Zák R. József: A térképrajzolás elemei (Budapest, 1880)

VI. Fejezet. A görbe vonal - 27 Limán. HafF. Vatt-ok

A folyó mindenféle úszkáló testeket, iszapot, homokot, szemetet hord magával. Ha esése a torkolat körül nagy, akkor e hordalékokat messze viszi a tengerbe. Ha azonban esése kicsiny, tehát folyása lassú, s különösen ha a torkolat előtt egy tengeráram (Lásd ugyanezen gyakorlat jegyzetét.) vonul el, akkor a hordalékok lerakódnak, s előbb zátonyokat, majd egész kis homokszigeteket képeznek, melyek ívalakban húzódnak el a torkolat előtt, s melyeket part-sánczoknak nevezünk. E partsánczok által berekesztett ármedenczét pedig liman-nak mondjuk. Ilyen limannal torkollik például az Odera (Németország északi partján) a Keleti Tengerbe. A folyónak és az áramlásnak együttes tovább munkálása következtében a part-sánczok részint egymással, részint a tulaj donképi tengerparttal összenőnek, s nem ritkán mint földnyelvek nyúlnak elő két oldalt. Az ilyen földnyelvvé nőtt part-sánczot 1 i d o-nak nevezzük, s az általuk bezárt ármedenczét, mely itt egy zugöbölhöz hasonlit, csakhogy sokkal sekélyebb, haff-nak. E haffnak a tengerbe ömlése, tehát a folyó tulaj donképi torkolata, egy, vagy több bevágódáson át történik, melyek rendesen a folyó sodrának vonalával (VI. Fej. 17. §.) összeesnek, s melyeket gats-oknak nevezünk. Haffal torkollik a Visztula és a Niemen a Keleti Tengerbe. Ha a folyó torkolata előtt nem húzódik el tengeráram, de a folyó maga alacsony parton lassan hömpölyög, akkor a hordalékok nem bizonyos rendben, hanem össze-vissza rakódnak le, s a torkolatban iszap- és homokzátonyokat képeznek. Ha e zátonyok közvetetlenül a parthoz csatlakoznak, s ha oly magasak, hogy apály idején szárazak, s csak dagálykor ') jutnak viz alá, akkor ') »A nagy tengerek partjain tapasztalják, hogy a viz naponkint kétszer dagad és apad. Legmélyebb állásából hosszú hullámokkal a part felé gördülve, lassankint magasabbra és magasabbra emelkedik, a zátonyokat, szirteket, s a part lejtőségét ellepi, a folyók torkolatain fölfelé tódul, s gyakran sok mérföldnyi távolságra a folyó ellenébe fölhat A tenger e duzzadása, áradása körülbei ől 6 óráig tart, mignem legmagasb állását érte el; ez a tenger dagály a. Azután a hullámok ellenkező irányban lefolyni kezdenek, a viz lassankint visszahúzódik a part lejtőségéről, jobban-jobban apad, a zátonyok és szirtek ismét fölmerülnek, s a folyók megint lefelé a tengerbe folynak. Ez apadás is körülbelől 6 óráig tart, s a viz legmélyebb állása az apály. Mikor a tenger legmélyebb állását elérte, újra dagadni kezd, s ekép a dagály és apály folytonosan váltakozik.« — Dr. Hunfalvy J. Ég és Föld 169. lap. A világtengerek nemcsak dagályban és apályban mozognak, hanem helyenkint bizonyos folyásokat mutatnak, melyeket áramlásoknak nevezünk, s melyek hasonlók a szárazföld nagy folyóihoz. Mintha a tenger fenekétől fölszinéig a viz két oldalt partot képezne, s e két part közt egy óriási folyó hömpölyögne tova, olyanok ez áramlások, melyeknek szülő oka a Földnek forgása és a tengerek vizének különböző megmelegedése.