Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

8 kezett, hogy Solymosi Eszter, pedig azt mondják, hogy Sztropkón görög pap nincs is, de ezen utazásnak meg lett a maga következménye, mert elterjedt mint biztos tény nemcsak a vidéken, de a fővárosban is az a hir, hogy Eszter pár nap alatt elő kerül, s mert 1882. évi junius 18-án T.-Dadán a többek közt egy Eszter ruháiba öltöztetett hullatestet fogtak ki a Tiszából. Erre az a hir is bejárta az egész vidéket, hogy meg van Eszter. Néhány tanu pedig Eszlárról e hir benyomása alatt a hulllában csakugyan Esztert vélte felismerni, de midőn megszemlélték, az anya, a testvérek, a rokonok, a boldogult papja és tanítója, iskolatársa, mindannyian oda nyilatkoztak, hogy e holttest Eszteré nem lehet. És midőn ehhez járult az, hogy a t. kir. törvényszék vizsgálóbirósága által megtartott szemléhez hívott orvosok oly világos jelenségeket konstatáltak, amelyeket a hullának Eszterrel való azonosságát teljeseo, tökéletesen kizárták: akkor nem volt és nem lehetett többé senkinek kételye arra nézve, hogy a kifogott hulla nem Eszteré s hogy ez nem egyéb, mint a büntető eljárás félrevezetésére kigondolt merénylet. Oly nagy volt a különbség Eszter és a kifogott hulla közt, hogy az egyszeri megszemlélés minden kétséget eloszlatott, olyannyira, hogy e kérdéssel egyáltalában nem kellene sem a tek. törvényszéknek, sem senki másnak foglalkozni, ha a mondottam védelem erre nem fektette volna a fősúlyt, midőn az a közbeszéd keletkezett, hogy Eszter lábán tehénnyomásnak kell lenni. Azonban ép azon tanuk, akik itt a királyi törvényszék előtt a végtárgyalás folytán bevallották önként, hogy ígéretekkel csábitattak el, mint Szakolczai Julcsa, egyenesen rámutattak azon jelre, amely a lábán látszott ugyan, de oly kontárul volt csinálva, hogy az az első leöntésre eltűnt. De mit tesz a védelem ? Zaklatja a királyi törvényszéket azzal, hogy ismételteti a szemlét, amint az iratok mutatják s bizonyítják; e kérelem több izben elutasittatott. Bekövetkezett azonban valami, mire én azt mondom, hogy sokat adna minden magyar ember azért, ha a történelem e lapját kitéphetné a történelem könyvéből s ez az, hogy a kir. ügyészség is beleavatkozott ebbe az ügybe. A főügyészség és a védelem együttes fáradozásának ezután csakugyan sikerült a törvényszéket arra birni, hogy uj szemlét rendeljen el. Az exhumáczió megtörtént a budapesti egyetemi tanárok közbejöttével és itt kezdődött a harcz a tudomány és a valódi tények közt. Azt mondta a kir. főügyészi helyettes ur, hogy 5 nem reflektál Magyarország legfelsőbb egészségügyi hatóságának, az egészségügyi tanács véleményére azon okból, mert az indokolva nincs, hát én is megkoczkáztatom erre nézve azt a megjegyzést, hogy az indok, mert a szakértő egyet vagy mást mond, a véleménynek nem kiegészitő része, és mikor a szakértő indokolással lép elő, oly indokolással mint ezt különösen tudós Scheuthauer tanár ur tette, akkor nagyon közel áll abhoz, hogy inkább ügyvédnek mint szakértőnek tekintsék. Én megvallom egész őszinteséggel, hogy az orvosi szakmával távolról sem foglalkoztam sohasem, de nem is hiszem, hogy még az ezzel való foglalkozásom is azt eredményezhetné, hogy én a folytatott vita tudományos értékéről véleményt mondhatnék, vagy ennek folytán a szakértőkkel vitába bocsátkozhatnék s a tek. tövényszék véleményét akár erre, akár arra irányozhatnám. A tek. törvényszéket a szakértői vélemény nem köti; megmondja ezt magában e kifejezés: «vélemény»; a magyar szó vélemény, vélelmet jeleut, azaz olyasmit, ami nem bizonyíték, hanem c?ak az illetőnek, megengedem legjobb tudomása szerinti nézete; mikor ehhez járul, hogy Scheuthauer azon véleményének s ítéletének legpreczizebb kifejezései ilyformák: hiszem, nem igen hiszem, majdnem biztosan állithatom, cum grano 8alis, akkor azt hiszem, hogy az, hogy ezen vélemény akár fekszik a tek. törvényszék előtt, akár nem, az ügy eldöntésére nézve egészen mindegy, mert itt nem arról volt szó, hogy mit hisz Scheuthauer egyetemi tanár ur, hanem az, mi van, mi nincs bebizonyítva. Mondom tehát, nem tartom egyáltalában feladatomnak, hogy én magával ezen orvosi vélemény lényegével foglalkozzam, de nem hallgathatom el azokat, melyek azon véleményben oly felötlők, melyeknek felötlőknek kell lenni mindenki előtt, ki helyesen gondolkodni tud. Mondom, ezen körülményeket el nem hallgathatom s kell, bogy azokat a tek. kir. törvényszék figyelmébe ajánljam; mert ha bebizoyítható az, hogy az általunk laikusok által is felfoghatólag helytelenül okoskodik, akkor a vélemény még kevesebbet ér, mint a »hiszem«, »valószínű« stb. Azt mondja dr. Scheuthauer ur, hogy ő a hullát 14 évesnek tartja, különösen azért, mert összehasonlította a prágai és gráczi egyetemen, illetőleg az ottani tanárok egyikénél őrzött 14 éves gyermek csontvázával; hozzá teszi azonban , hogy a gráczi csontváz sokkal kevésbbé kifejlődött, a prágai megközelíti, de még sincs szerinte annyira kifejlődve; már kérem, nem hallottam oly logikát soha a világon, mely ezen körülményekből ne azt következtesse, hogy az a t.-dadai csontváz idősebb, hanem azt következtesse, hogy fiatalabb és midőn ezt alkalmaztatni akarja arra, hogy a tisza-dadai hulla Eszter hullája, ez a legkirívóbb következtetése. Dr. Horváth László ur, akinek hosszú tapasztalatát legalább senki sem fogja kétségbe vonhatni, határozottan azt állitja, hogy e vidéken a leánygyermekek igen későn fejlődnek általában. A tanuk különösen azt állítják, hogy Eszter ezen vidék általánosan visszamaradt fejlődöttségéhez képest is nagyon viszszafejlődött, illetőteg elmaradt fejiődésü volt. Ily körülmények közt abból, hogy a hulla mind a prágai, mind a gráczi egyetemen őrzött csontváznál fejlődöttebb volt, azt következtetni, hogy Eszter hullája legyen a dadai hulla, ezt nem értem, az ily következtetés helyességét el nem ismerhetem. Még egy feltűnő dolog van, melyet mint laikusnak szintén szabad érintenem és ez azon következtetés, melyet Scheuthauer doktor ur a körmök hiányából von le. 0 azt mondja, hogy az exhumáczió alkalmával hiányoztak a körmök, ennek következtetése az, hogy az első szemle alkalmával sem lehettek meg, s ha meg nem voltak, annak ismét az a következése, hogy bizonyos általa, gondolom 6—12 héttel meghatározott időközben a hulla a vizbeu feküdt, de akkor, midőn doktor Trajtler ur és Horváth orvos ur s számtalan tanu azt mondja, hogy saját élő szemeikkel látták a körmöket, midőn dr. Belky tanár ur, ki tulajdonképen e szakmában legalább olyan tekintély, mint Scheuthauer tanár, azt mondja, hogy ha a körmök a hulla ujján a körömágyat meghaladják, akkor azok létezése fölött laikus nem tévedhet. IIa ez áll, akkor megint ott vagyunk, hogy Scheuthauer tudor ur egészen megfordítva és egyenesen a védelem javára következtet, mert ebből nem az következik, hogy ha az exhumácziókor a körmök még nem voltak meg, nem lehettek a szemlénél sem, hanem következik az, hogy miután a szemlénél a körmök meg voltak, az exhumácziónál pedig meg nem voltak, ha azok időközben a tudomány állítása szerint el nem enyészhettek, egyszerűen ellopattak és bizonyosan nem a védelem számára lopattak el, amint a festék és papir is kéz alatt tévedt el, s amint be lehetne bizonyítani, hogy a fogak egy része is eltüntetett. Magyarázatokba is bocsátkozott dr. Scheuthauer és ezt csak azért érintem, mert erre a főügyészi helyettes ur is hivatkozott indítványában. Azt mondja ugyanis dr, Scheuthauer ur, hogy abból, hogy a hulla nagyobb volt, egyátalán nem következik az, hogy az nem lehetett a kisebb vézna-testü Eszter hullája, mert — úgymond — ez nem egyéb, mint a vizbefulásnak természetes következése. Jó, elhiszem, nem is bátorkodom az ellen kifogást tenni, hogy a vizbefulás minden hullánál változást idéz elő, de hogy az a változás olyan legyeu, hogy a csontok, az izmok nagyobbodjanak, ugy, hogy a hulla aránya megmaradjon, hogy megszélesedjék a váll, és megmaradjon a kellő vékonyságban a derék, ezt már sem én nem hiszem; sem nem lesz olyan tudós, ki ezt bebizonyítani képes lenne. De még egyet tek. kir. törvényszék. S ez a hulla kezére kötött festékre vonatkozik. Azt hiszem, hogy ismét nincs oly tudós a világon, ki csak okadatolni, nem bebizonyítani képes lenue, hogy vau lehetőség abban, hogy akkor, midőn leáznak körmei, midőn annak bőre lehámlik, ugyanakkor a kézen lévő kendőben volt papiros el ne romoljék, a festék pedig fel ne olvadjon ; de hivatkozom egy a végtárgyalás alkalmával itt ugyan fel nem olvasott, azonban Eötvös Károly ügyvéd ur által a végtárgyalás folyamán benyújtott beadványra, amely határozottan, világosan azt tartalmazza, hogy a hulla kezén a keszkenő kötve volt; az, hogy a kendőben sem a papir, sem a festék el nem olvadt, határozottan bizonyítja azt, hogy azon keszkenőt azok kötötték Eszter kezére, akik bűneinek áldozata lett. A védelem meggyőződése tehát, legalább Eötvös Károly védő ur meggyőződése az időben határozottan az volt, hogy a hulla nem Eszter hullája, hogy azzal bűnténynek kellett elkövettetni, hozzá járul mindezekhez, tek. törvényszék, az, hogy hypothezis, ha nem is bizonyíték, de legalább némi meggyőződést mégis nyújthat akkor, ha annak alapja bebizonyitottan való igaz, helyes. Itt az sincs meg. \Most azon számos tanu,