Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

Vádlott: A mellett megmaradtam, hogy egyebet semmit se tudok, de kénytelen voltam, mert féltem, hogy a csendbiztos elé visznek és kínoznak amint láttam, hogy Vogelt kínozták. Elnök: Hát magát nem kinozták ? Vádlott: Engem nem kínoztak, de azért fecsegtem mindig, hogy ne kínozzanak? Elnök: Maga azt mondta, hogy egyszerű ember, aki legfeljebb igazítani tudja az ohlát, hogy ezt vagy azt a szeget hova üsse; hát mégis, ha nem igaz, egy ilyen história elbeszéléséhez jó elme kívántatik. Vádlott: Hát hagyjam magamat agyon ütni ? Ha édes apámra kívánták volna, aki 20 éve meghalt, arra is mondtam volna. Ámbár szegény vagyok, de mégis élni akarok a világon. Elnök: Hát maga ezt mind kigondolta csak azért, hogy a lehető testi bántalmazástól meg meneküljön ? Vádlott: Hát, és a mellett bizonyítom tanu által, hogy nem cselekedtem, hogy ott voltam akkor is egész nap, uiikor az a história történt volna. Elnök: Igen, de maga későbben a törvényszék előtt is állott és mit mondott a törvényszék előtt. Vádlott: Ugyan azt feleätem ott is, mert kénytelen voltam mert féltem, mert láttam, hogy kínozzák Vogelt Lökön. Elnök: (Olvasa a jegyzőkönyvet). »Ez alkalommal szembesitettvén Herskó Dávid Smilovics Jankellel, annak szemébe mondja, hogy junius 11 én Tárkáuynál a tisza-parton egy hullát adott neki át s 120 frtot igért neki a szállitá ért s abból 56 frtot ki is fizetett. Szemibe mondja továbbá, hogy Smilovics látta őt el utasításokkal a hulla hova szállítása, felöltöztetése és eleresztése felől ugy, a mint azt vallomásában előadta. Ezen szembesítéskor Smilovics Jankel is mint már kihalgatásakor tevé, beismerte, hogy a hullát ott és ugy, amiként Herskó mondja, ő adta át ennek szállítás végett s 120 frtot igért neki a szállításért. Hogy mennyit adott előre Herskónak, bizonyosan nem tudja, de legalább is 40 frtot adott. Egyebekre nézve is bevallá Smilovics, hogy a hullaszállitás, felöltöztetés és eleresztés iránt ő adta az utasításokat Herskó Dávidnak«. (Vádlotthoz ) : Igaz, hogy ugy történt ? Vádlott: Másik vallomásomban is csak ugy van, ma is igy mondom. Azért mondtam, hogy láttam Vogelt kínozni TiszaLökön. Féltem, hogy kivisznek engem és kinoztattuak a csendbiztos által, mert a törvényszéknél még nincs befejezve. Elnök: Honnan gondolta, hogy a törvényszéknél még nincs befejezve ? Vádlott; Mások is azt mondták, hogy a befejezett vizsgálalatot a tekintetes törvényszékre terjesztik fel. Elnök: Épen azért gondolhatta, hogy be van fejezve. Vádlott: Akkor még nem volt meg az a határozat. Elnök: Hiszen a törvényszék előtt állt, hogyan félhetett tehát, hogy bántalmazni fogják ? Vádlott: Mit tudtam én? Nem vagyok én tanult ember, paraszt vagyok én. Elnök: De azt csak tudja, hogy a vádlottak kinozása, a botbüntetés és testi bántalmazás el van tiltva a törvényben? Vádlott: Arra nem néznek. Hát miért kinozták Vogelt?' Elnök: A törvényszéknél hallott valamit, hogy bántalmazták ? Vádlott: Azután hallottam a raboktól, hogy nem bántalmazták ; de azelőtt nem tudtam. Nem voltam itt még soha. Nem kérdeztem senkitől, hogy ki miképen raboskodott, mert mindig kenyerem után jártam, vagy kis ruházatra, hogy ne legyek utolsó, erre vigyáztam mindig. Szeyffert: Az elnök ő nagyságától hallotta, hogy vallomása mennyire különös. Én is nagyon különösnek találom, hogyan jutott mr.ga annak a históriának kigondolására, mely állítólag nem lett volna való? Vádlott: A világba. Szeyffert: A világba? Vádlott: Csak azt mondom. Szeyffert: Ez érne valamit akkor, ha maga egyedül beszélte volna el; de vannak itt mások is, kik ugyanezt mondták el. Vádlott: Ha vaunak, hát mondjanak. Szeyffert: Herskó is magával összeegyezőleg vallott. Hogy ugyanazon históriát két különböző egyén, kikről fölteszem, hogy nem volt alkalmuk találkozni, egyformán mondja el, az feltűnő. Ennek magyarázatát szeretném tudni. Vádlott: Mondtam mi az oka, hogy fenyegettek engem, és biztattak, ha vallok, eleresztenek. Láttam hogy nem eresztenek, parasztember, tudatlan ember vagyok, czáfoltam visszafelé a vallomást. Szeyffert: De elmondta ugyanazt a históriát, melyet agy más ember is elmondott, akit maga nem ismer. Hogy lehet az? Vádlott: Nem vagyok én tanult ember; megmondanám, ha 8—10 iskolát végeztem volna. De én nem tanultam egyebet, mint a kormányt vetni hajsz, vagy csálé, a malomtól ellökni, ha szél van, kikötni: ott lefeküdni, jól enni, inni és elaludni. Szeyffert: De hogy maga elbeszélt olyant, amit Herskó is elbeszélt, a kivel pedig nem találkozott: annak magyarázatát nem tudom. Vádlott : Ijedtségemben kénytelen voltam mondani. (Mozgás a közönség körében.) Bebizonyítom tanu által, hogy nem adtak át nekem semmit. Lehet, hogy tanult ember nem mondaná, mert nem ijedne meg, de én tanulatlan vagyok, kénytelen voltam. Szeyffert : Hol hallgatták ki ? Vádlott : Itt és másodszor Lökön. Szeyffert: Másutt nem ? Hisz Eszláron is volt ? Vádlott: Eszláron is voltam, de nem hallgattak ki, csak szembesitettek. Szeyffert : Mondja meg, ha az nem volna igaz, mit maga mond, hogyan lehet az, hogy bizonyos emberekre ráfogta, hogy tőlük kapta a hullát, mint Grosz Mártonra és Klein Ignáczra rámondta, hogy ezek hozták kocsin. Vádlott : Hátha mögöttem áll a csendbiztos és pandúr, az édesapámra is rámondom. Szeyffert : Hat a csendbiztos és a pandúr azt mondta, hogy mondja ezekre ? Vádlott : Hát kire mondjam ? gondoltam majd igazolják magukat. Szeyffert : Ez különös volna, hiszen sokan voltak, nemcsak ez a kettő, Akkor érteném, ha csak ezt a kettőt hozták volna oda. Vádlott: Nem mondtam mindnyájára, a ki ott volt, valamelyikre kellett mondani. Szeyffert : Én nem tudok olyan lelkiismeretlenséget képzelni. Az nagy lelkiismeretlenség volna., ráfogni emberekre olyasmit. Tudta, hogy mi lesz a következése, hogy azokat elfogják. Vádlott: Hát ha én ártatlanul szenvedek, szenvedjen más is. Szeyffert : Melyik csendbiztos volt ott háta megett? Vádlott : A szentmihályi, gondolom, nem tudom. Szeyffert: Melyik ? Vay ? Vádlott; Tudom is én, hogy hivják a szent-mihályi volt Róka nevezetü-e. Szeyffert: Hogyan történt a szembesítés ? Vádlott: Ugy történt, hogy feivittek engem Eszlárra a községházához. Szeyffert : Bent a szobában történt a szembesítés ? Vádlott : Bent. Szeyffert : Oda hozták a zsidókat mind ? Vádlott : Kint voltak, én az ablakból néztem ezt a kettőt. Szeyffert: A vizsgálóbiró hol volt ? Vádlott : Bent volt. Szeyffert: És még ki volt ott ? Vádlott: A pandúrok. Szeyffert: Hányan ? Vádlott : Három pandúr. Szeyffert : Fenyegették magát? Vádlott: Azt lehet tudni biztosan, hogy ha engem rendesen kérdeznek, mindent ugy beszélek, ahogy az első vallomást mondtam, a mellett tartottam volna magamat, most is ahhoz tartom magam és azt bizonyítom, hogy ugy volt, amint először mondtam. Szeyffert: Maga a szobában volt, hát hogyan szembesítették ? Oda hozták a többieket a szobába ? Vádlott: Oda állították, hogy ismerjem meg. Szeyffert: Tehát maga csak a szobában volt. Vádlott: A szobában, az ablakon keresztül. Szeyffert: Milyen távolságban volt ? Vádlott: 8 — 9 vagy 7 ölre. Szeyffert: Amennyire emlékszem, a községházának van egy élőkertje. Vádlott : Hogy kevesebb egy öllel vagy több, nem tudom. Elnök : Sokkal keskenyebb az ott, mint 8—9 öl. Vádlott: Azok ott ültek, egy részük állott.