Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

23 lesekedett, ugyanakkor a két zsidó ott őrt nem állhatott, vagy ha a zsidók ott mégis őrt álltak, akkor Móricz nem leselkedhetett. — Hogy pedig e két zsidó 11 előtt sem állhatott az ajtó előtt, kitűnik Móricz vallomásából, ki maga mondja, hogy midőn ő behivta Esztert, a zsidók közül senki sem állott a templom előtt. És minő óriási különbség van a sirás ós a gyilkosok által megtámadottnak kétségbeesett és velötrenditő jaj kiáltásai közt! Fekete Jánosné pedig- akkor nem is konyított reá. — Nem ütött lármát, nem volt kíváncsi, hogy mi okozza a kétségbeesett jajgatást. A jó lélek, őt a gyilkosokkal küzdőnek segélykiáltása nem renditette volna meg. Nem hihetem. Inkább azt, hogy talán nem is hallott semmit s csak halluczinaczióban szenvedett. Aztán ott van még azon levelező lap, melyet Braun Lipótnál találtak meg. Igaz, ugyan, hogy rendes gondolkodási móddal, olvasás nélkül is mindenki azt fogja mondani, hogy abban semmi gyanús nem lehet, miután fel nem tehető, hogy azon izgalmas időben, vagy általában nyilt levelező lapon irjon valaki, ha héber nyelven is, titkokat. Hisz nein tudhatja, hogy a postai hivatalnokok között nincsen-e akár egy tudós, aki héberül is tud, akár egy kikeresztelkedett zsidó, aki azt megérthetné. De ettől eltekintve, annak tartalma elolvasás után már csak annak lehet rejtélye, ki a keleti népek képletekben gazdag irmodorát még csak hirből sem ismeri. A zsidó különösen feltétlenül hisz Jehovájának igazságosságában s azt tartja, hogy ami történik a világon, az ő akaratja szerint történik. Azért bármi szerencsétlenség, nyomor éri, ezt nem a véletlennek tulajdonítja, hanem, hogy az igazságos isten ez vagy amaz csapást csak azért küldte rá, mert parancsai ellen, ha talán öntudatlanul is, de bizonyára vétkezett — megszegte tán a szombatot, vagy más hibát követett el, s ha már semmi vétekről nem tud, hát azzal okolja magát, hogy talán nem elég őszintén és magába szállva, imádkozott Hogy ások közül csak egy példát hozzak fel: Dsák rabi, Salamon Ha-Levi fia, a 17-ik században volt budai rabbi, nagy tudomáuyu és vallásos férfiú, ki az erényességuek mintaképe volt. Ez egy krónikát irt, koráról és élményeiről, mely bizonyára nem az eszlári vizsgálat félrevezetése czéljából íratott. Ezen krónikának egyik elbeszélésében, mely saját és gyermeke fogságra hurczoltatását ecseteli Buda akkori megvétele alkalmából, ez áll: »Szeretett fiam pedig a pusztaság és halálos sötétség országában még három hónapig maradt a kegyetleuek kezei között anélkül, hogy megmenthettem volna, mig végtére nagy vétkeim miatt a fogságban meghalt.« Ha a nevezett krónikás a 19-ik században élt volna, aligha elegendő ok nem lett volna ezen önvallomás, hogy Solymosi Eszter meggyilkoltatása miatt ő is rabságot szenvedjen. Igazoltatott egyébiránt vádlottnak egy másik levelével, melynek valódisága, sem kelete kifogás alá nem eshetik, hogy az már két hónappal előbb is atyjáuak ugyanily szellemben irt, hogy tehát az ő irmodora Solymosi Eszter halálával semmi összefüggésben sincv. De hát elég a levélről 1 Felteszem, hogy a tisztelt biróság saját reputácziójának meg fogja adni azt az elégtételt, hogy azt komohan még csak számba se vegye. Én is csak kuriosumkint hoztam fel, hogy az eddigi eljárás értelmi foka is jellemezve legyen. A mi Smilovics levelét illeti, szintén nem bizonyít semmit et m. E^y kétségbeesett ember, ki csak azt látja, hogy ártatlanul fogva tartatik s azt hiszi, hogy mégis csak történnie kellett valami bűnténynek, ha oly szigorú vizsgálat tartatik s befognak, kinoznak annyi embereket, megteheti azon kisérletet, hogy ir annak, akiről azt mondták neki, tán ez tett valamit, hogy ismerje be tettét, houy szabaduljanak az ártatlanok. De az ellen, aki erre nem is felel, még kevésbbé az ellen, a kikhez a levél intézve sem volt, ez bizonyítékul annál kevésbbé érvényesíthetik, miután tény az, hogy a gyilkossággal vádoltakat Smilovics először életében itt a törvényszéknél látta, arról tehát, hogy elkövettek-e azok három hóval előbb Eszláron valamely bűntényt, Smilovics nem is tudhatott. A dadai bulla feltalálásának körülményei is bizonyítékként szerepeltek arra nézve, hogy Solymosi Esztert a vádlottak ölték meg. Tüzetesen ki lesz mutatva e kombinácziő képtelen volta azok által, kik a csempészettel vádlottakat fogják védeni. Én csak azt jegyzem meg, hogy még az esetre is, ha igazolva lenne, hogy a hullát zsidók hozták Mármarosból és zsidók dobták Dadánál a Tiszába, ami mind nincs igazolva, akkor is ez a most gyilkossággal vádolt Schwarz és társai ellen mit sem bizonyítana. Először mert nincs igazolva, hogy Solymosi Eszter nem él még, másodszor mert gyilkossággal vádoltak más emberek tényeiért, főleg miket azok akkor követtek el, ha elkövettek, midőn ezek már fogva é3 a legszigorúbb őrizet alatt voltak, feleletre nem vonhatók. Legerősebb és legmeggyőzőbb argumentum azonban nemcsak vádlottak, de az összes eszlári zsidók ártatlansága mellett az, hogy midőn e vád már vizsgálat tárgyát képezte, midőn minden félremagyarázható mozdulat által magát és családját szerencsétlenségbe dönthette, mert akkor nem sok kellett ám ahhoz, hogy valaki hosszas rabságba kerüljön, mégis keresgélni mentek, hol az egyik, hol a másik Esztert az ország különféle vidékein s valahányszor egy-egy vak kir kerekedett, hogy itt vagy ott tartózkodik egy ismeretlen magyar leány, költséges utat tettek, hogy megláthassák azt, vagy bármi kósza hir jött is, hogy jön Eszlár felé, összesereglettek mindannyiszor ott, hogy megláthassák a hajadont, mely megjelenésével szabadítsa őket meg a reájok fogott bűntény terhe alól. Psychologe ezt másként, mint, hogy ártatlannak érezték magukat valamennyien: megmagyarázni nem is lehet. Könnyű lenne a kihallgatott tanuk vallomásai nyomán még arra is utalnom, hogy déli 12 órakor Braun Lipót nem lehetett a zsidó templomban, hanem már Taubnál étkezett, de ezt nem tartom szükségesnek, mert a zsidó templomban akkor nem is történt semmi sem. * * * Két dolog van még, miket, csak mert felhozattak a magánvádló képviselője részéről, bár nem tartozik szorosan a bizony itási anyag keretébe, szó nélkül nem hagyhatok. Egyike ezeknek a tanuk állítólagos megvesztegetése, másika az összes zsidóságnak ez ügyben állítólag kifejezést nyert szolidaritása a vádlottakkal szemben. Ami az elsőt illeti, nagyon kétes előttem, nem-e vezethető ez is vissza egyszerűen azon eszközökre, a melyekkel csak izgatni akarnak, bár tudják, hogy bizonyítási jelentősége nem lehet. Vegyük csak először is Vámosi Julcsa esetét. Negyven krajczár uti előleget ád neki az asszonya s daczára a kedvező vallomásnak; midőn visszakerül a törvényszékről, hol tanuzási dijja és költsége az állampénztárból megtéríttetett, legott visszaköveteli a zsidó asszony a négy hatost. — Ez a tanuvásárlás mellett aligha bizonyít valamit. Első vallomása különben is összevár lényegében Solymosi Zsófi és Rosenberg Háni, két egészen kifogástalan tanu e tekintetbeni nyilatkozataival. Mind a három azt állította, hogy jóval 12 után lehetett, midőn Eszter Zsófival beszélgetett. Támogatást nyer ezen idő meghatározása, Rosenberget nein is említve, a kis Jakab János vallomása által is, aki azt állítja, hogy már 12 felé járt, midőn Eszter még üfalu felé ment s vele találkozott. Hogy Yáinosi Julcsa egy órát, Zsófi pedig csak öreg-délutánt mondott, nem lényeges ellentétek paraszt leányoknál, kik Patek hires óráinak pontosságát bizonyára még nem ismerik. E tekintetben még mostani vallomása sem áll ellentétben az akkorival. — Azt mondta ugyan most eleinte, hogy találkozása a 11 —12 óra közötti időre esik, de tüzetesebb megkérdeztetésre épen 12 óra előttre teszi, kijelentvén a főügyészi helyettes ur kérdésére, hogy csakhamar azután megkondult a déliharang. Vallja továbbá most is, hogy még csak ezután beszélt Eszter Zsófival, mi egy félóráig sem tartott, de végét be nem várta, mert ismét a házba ment. S igy megint csak ott vagyunk, a mire első kihallgatáskor esküdött. Ami valóságos ellentét Vámosi Julcsa és Solymosi Zsófi első vallomásaik között volt, ez az, hogy Zsófi jó kedvűnek, Julcsa pedig szomorúnak látta akkor az elveszett leányt. No ez azt hiszem, annyira individuális felfogás és annyira lényegtelen dolog, (nem lévén ritka eset az öngyilkosoknál sem az azt megelőző vidámság), hogy ennek a kedvéért aligha vásárolták meg. De vallomásának ezt a részét Vámosi Julcsa most sem vonta vi-sza, erről nem is mondja, hogy nem igaz. Tehát szóba sem jöhet. Ennyiből áll az egyik hamis tanuszerzés, melyre találók a tanu azon szavai is, hogy asszonya, midőn ő jutalomról beszélt, csak azt felelte, »hogy majd ha az igazság kijön, meg fogod kapni«. Az igazságot azt hiszem csak Eszlárou emlegetni nem szabad.