Bakcsy Gergely: A szatmárnémeti ev. ref. főgimn. története (Szatmárt, 1896)

II. az iskola külső története ős kormányzása

— 29 — a nyilvánossági .jogot a következő feltételek mellett: bevétetik az állami tanterv ; elfogadtatnak az állami intézetekben használt tankönyvek ; a tanítók csak supplenseknek tekintetnek mindaddig, mig tanári jogosítványt (bizonyítványt) nem szereznek ; Bartók Gábor tanár igazgatónak elismertetik. E gimnázium 1852—1859-ig, tehát 7 éven át csak mint magán gimnázium szerepelt. Ugy a pártfogóság, mint a tanügyi bizottság és a tanári kar kényszerülve volt e feltételeket elfogadni, ha nem akarta, hogy tetemes anyagi veszteség mellett még nagyobb erkölcsi veszteségnek is. sőt végromlásnak tegye ki iskoláját. A feltételek elfogadása miatt úgy a közvélemény, mint az egyházkerület neheztelt a gimnáziumot fentartó és vezető testűletekre. Az egyházkerület a körülmények megvizsgálására bizottságot is küldött ki Ujfalusi Miklós n.-bányai egyházmegyei főgondnok és Melegh Dániel n.-bányai esperes személyében. A közvélemény támadásaival szemben védi a nyilvánossági jog elfogadását az akkori igazgató-tanár Bartók Gábor az 1859/60-ik évi iskolai évet bezáró beszédében, mely 1860-ban megjelent a s.-pataki fűzetekben s mely a következő nyilatkozatot foglalja magában : „Midőn gimnáziumunkba, mint igazgató beoltattam, hatalmas léptekkel haladt e városban a közohajtás és közakarat a nyilvánosság felé. Nekem jutott a szerencse megszerkeszteni a második fölterjesztvényt 1856-ban a nyilvánosság ügyében (az első kérvényre, mely 1852-ben küldetett fel, mai napig sem érkezvén válasz). A fölterjesztvény magasabb helyeken a főtárgytól eltérendőnek találtatván, a megoszlott nagyváradi helytartóság tárgyhoz lapultabb, praecizebb nyilatkozatot parancsolt. A harmadik fölterjesztvény fogalmazása is rám bízatott. Annak soraiból, vagy talán sorai közül azt olvasá ki az illető hatóság, melynek jó szívű s tevékeny tagjai ügyünket igen hirtelen óhajták sikerhez vezetni, miszerint: a szatmári gimnázium pártfogósága csak tréfál, a nyilvánosságot valóban nem kívánja, nem akarja! Megszerkesztetett, de már nem általam, a negyedik fölirat is. Válasza: a nyilvánossági okirat lőn ! Midőn az okirat (1859, aug. 15-ikén) megérkezett, akkor lőn megmentve a szatmárnémetii gimnázium azon szomorú sorstól, mely 1749-ben fölötte elvonult, midőn kollégiumi magasságából oly féltriviális iskolává törpült, melyben egy primárius és egy secundárius praeceptor tanítá a latinnyelv legvékonyabb elemeit Azon napokban, midőn 1859-ben a nyilvánosságról szóló oklevél megérkezett: sóvár pillantásokkal lesék a tagadó választ azon jó akaróink, kiknek intézetünk élete érdekükbe ütközik. Ezerháromszázötven (1350.)