Somogyi Múzeumok Közleményei 19. Jubileumi kötet (Kaposvár, 2010)
Ábrahám Levente - Juhász Magdolna - Nagy Lóránt: Emlékképek az 1950-es évekből
100 ÉVES A MÚZEUM ................................................................................. L eírókartonok a II. világháború előtti megsemmisült gyűjteményről- Hogyan indult Miklós bácsi tanári pályája? Szegeden - már egyetemi éveim alatt - konviktusi tanár voltam. Később egy évre elmentem katonának, de ott maradtam 32 hónapig, hiszen akkoriban háború volt. Leszerelve kaptam egy lehetőséget, hogy Nyíregyházán vagy Kaposváron lehetek tanár. Hál Istennek 1943-ban Kaposvárra jöttem. Nagyon bátor cselekedet volt, mert abban az évben megnősültem és úgy mentünk el, hogy semmink se volt. Csupán annyi csomagot tudtunk összeszedni, ami egy nagy hajóbőröndbe belefért. Háborús idők voltak azok! Természetrajz-földrajz szakos vagyok. A Somssich Gimnázium igazgatója - most Táncsics Gimnázium - örömmel fogadott, hogy jaj de jó, hogy jöttél, mert kémia tanárra van szükség. Mondtam is neki, jól nézünk ki, mert két évig hallgattam ugye kémiát, de hát nem ez volt a mesterségem. Szerencsére főleg természetrajzot tanítottam, és ott kiélhettem magamat, mert terráriumokat és iskolai botanikus kertet csináltam a diákokkal. Emellett cserkészcsapatot is vezettem, tehát mindig közvetlen kapcsolatban voltam a gyerekekkel. Akkoriban elég szokatlan dolog volt a munkáltató oktatás. Délutánonként ásványtani gyakorlatot és biológiai gyakorlatot tartottam, aki akart jöhetett, sőt még fizettek is érte a gyerekek. Kb. 10-20 gyerek járt a gyakorlatokra, rendszeresen mikroszkópizáltunk és kísérleteztünk. Ez nagyon tetszett nekik. No és ott együtt tanítottam a Takáts Gyulával. Gyula történelem szakos volt és nagyon-nagyon erősen néprajzos irányultságú. Miután megkapta a múzeumi igazgatói állást a Rippl-Rónai Múzeumban akkor engem is hívott oda dolgozni. Mivel nagyon érdekelt a természet így arra gondoltuk a feleségemmel, hogy a múzeumnak is dolgozunk.- Mikor került Miklós bácsi a múzeum alkalmazásába pontosan? A múzeum számára már 1949-ben gyűjtögettem, de 1951-ben lettem a múzeum külső munkatársa. '54-ben kerültem be a múzeumba főmunkatársnak, addig még tanítottam a gimnáziumban is és '57-ben jöttem haza Szegedre. Nagy dilemmám volt, hogy nagyon szerettem tanítani, viszont nagyon vonzott az is, hogy csak a kutatással foglalkozzak. Akkor kaptam meg a kiváló tanári kitüntetést és az igazgatómnak sehogy sem tetszett, hogy kiváló tanárként elmegyek a gimnáziumból. Végül ez is megoldódott. Takáts Gyula hívott, elmentem. RIPPl-RONAI MUZEUM, KAPOSVÁR Leírókarton az 1950-es évekből- Milyen volt akkoriban a múzeum? Nagyon érdekes volt az akkori múzeum. Képzeljétek el a mostani levéltár lépcső följáratától balra eső épületszárnyát, ott volt a múzeum. Ez most, ha jól tudom, a Rippl-Rónai tér. No hát akkor úgy nézett ki a múzeum, hogy volt egy néprajzos igazgatónk, aki egyben neves költő is volt. Szerette a természetet, és azt is szerette volna, hogy foglalkozzunk a természettel, de mint költői lélek, azt már nem nagyon szerette, hogy behurcoltam az élő kígyókat, meg az egyebeket. Annak a szárnynak volt egy előrésze, egy olyan nagyobb előszoba. Ott kaptam 2 vagy 3 iskolából kiselejtezett szekrényt meg egy nagy asztalt, amin lehetett pancsolni, kísérletezni. Egy másik kis szobában kaptam íróasztalt, könyvespolcot. Ketten voltunk egy szobában. Ugyanott egy másik íróasztalnál dolgozott Pusztai Rezső fiatal régész kolléga is. Az előtte lévő nagyszobában, ami egyben iroda is volt, Soós István festőművész dolgozott, aki akkor restaurátor állásban volt. Ma is itt őrzöm a szobám falán egy grafikáját: A táncoló somogyi juhász. Meg ezt a képet, amelyet az Orsika lányomról festett. Ezek mind ilyen emlékek, amit a szobámban láttok, valamihez kötődik. Pista mindig gyönyörűen megrajzolta a kiállításokhoz szükséges rajzokat.- A leltárkönyvekbe is Soós István rajzolt? Igen. Sokszor, sokat. Egy nagyon finom kezű, finom lelkű valaki volt. Pista nagyon érdekes természetű ember volt, akkor negyedszer nősült már, amikor én eljöttem '57-ben. Szóval rendkívül életerős valaki volt. No, visszatérve még a berendezésünkre. Volt még ott egy pár nagyterem, amit néprajzi raktárként használtunk. Az igazgatónak szintén volt egy kis szobája, ahol nagyon nyugodalmas volt az élet. Gyula nagy rendet tartott, de nem volt semmi túlzott adminisztráció. Ezt azért mondom, mert amikor hazajöttem, és a Móra Ferenc Múzeumban kezdtem dolgozni akkor teljesen mást tapasztaltam. Nagy volt a kontraszt. Abban a barátságos dunántúli környezetben nyugodtan lehetett dolgozni. 228
