Bakcsy Gergely: A szatmárnémeti ev. ref. főgimn. története (Szatmárt, 1896)
IX. a főgimnázium vagyona és annak kezelése
— 155 — fogva, elnöke. A prof. felsőbb leányiskolának 1872—1894-ig igazgatótanácsi elnöke. A protestáns irodalmi körnek egy évig, a Kölcsey-körnek már 4-ik éve alelnöke. 1884-ben (egy évig) a szatmári ev. ref. egyháznak főgondnoka volt. Tabajdi Lajos született' Aradmegyében, Nagy-Zerinden, 1841, november 29-ikén. Szülői Tabajdi Dániel és Molnár Juliánná. Elemi iskoláit végezte szülőfalujában, az 1-ső gimn. osztályt Békésen, a Il-ik és III-ik osztályt egy év alatt N.-Szalontán, a IV-ik osztályt Debrcczenben, az V-ik osztályt Aradon a Minorita-rend gimnáziumában, a AT., VII. és VIII-ik osztályt Debreczenben. Érettségi vizsgálatot tett Nagy-Váradon, a praemontrei szerzetesek vezetése alatt állott róm. kath. főgimnáziumban, mivel azon időben az állam által elismert érettségi bizonyítványt szerezni a debreczeni ref. főiskolában egyházunk autonomicus küzdelmei miatt nem lehetett. Végezte a theologiai tanfolyamot Debreczenben. A rolt az Andaházy-Szilágyi féle intézet nevelője és esküdt felügyelő 2 évig a debreczeni főiskolában. 1865-ben tette le az első lelkész-képességi vizsgát. Ez évben helyettesítette Menyhárt János tanárt Debreczenben s a tlieologián előadta a zsidó nyelvet és a héber régiségtant. 1866 őszén Skóthonba megy, a hol 2 évig a skót szabad egyház kollégiumában hallgatja a kiváló tanárokat és szerez maradandó becsű ismereteket. Két évig volt külföldön s ez idő alatt meglátogatja Európa nevezetesebb városait. 1 868 pünköstjétől 1869. márczius l-ig káplán volt szülőfalujában, ekkor lett Berek-Böszörményben időközi lelkész. Ez idő alatt teszi le Debreczenben (1869, ápr. 12. és 13-ikán) a második lelkészképesítő vizsgálatot. 1869, aug. 8-ikán választatik meg rendes lelkészül BeregBöszörményben s lelkészszé avattatott u. a. év és hónap 15-ikén Debreczenben. 1870 —1876 Szent-György napjáig volt a n.-szalontai egyházmegye aljegyzője. 1875 őszén a szatmári egyház választja meg lelkészül s új állását 1876, Szent-György napján foglalja el. A szatmári egyházmegyében lett levéltárnokká és könyvtárnokká, volt egyházmegyei tanügyi bizottsági jegyző, közalap bizottsági tag, egyházmegyei tanácsbiró és pótképviselő; 1892-ben az egyházmegyében elfoglalt állásokról lemondott s főjegyzővé történt megválasztását sem fogadta el. 1893-tól fogva egyházmegyei képviselő. Szatmárra jövetele óta a városi törvényhatósági bizottságnak tagja, a Szatmármegyei Széchenyi társulatnak egyik aligazgatója, a községi iskolaszéknek elnöke, a városi óvodának gondnoka, a