Somogyi Múzeumok Közleményei 19. Jubileumi kötet (Kaposvár, 2010)
Varga Éva: A tegnap világa
JUBILEUMI KÖTET Talán a munkahely, a munkáltató iránti lojalitásnak volt köszönhető a múltban (ahogy a jelenben is), hogy a munkakörülmények szánalmas és méltatlan mivoltáról elődeink nem panaszkodtak nyilvánosan. Viszont előszeretettel idézték szakmájukra, a történeti muzeológiára vonatkoztatva Gönczi Ferenc keserű sorait, aki a múzeum negyedszázados fennállása alkalmából megjelentetett kötetében a múzeumi munka somogyi presztízséről így írt:„...Alig hiszem, hogy volna múzeuma az országnak, mely 7-szer költözött volna ide-oda, pincékben, folyosókon kellett volna meghúzódnia, mely annyit küzdött volna pénztelenséggel, elhelyezési, építési kérdésekkel, gyűjtési bajokkal, vezetője munkájának lekicsinylésével, az általa nagy vesződséggel összehordott tárgyak értéktelenné minősítésével, mint a Somogymegyei Muzeum..."3 A múlt rendszerben természetszerűleg a Somogy megyei múzeumban is, mint minden más helyen a korszak ideológiája határozta meg a tennivalókat. A szakterület művelőinek sem volt ereje/módja arra, hogy tevékenységüket szigorúan csak szakmai szempontoknak rendeljék alá. Ehelyett politikai sugallatok,„irányelvek" által meghatározott kényszerpályán mozogtak. Úgy vélem, így volt ez a szellemi élet számos területén... A politikai-ideológiai szempontok érvényre jutása eredményezte az 1970-es évekre a kisebb-nagyobb torzulásokat a gyűjteményi anyag összetételében. S így készültek Kaposváron is a felszabadulás kerek évfordulóira, a nagy októberi szocialista forradalomra, az 1918-as őszirózsás forradalomra, a magyar tanácsköztársaságra emlékező ünnepi kiállítások. Ezeknek a kiállításoknak a legfőbb pozitívuma már az volt, hogy a munkásmozgalom, illetve a közelmúlt történeti eseményeinek bemutatásában mindinkább a gyűjtemények helyi tárgyai domináltak. Ezek alapján a kiállításlátogató nagyközönségben is az a benyomás keletkezett, hogy a történeti muzeológia sine qua non-ja a munkásmozgalom-történet. Tanácsköztársasági emlékkiállítás, 1959 Részlet a Latinca Sándor Emlékmúzeum kiállításából, 1979 A rendszerváltás tükrében mindez negatív imázzsá vált, holott az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy szakmánk ezeken a gyermekbetegségeken az 1970-es éveken átesett. A viszonylag fiatal muzeológiai szakterület kezdeti „gyakorlati problémáit" érzékelve vezető magyar történészek ragadtak tollat, s egyre határozottabban hangoztatták a „történeti szempontok" primátusát a történeti muzeológiában. Több részletkérdést világítottak meg a kultúrtörténeti kutatómunka számára. Szakmai konferenciák, viták során tisztázódtak a tudományág metodikai és metodológiai specifikumai és az 1980-as évek elején Glatz Ferenc tanszékvezetésével újraindult az ELTÉ-n a szakemberképzés. Mindennek dacára tovább élt az az általánosító ítélet, miszerint szakmánk egy túlhaladott ideológia szolgálatában áll. Holott hivatásunk kifejlesztését - a már túl sokat emlegetett politikai tényezőkön túl - élesen exponálta a magyar történettudományban az újkorkutatás fellendülése is. Szükségszerűen vetődött fel az igény: ahogy a középkorkutató történész igyekszik szervesen együtt dolgozni a régésszel, néprajzossal, úgy az újkortörténet kutatója is fordulhasson jobban a korszak tárgyi forrásanyagához. Az 1980-as évekre Somogybán csekély és esetlegesen alakult gyűjteménybázist örököltünk. Alapvetően az ideológiai szemléletből, valamint a muzeológus elődök érdeklődéséből fakadóan főleg munkásmozgalmi és háborús relikviák gyűjtése folyt. 3 Gönczi Ferenc: A Somogymegyei Muzeum Egyesület 25 éves története. Kaposvár, 1935., Uj-Somogy Nyomda és Lapkiadó. 58. p.
