvet vezet, mely megőrzés végett évről-évre az igazgatótanács irattárába teendő, egy példányban pedig a fentartó testülethez adandó be. Érvényes határozat hozatalra az elnökkel együtt legalább 7 tagnak kell jelen lenni; ha ennyi tag első meghívásra meg nem jelenik, ez esetben a tagokhoz ujabb meghívás intéztetve, a másodízben megjelentek határoznak. A határozat általános többséggel hozatik. 4. §. Az igazgatótanács a gondjaira bizott gymnásiumnál az intézet anyagi és szellemi ügyeit vezeti s általában a helyi kormányzat, felügyelet és képviselet tisztét teljesiti ; intézkedik és őrködik a felett, hogy az iskola kül- és belállapota, a tanárok eljárása, a tanulók magaviselete s az intézet életének minden része és nyilvánulása, a törvényeknek, az egyházi felsőbb rendeleteknek s a fentartó testületi végzéseknek, valamint az iskola felekezeti, tudományos és erkölcsi rendeltetésének megfelelő legyen. E czélból: a) az intézetben a tanórákon tagjai által látogatást tesz. ó) a tanárkari jegyzőkönyveket koronként átvizsgálja. c) észrevételeit az igazgató tanárral, esetleg a többi tanárokkal közli. d) a hiányokról illetékes helyen jelentést tesz, é) az iskola fentartó testületnek gymnasiumi ügyekben véleményt és javaslatot készit. 5. §. A tanhelyiségre, annak bútorai, gyűjteményei, szerelvényei jó karban tartására és kellő kezelésére felügyel s a szükséges javítások, pótlások megtételéről gondoskodik, az igazgatói irattár, az iskolai anyakönyvek, leltárak stb. rendben tartását ellenőrzi. 6. §. A tanárválasztások alkalmával az igazgatótanács véleményes jelentést tesz a pályázókról és a tanárkar által ajánlottakról a fentartó testületnek, hogy az magát az egyének iránt tájékozhassa. E jelentésben indokolandó mind az ajánlás, mind a nem ajánlás. A választásra ajánlottak száma, ha a pályázók minősége és mennyisége megengedi, legalább három legyen.