Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

57 VIII. A törvényszék tagjai fél 9 órakor lépnek a terembe. Az elnök: A vádhatóság részéről az ügy itélet alá bocsáttatván, a válaszolás joga a magánvádlót illeti. Szalay Károly magánvádló válasza. Szemben Magyarország három legkitűnőbb védőjével, szemben a dolog természete szerint a 33 ülésben előállott kimerültséggel, már majd arra határoztam magamat, hogy a tek. törvényszék által kegyesen megengedett szólási jogtól elállják. Meg kell azonban változtatnom e szándékomat különösen azért, mert hallottam tegnap olyanokat, a melyeket válasz nélkül nem hagyhatok, nehogy, a mint mi jogászok mondani szoktuk, hallgatásom beleegyezésnek vétessék. Midőn válaszolok tek. törvényszék, kerülni fogok lehetőleg minden olyat, a mi akár személyeskedéseknek volna jellemezhető, akár az amúgy is keserű, amúgy is vérlázító ügyet még inkább elmérgesitené. E tekintetben uem fogom a védő urak egyriémelyikét követni, a kik bizonyos megjegyzéseket és állításokat könnyelműen ide dobtak, a melyekről Ítéletet mon dani a közvéleményre bizom; de mielőtt magának az ügynek érdemébe bocsátkoznám, részint, mert tálán szorosan ahhoz nem is tartoznak, részint, hogy ismétlésbe ne essem, szükséges, hogy némely átalános megjegyzéseket bocsássak előre. Ilyen azon vád, melylyel a védők részéről illettettem, hogy én a vádlottaknak könnyelműen, meggondolatlatlanul, óriási iszonyú vádat vágok szemébe. Nenj fogadom el e figyelmeztetést, nem fogadom el, hivatkozva a vádhatározatra: mert ugy hiszem, bátran kérdezhetem : hol van Magyarország főügyészének azon oly ékes nyelven hirdetett nagy emberszeretete akkor, ha megengedte, ha hozzájárult, hogy vád emeltessék oly ügyben, a melyben még tárgyi tényálladék sincs. De nem fogadom el különösen azon oldalról e figyelmeztetést, mert ha az én vádamat, mint méltóztatott sokszor emlegetni, 1500 ivnyi irás támogatja, ugyan mi támogatja a védő urak azon támadását, a melyet a vizsgálóbiró, melyet a törvényszékek ellen támasztottak? többször hallottam perrendszeri bizonyítékot emlegetni, hallottam perrendtartásról, hát megvallom, én ezt a perrendtartást nem ismerem. Ha talán az irányadóul közlött igazságügynűniszteri szabályokat méltóztatott az illetőknek ezzel érteni, akkor tévesen hivatkoztak perrendre. Perrend csak törvény lehet, törvénynek pedig én csak azt ismerem, a mit hazám országgyűlése meghoz és uram, királyom szentesit. E nélkül Magyarországon törvény nincs, e nélkül én törvénynek semmit el nem fogadok, el nem ismerek, a hivatkozást helyesnek nem tartom annyival kevésbbé, mert országom legfőbb törvényszéke a kir. kúria határozottan kimondta nem egyszer, hogy azon szabáljokat irányadóknak ő maga sem ismeri el. Egy különös idegenszerű, legalább a mint hallom, ezen a vidéken nagyon idegenszerű kifejezést hallottam itt sokszor. Ez a kikészítés, a tanukikésziíés. Hát én ugy hiszem, valamint e kifejezés idegen és importált, ugy idegen e vidéken az is, a mit avval jelezni kívánnak. Importált az a tanukészités épen ugy, mint az a kaftán és az a pájesz. Az a magyar népnél meg nem fogamzott, az a magyar népnél hiába kisértetett meg és hogy hiába kisértette meg, annak nem egyszer vpltunk tanúi. Itt van Vámosi Julcsa, Hatalóczky, Leskó Mária, Arvay, a Szakolczay leány, Róka, Kazimir, Mozga Péter és mondhatnék még többet. A tek. törvényszék előtt maguk beismerték azt, hogy ők hamis tanúságra ingereitettek, de Eötvös Károly védő ur ezt megmagyarázza, és azt moudja, hogy az az eszlári kikészítés ismertette be velük, hogy ők hamis tanuk. No hát ha az igen t. védő urnák olyan nagyon jó a rendőrsége, hogy a vizsgálat mellett képes volt mellékvizgálatot is teljesíteni, hogyan figyelhette volna meg azon ügyefogyott leányt, mikor innen a megyeházából az esküvés után elment. Hallgatta volna keserves sírását, mikor hamis esküje felett kétségbe esett, pedig senkivel se beszélt, csak lelkiismeretével, melyet a várt dij elhallgattatni képes nem volt. Egy különös jelenséggel találkoztunk még igen t. törvényszék, és az az, hogy mig a védő urak egyike beszédében igazságtalannak, kárhoztatandónak mondta azon zajt, melyet bizonyos lapok Magyarország igazságügye felett ütöttek, azon cselekményt igazságtalannak,hogy Magyarország igazság-ügyét külföldön meghurczolták, és ezt teszi akkor, midőn már a vizsgálat folyamán, akár azóta egy tollvonásba került volna csak, hogy ezen téves nézetet annak idején helyreigazítsa, de nem tette, sőt másik védőtársának, Eötvös Károlynak épen azon beadványa, a mely Magyarország igazságügyének állását illeti és a vizsgálati ügynek menetét oly ferde irányban tünteti fel, a külföldön közkézen forog és bizonyosan nem tolvajok lopták el asztaláról. De igy megy az egész ügyben, mig nekem szememre vetik, hogy én bátor voltam kifejezést adni azon meggyőződésemnek, hogy Magyarország többi törvényszékei közt a nyíregyházi tek. törvényszék is megközelithetlen. Alig egy lélekzettel előbb mit mond tisztelt kartársam ? Azt mondja, mit beszélek én pénzről! Ha pénz lett volna, akkor Magyarország igazságszolgáltatása és közigazgatása nem igy járt voina el ebben az ügyben. A mig egyfelől azt mondja, hogy Magyarország közvéleménye nincs ez ügygyei, identitásban, Magyarország közvéleményére hallgat, de lármáznak azok, kiknek nem tudom mi okból, a lármára szükségök van; addig más oldalról folyton a közvéleményre hivatkozik, erősiti, hogy a biróság, az eljáró vizsgálóbiró, az alispán s nem tudom ki minden, a közvélemény pressiója alatt áll. Nevezetes jelenség az is, hogy mig az egyik védő ur hivatkozik Szabolcsmegye fényes múltjára, hivatkozik annak nemes fiaira, sőt elismeréssel nyilatkozik Szabolcsmegye jelenéről is; addig a másik védő ur undok tajtékkal akar bepiszkolni mindenkit, a ki közel járt ez ügyhöz, ha egyebet nem tett is, mint hogy az igazságot kereste. De ezen eljárásnak van neve is, és ez: a talmud morál. Midőn a talmud-morál annyira jut, hogy még ennyire is elhat, akkor nagyon itt van ideje, hogy mindenki megnyissa szemét, hogy minden helyen reggeltől estig és estétől reggelig azt mondjuk: caveant consules! Nagy nevü, ország-világ dicsőségét képező emberekre hivatkoztak. Megvallom a hivatkozás nem nagyou szerencsés. Voltairet hallottam emlegetni. Megvallom, akkor, midőn az ifjúság pezsdült vére folyt ereimben; akkor, midőu kápráztatott engem még az a szín: akkor ,<ezet fogtam volna azokkal, kik Voltairet kutfőképen idézik. Igazán, ma is gyönyörködöm még azon meglepő következtetésekben, a szellem szikrázásában, mely minden betűjében százszorosan czikázik, de ma már tudom azt, hogy azon emlegetett irónak személyes jelleme hazugság, ravaszság, és mindaz, ami az emberben nem jó. Azt mondhatnák erre a védő urak, hogy ez az én egyéni véleményem. De ha egyszer elvezeti őket utjok Sansouciba, méltóztassanak megnézni azon szobát, melyet legnagyobb védője, legnagyobb jóakarója, uem valami közönséges ember: II. Frigyes állíttatott, és melyen ezen dicsőitett férfiúnak tulajdonságait az utókor bámulatára, épülésére, de tanulására is kitüntette. Én tehát a hivatkozást Voltaire-re, mint történeti kútfőre, el nem fogadom, de nem is reflektálok reá. Sajnálom, hogy Friedmann kartársam és védő ur nincs jelen, de azért még sem hallgathatom el, hogy nem tudom megegyeztetni az ő saját gondolkozásával azt, hogy miért veti szememre, hogy újságra hivatkozom, midőu nem is hivatkoztam arra. Mig ő — azt gondolom — saját maga által készített krónikákra hivatkozik, mert nem hiszem, hogy azon krónika, amelyben az eszlári plébános ördögüzéssel vádoltatik, valahol másutt megjelent volna, mint nála; egyébiránt azzal sem vagyok tisztában, hogy katholikus vagy protestáns lelkész volt-e az illető, mert azt mondta a »tiszteletes«, igy pedig plébánost nem szokás nevezni. Ez meglehet, hogy a tisztelt védő urnák beszédébe nagyon beillett, meg lehet az is, hogy azt hitte, hogy ezzel a czélt előmozdítja; hanem csak egy hiba van beune, az, hogy egyszerűen nem igaz. Azt vetette szememre Friedmann védő ur, hogy fogalmam sincs arról, mi az a fanatizmus. Hát meglehet, hogy én azt valami ékes szavakban, ugy hogy a modern doctrinal' bírálatot kiállja, nem tudom definiálni. De sok van a világon, amit ha nem is lehet definiálni, annál köuynyebb meghatározni példákkal, és hogy nagyon messzire ne fáraszszam a t. védő urat, egyszerűen azt mondtam volna neki : tekintsen maga körül, nem kell nagyou messzire menni azért, hogy a fanatizmust megismerje példából, de azt határozottan visszautasítom, hogy fogalmam se legyen arról, mi a fanatizmus. De hát ő kimondván a szót, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy uem én, hanem ő nem érti, mi a fanatizmus; mert ép a 15