Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)
«3-dik: szám. I. melléklet. 99 TISZA-ESZLAR" Eötvös. Miután a törvény és törvényes gyakorlat ezt meg nem engedi, másrészt miután a bűnvádi eljárási szabályok és a századok óta fennálló törvényes gyakorlat szerint, de a dolog természeténél fogva világosan akként áll, hogy a szakértők nemcsak a bíróság által hozzájuk intézett kérdésekre, hanem mindazon kérdésekre, melyekre a mesterség szempontjából szükségesnek, indokoltnak találják felelni, joguk vau. Miután a bűnvádi eljárási szabályok ezt világosan is kimondják, miután az obdukáló szakértő orvosoknak a tek. törvényszék, illetőleg előzőleg még a vizsgálóbiróság megengedte, hogy minden pozitív adat nélkül kimondhassák azt, hogy azon hulla egyik karjára kötött kötélnél fogva vonszoltatott és a tek. törvényszék, valamint a vizsgálóbiróság egyáltalában nem tartotta indokoltnak, hogy az obdukáló szakértők véleményéből ezen mind máig semmivel sem indokolt pontot kitörülje, megsemmisítse, és védők ós vádlottak elől elzárja és végre, miután az obdukáló orvosoknak minden birói megbízás nélkül szabad jogukban állott, — ezt én mondom — hogy szabad jogukban állott ezen véleményt koczkáztatni és azt a kezünkben levő jegyzőkönyvben alaposan vagy alaptalanul kimondani, ennélfogva az exhumáló szakértőknek nemcsak jogukban, de kötelességükben is állott mindazon pontokra kiterjeszkedni, melyekre az obdukáló orvosok, tehát az első szakértők kiterjeszkedtek. Mindezen okok alapján én tiszteletteljesen előterjesztem és kérem, hogy az exhumáló egyetemi orvosszakértő és tanár urak által ezen kérdés tárgyában adott vélemény, mely felemlittetett, szintén olvastassák fel és se tőlünk védőktől, se a vádlottak előtt, a kik is jelen vannak, el ne zárassák. Kérem ezt annyival inkább, mert azon kérdés megítélésére, vájjon minő bizonyítékok felhasználása lehető, szükséges vagy megengedhető bíróilag, nemcsak a tek. törvényszék lesz illetékes, hanem esetleg a felsőbíróság is, melynek intézkedési jogát pieokkupálni senkinek sem áll módjában, még a törvényszéknek sem. Szeyffert. A tárgyalás megnyitásakor tartott beszédében hivatkoztam már a bűnvádi eljárási szabályok 60. §-ára, mely ekképen szól: A szakértő az elébe tett kérdéseken kivül még más kérdéseket is bevonhat vizsgálódása körébe, ba azokat tudománya, művészete, vagy mestersége utmutatása szerint, a fenforgó esetre nézve döntő horderejüeknek találja. Ugyanazon beszédemben igyekeztem kimutatni, hogy nem volt helye annak, hogy e szakértői vélemény egy része semmisnek kimondatott és kitörültetett. Ezen nézetemhez továbbra is ragaszkodom és csatlakozom a védő ur azon indítványához, hogy azon semmisnek mondott rész is felolvastassák. Az elnök. Fentartva természetesen a törvényszéki határozatnak értékét, a felolvasás meg fog történni. Simon jegyző olvassa az exhumáló szakértők véleményének bíróilag kitörült részét. Az elnök. Az általam emiitett előbbi végzés folytán az országos közegészségügyi tanács megkerestetvén, annak feliilvélemónye következőleg hangzik: (Fehér Barna olvassa az országos közegészségügyi tanács felülvéleményét.) Friedman. Egy kérdést bátorkodom nagyságodhoz intézni. Yajjon indokok nem érkeztek-e ezen véleményhez? Az elnök. Igy érkezett, amint felolvastatott. Az ülést fél órára felfüggesztem. Szünet után. Az elnök. A tiszadadai hullán talált ruházaton levő foltokra vonatkozólag az országos művegyész véleménye fog felolvastatni. Simon Viktor jegyző (olvassa az országos művegyész véleményét, mely szerint a ruhákon talált foltokban vérfesteny nem találtatik.) Az elnök: Az országos művegyész ezen jelentésében emiitett, szakértői vélemény kivétele végett a budapesti királyi törvényszék megkerestetvén és a szakértői vizsgálat megejtetett, az erről szóló jegyzőkönyv fog felolvastatni. (Simon Viktor jegyző olvassa a jegyzőkönyvet.) Az elnök. A szakértői vélemények és vizsgálatok iránt felvett hivatalos iratok felolvasása befejeztetvén, a meghívott szakértők meghallgatása következik. A mennyiben az eljárási szabályok azt rendelik, hogy a szakértők a bizonyítási eljárás során egyenkint hallgatandók ki, és a mennyiben dr. Belky tanár ur egyéni okait nálam bejelentette, melyek az ő távozását sürgetik, annálfogva az ő kihallgatását fogjuk legelsőbben eszközölni. A többi szakértő urakat pedig felkérem, hogy addig más szobába legyenek szívesek távozni. (A szakértők dr. Belky kivételével elhagyják a termet.) Az elnök. (Dr. Belkyhez.) Emlékszik-e tanár ur tüzetesen arra a leírásra, melyet a vizsgálóbiró előtt a kérdéses hulláról adott? emlékszik-e arra a pótleletre, mely a budapesti jegyzőkönyvben foglaltatik, valamint azon véleményre is, melyet együttesen hárman a szakértő urak kiállítottak? Belky. EmlékszemAz elnök. A hallottak után is nincseu-e valami megjegyezni és felvilágosítani valója, akár egyik, akár másik irányban? Belky. Nincs. Elnök : A szakértői véleményben az állitatik, hogy valószinü, mikép a hulla hajánál fogva a vizben valamely fatörzsben fennakadt, és a vizfenekékez rögzittetett. Vájjon ilyen alkalommal kellett-e, hogy a hajnak minden szála tapadjon a kérdéses tárgyhoz, t. i. ha egy fonatban, egy tömegben volt, a . haj ennél a fonatnál fogva, vagy ha kibontott volt, a haj egyik oldala is elég volt-e arra, hogy a test ott ragadjon ? Belky elég volt egy fél oldal is. Elnök : Az esetben, ha pl. a fejnek csak egyik oldalán levő bajnál fogva rögzittetett azon tárgyhoz, épen olyan proczedura történt volna a fejnek a másik oldalán levő hajnál, mint állíttatik az egészre nézve ? Belky: Ugyanaz a proczedura, mert ha egyszer a rothadásnak azon foka bekövetkezett, melyet itt vélünk, akkor a felhám leválik, s azzal együtt a haj kihull vagy részben, mint itt történt, letörik. Elnök : Tehát midőn a tanár urak a szakértői véleményt kiállították, tisztában voltak azzal, hogy felhám egyátalában nem lehetett? Belky: Nem lehetett, kivéve azon helyeket, hol az elsó izben bonczolök, direkte megemlítik, hogy a hullán az ott emiitett részeken még felhámczafatok voltak. Elnök : És mivel magyaráztatik meg az, hogy a pillaszőrök megvoltak, azok pedig már nem akadtak fenn ugy, mint a hajzatról mondatik. Belky: Ezt onnan lehet magyarázni, mert azok rövidek, nem súroltattak sehová, tehát egyedül csak maguktól hullhattak ki. Megmagyarázható abból is, hogy azok fiatalabb szőrök, körülbelül minden három hónapban megujulnak, és mert ezeknek a gyökere leghosszabb és ferdén van a gyökérmenet, tehát tisztán boncztani okokból lehet magyarázni. Elnök : Az állíttatik, hogy a szemérem szőrzete valószínűleg a ruha dörzsölése által kopott le; amennyiben azonban a ruha és a test között, múlhatatlanul a víznek hullámzani kellett, annál inkább, mert a rnházat alul, mint kabát, nyilt lévén, a viz a test és a ruha közé kellett, hogy befolyjék: elfogadható-e biztosan az az állítás, hogy a szőrzet mégis hiányzik azért, mert azt a ruházat dörzsölte le ? Belky : A szőrzet biányozbatik azért is, de elég volt, mihelyt egyszer a felhám levált, a viznek folyása, hogy a szőröket lemossa. Elnök: Szakértő ur szerint miért nem tételezhető fel a hajaknak metszőeszközökkel történt eltávolítása, holott azok végei lecsapottaknak mondatnak? Belky: Először azért nem, mert a hajcsonkok, melyeket a szőrtüszőkben találtak, a fejbőr niveauja alatt végződtek, tehát oly helyen, hova a metsző eszköz nem fér, és másodszor tapasztalatokból meggyőződtünk arról, hogy a szétszakított szőrszálak éles felülettel végződnek. Elnök: Mennyi idő kell arra, hogy az állkapocsban bölcsesség fogak jelentkezzenek? Dr. Belky: Az igen individuális. Jelentkezhetik a 18-ik évben, de jelentkezhetik a 32 ik évben is. Elnök: Hogy ha a bulla már az első bonczolás alkalmával annyira rohadt állapotban volt, mint az leíratott, mikép magyarázza azt meg tanár ur mégis, hogy a második bonczolás alkalmával az egyik vese majdnem friss állapotot mutatott? Dr. Belky: A vese egyike azon szervnek, melyek a legkésőbben rothadnak; a belső zsigerek közül egyike a legkésőbben rothadóknak. Elnök: Hát az megállapitható-e, hogy a körmök erőszakosan távolitattak-e el, vagy pedig kihullás folytán vesztek el ? Dr. Belky: Azt nem lehet megállapítani. Elnök : Állhat-e elő olyan érzéki csalódás, hogy körömházat ismerjenek el az illetők akkor, mikor a köröm tul van az ujjnak a végén ? Dr. Belky: Hogy ha tényleg tul van a köröm az ujj végén és az illető megtapogatja, akkor nem csalódhatik. Elnök: Az állíttatik a bonczjegyzőkönyvben, hogy a hulla az életben túlságos nemi közösülést gyakorolt; a szakértő urak azt mondják, hogy az meg nem határozható, hogy túlságosan gyakorolta volna, de hát megengedi-e azt, hogy mégis gyakorolta? Dr. Belky: Igenis megengedhető, hogy gyakorolta, de ezt a jelen esetben bizonyítani nem lehet. Elnök: T. i. hogy szűz volt-e vagy pedig nem ? Dr. Belky : Szűzhártyáról a bonczjegyzőkönyvben nem tétetik emlités, ennélfogva nem lehet arról szólni. Szeyffert: Itt gyilkosságról van szó, állítólag Solymosi Eszter hajadon, április elsején álnok módon a tiszaeszlári zsi-