Vay Dániel: Magyarország története 1. (Debrecen, 1888-1889)

Árpádházi fejedelmek - Árpád

- 49 pedig azon körülmény által okadatolva, liogy a honfoglalás műveleteinél többé nem szerepel, valószinii miszerint Etelközön halt meg. Árpád, északon távol hadügyeivel lekötve, értesül a nagy csapásról, tudja azt is, hogy a kiirtott magyarok helyén a győztes besenyők letelepültek. Es az iszonyú vész hire Árpádot hazát kereső küzdelmeiben kettőztetett erélyre sarkalta. Belátta, miként Etelközt visszahódítani lehetetlen s többé nem érdemes, ezért utain tovább halad, hadait gyors menetekben előre vezeti. A kiewi oroszokat megtámadja, leveri, kik a további ellentállásra képtelenséo-ökről meggyőződve, Árpádot kérik ne űzze el tűzhelyeiktől, egyszersmind magasztalva emlegetik a Kárpátokon tul fekvő régi „Hunniát", ajánlgatva ecsetelik a haldus Dunát, Tiszát, a termőföldekben és legelőkben, mint rétekben gazdag síkságot és az erdőknek vadakban bővölködését, mely előadásaikkal a hazánk iránti érdeklődést fokozták. A magyarok tudhattak Attiláról és roppant birodalmáról „Hunniá"-ról, véneik láthattak avarokat, lehet, hogy ezeknek elmaradottaival is gazdagodott táborok való az, hogy Árpád tízezer gira ezüstöt sarczul véve, Kiewe't odahagyta. Hadutain kunok, jászok, palóczok csatlakoztak. A kun („hun"-ra emlékeztet, hasonlít a „hon" szóhoz) gyűjtő névbe számos nemzetségek olvadtak be, törzs fejei Böngér, Edomér, Ete, Ede, Vojta, Acsád, Ketel. Ezen ismét hét vezérnek nevei sok nemzetségi hadakat képviselnek, egyszersmind ezeknek külömbféleségét jelzik. A honkeresőknek az erőszaporodás jelentékeny vívmány. Árpád táborának felszaporodásán méltán örvend. Hadaival Ladomer város alá érkezik, hol négy napi pihenőt ád, s miután száz gira aranyat és kétezret ezüstben felvett, tovább indul. Gróf Vay Magvai oisz ig Törlóncte 't