Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

12 berszeretet legprimitívebb fejtegetései közben is fel nem világosítanak a vallási véráldozat megeugedhetlenségéről, a vérvád rágalmas voltáról, merő alaptalanságáról. De ha fel nem tehető az józan népünkről, hogy a vérvád hitének s arra alapított bármily agitáczió sugalmainak befogadására keblét feltárja, vájjon arczpirulás nélkül feltehető volna-e az miveltebb osztályunkról, a mely előtt irodalmunk minden irányú szakadatlan tevékenységénél fogva, a napirendre tűzött vérvád kérdése s annak minden phásisa titokban bizonynyal nem maradhatott. A zsidó vallásfelekezet terhére rótt vérvád a 13-ik században vette kezdetét és méltán teljes joggal kérdi a szászországi theologiai fakultás még 1714-ik évben a felmerült vérvád kérdése felett kormányilag kikért véleményében, teljes joggal kérdezi ezt, hogv feltéve, miszerint a zsidóvallás keresztény véráldozatott kiváu híveitől, mikép történhetett az mégis, hogy a zsidók a keresztény véráldozat szertasásos kegyetlenségétől tizenhárom hosszú századon át tartózkodtak, oly századokban, midőn az ő uralmuk romjain emelkedő kereszténység ellenében féltékenységük, elkeseredésük sokkal nagyobb, sokkal indokoltabb, égetőbb volt? És miért nem gyakorolták volna a keresztény véráldozatok szertartartását inkább a pogány uralkodók idejében, midőn ezt ama uralkodók keresztény üldöző uralmak alatt kevesebb veszélylyel, több biztonsággal tehették? És miért" kezdték volna meg tehát a véráldozat gyakorlását épen a későbbi keresztény uralkodók idejében, midőn amiatt elkerülhetlen bizonyos veszély fenyegette őket. Csaknem 200 éve már, hogy e felkiáltó kérdéseket keresztény tudós egyház férfiak intézték a keresztény világhoz, de igaz, s a történelem igazságának megfelelő választ a mai napig alig nyerhetnénk. IX. Gergely pápa már 1235-ik évben a vérvádat megvizsgáltatván, azt elitélő pápai bullát bocsátott ki, s a zsidókat a vérvádban ártatlanoknak nyilvánítja. IV. Incze pápa 1247-ik évben Németország érsekei s püspökeihez intézett bullájában az akkoriban is felmerült vérvádat mint alaptalan rágalmat határozottan kárhoztatja, azt mondván: false imponunt eisdem judaeis, quod in ipsa solemnitate ex corde pueri communicant interfecti, et per hoc et aliquam plurima figmenta saeiviunt in ipsos. Habsburgi Rudolf és III. Frigyes római császár Incze pápával egyértelmüleg a vérvádat gyűlöletes rágalomnak nyilvánította, a zsidóknak a miatti üldöztetését megmegtiltják. István, Lengyelország választott királya 1556 ik évben julius 5-én kelt udvari rndeletében birodalmi tanácsának határozata és saját kifejezett meggyőződése alapján a vérvádat ráfogásnak nyilvánítja, s az ilynemű vádak és panaszok megindítását penitencziális teher alatt — mindenkorra betiltja. Mindezek daczára a vérvád megkívánva áldozatait, befutotta az olasz, franczia, spanyol, német, orosz és török birodalmakat és fájdalom Magyarországot sem hagyta érintetlenül. De bárhol merült legyen is fel e vérvád, s habár kétségtelen az is, hogy a régibb időben a bünvizsgálatok barbár vallatási modorával a vérvádat beismerő vallomásokat is erőszakolták ki, de bárhol merült is fel a vérvád s a vallatási kiapad bármily bevallásokat is kényszeritett ki a szerencsétlen martyroktól, annyi kétségtelen, hogy a keresztény egyházi, világi, sőt a nem keresztény uralkodókban mégis mindig volt annnyi igazság, emberszeretet, hogy ez alaptalan és semmiféle vallási tanok által meg nem állapitható vérvádat, a vizsgálat valódi eredményei szerint megítélve, az valótlanságnak deklarálták. Én nem hallgathatom el itt, tek, törvényszék, hogy a fenforgó bűnesetnek vizsgálata közben a vizsgálóbiró ur szükségesnek vélte egy 1791-dik évben Közép-Szolnokmegyében felmerült s bíróilag is tárgyalt vérvádi ügynek a peéri ref. egyház halottas anyakönyvében talált leírását beszerezni, s lehető használat végett az ügyiratokhoz csatolni. Sajnos azonban, hogy a vizsgálóbiró ur itt megállapodott, de a vérvádi ügynek végelintézését igazoló adatokat beszerezni elmulasztó, holott csak egy lépést kelle tennie, hogy megszerezze az erdélyi királyi udvari kanczellária ez esetre vonatkozó 1795 ik évi 2153. sz. alatti leiratát, mely által a peéri vérvádi eset a vádlottak kínzásaival s eljárt bonczoló orvos, hit és kötelességszegő szakértő véleményezésével összealkotott valótlanságoknak nyilvánittatik s a bűnös eljárásban részt vett alispán több megyei tisztviselő, valamint a véleményező bonczoló orvos is tiszti kereset alá helyeztettek. Igy végződött a peéri eset, és én részemről köszönöm a t. vizsgálóbiró urnák, hogy a peéri eset csonka közlésével alkalmat szolgáltatott nekünk azt végeredményeivel együtt egészben a tek. törvényszék előtt feltüntetni. Azonban ha a vérvád annyiszor felmerülve s mindannyiszor megczáfolva nem állana is előttünk, vájjon hihetné-e valaki, hogy a zsidó vallásból kitért annyi ezer s köztük annyi jeles ember közt, nem találkozott volna olyan is, ki, ha nem másért, saját apostasiájának igazolása végett, miként fel nem fedezte, bizonyította volna elhagyott vallásának azon isten ember elleni tanát, mely a zsidó vallás híveitől megköveteli, hogy keresztény vért áldozzanak Israel istene dicsőségére. Ilyen ember köztük még nem találkozott, de nem egy volt köztük, ki áttérve a keresztény vallásra, ünnepélyes esküvel is bizonyította a keresztény vérvád valótlanságát,, alaptalanságát. Igy tőn a hírneves hitszónok Veit János, ki a zsidó vallásból keresztény hitre térve, hitbuzgósága, szónoki tehetsége s más érdemeinél fogva, az osztrák császári ház udvari káplánsága s kauonokságára emelkedvén, 1840-ben Bécsben, midőn ott a felmerült vérvád miatt nagyobb izgalom mutatkozott, Szent István templomában tartott egyházi beszédében ezernyi hallgatója előtt a vérvádról következőleg szólt: Mindnyájan tudjátok ájtatos hallgatóim, hogy én zsidó vallásban születvén, isten kegyelméből kereszténynyé lettem, s ime ón itt a feszülettel kezemben esküszöm előttettetek, a szent három egy isten nevére, hogy a zsidó vallásban a talmudban, melynek iratait átkutattam, a vérvád nem létezik és az csak fondor gyülölségen alapuló rágalom. Isten engem ugy segéljen! De nemcsak a múltban, nemcsak külföldi egyházi férfiak és tekintélyek, hanem hazánk magas szellemű s legnépszerűbb püspökei is felemelték e kérdésben hatalmas szavukat s teljes összhangzással nyilvánítók, hogy a zsidó vallásban, a talmudban s ennek kommentárjaiban, a keresztény véráldozat sehol nem foglaltatik, s eszerint a mostanában divattá vált vérvád csak önkényes, könnyelmű tévedésen alapszik. És nem hagyhatom itt emlitetlenül egy tudós egyháférfiiunak nevét, ki antiszemitikus irányú tudományával még hazai antiszemitáinknak is mély hódolattal tömjénezett ideáljává lett, E férfiú főtisztelendő dr. Rohling Ágoston prágai theologiai tanár, még e férfiú is egyik ujabb »Meine Antworten au die Rabbiner« cziinii müvében a kérdéses vérvádról igy nyilatkozik: »Die ungarischen Juden sammeln jetzt Gutachten, ob im Talmüd ritueller Mord gestattet werde. Ich schliesse mich mit dem Votum an, dass im Talmnd davon nichts Sicheres steht.« Igaz ugyan, hogy Rohling ez őszinte nyilatkozatával a vérvád vallási rituális jellegét saját kezével letörli s a vérvád fariájának égő fáklyáit mind eloltja, csak egyet tart meg közülök azon gyanüsitás lángjának lobogtatására, hogy ez irtóztató vérvád nem a zsidó vallásban, sem a Talmudban, hanem egy titkos szóbeli tanban, hagyományban gyökerezik. De kik hát e tannak tanárai, kik a tanítványai, követői, ezt a tudós tanár kijelölni nem képes, és a theologia régészetbeni ismereteinek keresztény kathoiikus gyönyöreit abban találja, hogy a vérvád gyanújának üszkét illetékes kezével kényelmesen kikaparhatják, a társadalom békéjének felbolygatására s a társadalmi kérdések békés, üdvös megoldásának tehetetlenné tételére. Folytathatnám még a vérvád századokon át élő s a jelenleg kiterjedő megdönthetlen czáfolatainak felsorolását, de a tek. törvényszék e szerencsétlen ügy hosszas küzdelemteljes tárgyalásától szükségkép megfáradt figyelmét azzal még tovább nem fáraszthatom. Századunk egy nagy jelenségét azonban a vérvád czáfolatául érintetlenül nem hagyhatom azon hosszantartó elnyomatás és vallási türelmetlenség, gyűlölség után, mely a zsidó népcsalád nemzedékeit századokon át a polgári élet legnemesebb foglalkozásaitól kizárta, az emberiség, a közszabadság szent szelleme végre előttük is megnyitá a szabad polgári élet közös küzdtereit s egy nagyon rövidnek mondható időszak után, mily jelenség tűnik fel előttünk? Nincs a tudomány, művészet, ipar, kereskedelem, a polgári élet összes foglalkozásának oly ága, oly tere, melyet a zsidó vallás követői közül számosan és kiváló tehetséggel és vasszorgalommal, gyakran önfeláldozó kitartással ne mivelnék és uem egy van közöttük, kik az országlat legmagasabb polczaira. felemelkedve, uralkodójuk s nemzetük bizalmát, reményeit s legnemesebb ambiczióit magukban egyesitik s letűnésükben megsirattatva, gyakran egész nemzeteket legmélyebb gyászba borítanak. Ez tény, e tény előtt megállva egész tisztelettel kérdem a tek. törvényszéket, vájjon lehetséges volna az, hogy a felmagasztosult szellem, rang és műveltség, a hazafiúi érdemek ragyogásában ily egyéniségek nem magok volnának-e árulói azon vallásnak, azon istennek magának, kinek religiójában az emberi