Somogyi Múzeumok Közleményei 19. Jubileumi kötet (Kaposvár, 2010)

Géger Melinda: Képtár a jelennek: a modern gyűjtemény

100 EVES A MUZEUM

fi

Honty Márta díjat vesz át. Vele szemben Takáts Gyula múzeum igazgató, Böhm József, Újvári Jenő, 1960-as évek vége

ges, hanem a leltári tárgyakat be kellett vezetni egy lajstromba, értékkel ellátni. Ha rovancsolást kapok, úgy hirtelen nem tudok elszámolni. Ha nincs pénzed??? akkor is add fel utánvéttel, itt kifizetjük a csoport pénztárából.

... Magunkról: semmi különösebb nem történt. Dolgozgatunk és várjuk, hogy megérdemelt nyugdíjba vonulhassunk..."

A levélből is kitűnik, hogy a helyi művészeti élet egyik intézményesült csomópontja a Takáts Gyula által vezetett megyei múzeum, ahol az aktuális kiállítások zajlottak. A múzeum Somogybán a művészeti infrastruktúra és a centralizáció miatt egészen 1990-ig a művészeti élet központja volt. Az 50-es évek kiállításain a központi mag eleinte az országos tekintélynek számító Kunffy Lajos, illetve Z. Soós István, Gerő Kázmér és Ruisz György festőművészek nevével írható le, majd a 60- as évek folyamán lehetőséget nyújtott a fiatalabb generációnak is a megjelenésre. A múzeum indította el a somogyi képzőművészek hagyományos tárlatát, melyet Z. Soós István szervezésében már 1955-től éves rendszerességgel rendeztek meg.

Kaposváron a konszolidációra törekvő politikai vezetés az iparosodással járó gazdasági gyarapodást az értelmiség létszámának növelésével kívánta megalapozni az 1960-as évek elején. A tudományos értelmiség megtartására dolgozták ki a megyei pártbizottság által meghirdetett „Tegyünk többet Somogyért" szlogenű agitatív mozgalmat 1965-ben, ami a helyi képzőművészeti szférának is támogatást sugallt. (A művészek mindenkor hátrányosabb erőviszonyait azonban tükrözi, hogy konkrét áldozatvállalás esetén a pártbizottság a letelepítendő ipari és műszaki értelmiség fölkarolásának ügyével tért ki e kötelezettség elől). Lóránt János festőművész, a tehetséges fiatalként Kaposvárról az érdektelenség és műteremproblémája miatt kénytelen Salgótarjánba áttelepülni 1966-ben.Tőle csak a 1971-ben került a múzeumba a tanácsi vásárlások révén műalkotás.

Bors István, Horányi Barna, Cs. Hegedűs Erika, Gerő Kázmér és Ruisz György, 1980-as évek közepe

Weeber Klára, Csiszár Elek és Szabados János

A népművelés szempontjait hangsúlyozó, decentralizált kiállítás-politika gyakorlata Somogybán a 60-as évektől indult - eleinte meglévő budapesti kiállítások átvételével. E korszakban érdekesen alakul a szaporodó kiállítások jellege és összetétele is. Az évtized elején Takáts Gyula múzeumigazgató a Kiállítási Intézmények ajánlatait figyelembe véve rendszeresen lehozta Budapestről a nagy életmű-kiállításokat. Elsősorban a Műcsarnokbői, de a Kulturális Kapcsolatok Intézetétől, majd fokozatosan kiépülő összeköttetések révén a Nemzeti Galériából is: Domanovszky- 1960, Munkásélet - szocialista képzőművészek klasszikus és modern anyaga - 1960, Rippl-Rónai József- 1961, DurayTibor - 1962,„Építjük, védjük szép hazánkat", az Ernst Múzeum vándorkiállítása - 1963, Mai magyar művészek - 1963, Bényi László - 1963, Fenyő A. Endre - 1964, XX. századi művészet - 1965, Nyolcak és Aktivisták- 1966, Paizs Goebel Jenő - 1966. Magától érthetődő, hogy e kiállításokhoz nem kapcsolódhattak gyűjtési tervek, és inkább népművelési funkciót kellett betölteniük. A szakemberhiány következtében rendszeresen járnak le Kaposvárra a Műcsarnok művészettörténészei, elsősorban Láncz Sándor, aki a Somogyi Néplapban követésre méltó kezdeményezésként teszi szóvá az akkoriban induló székesfehérvári kiállítások példáját, és egy Vilt Tibor tárlat kapcsán meg is fogalmazza: A somogyi közönséget nem érdekelnék hasonló színvonalas - talán kissé rázós kiállítások?

Szabados János díjat vesz át, 1980-as évek közepe