Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

HORVÁTH JÁNOS: A Rippl-Rónai tanítványok. Rippl-Rónai művészetének hatása az 1910-es években Kaposváron

Martyn Ferenc: Róma-villa előtt, 1913. pasztell, karton, 36x51,5 cm tehetséget látok benne. A legjobb megfigyelők egyike, kiket valaha láttam. Többnyire emlékezetből rajzolja vagy festi érdekes, korát messze meghaladóan okos dolgait. Minden erőltetés vagy szisztematikus oktatás nélkül figyelmeztetem erre is, arra is aminek fejlődése érdekében éppen szükségét látom. Mondhatnám minden munkája meglepetés." Martyn Ferenc (1899-1986) volt a Mester festőinasa, ecsetmosásra, a paletta levakarására volt befogva. A figyelmes, ambiciózus gyermek jó tanítványnak bizonyult. Egy családi legendától indíttatva romantikus színezetű lett a kisfiú öntudata, amikor Lovag Martyn Gaston névvel szignálta képeit. „A Róma hegy paradicsomi világ volt. Igaz, benne inas voltam, amolyan hozd-vidd igazi inas, aki ott állt a festő állványa mellett, kereken húsz esztendeig. A műteremben rendet tartottam, magamfajtát; a festő azt mondta: „Mindent összeraksz, nem találom, ami éppen kell." Nem volt bőbeszédű, nem filozofált - néha nem tudom miért, Balzacot láttam külsejében is - de a mesterséget, a kézművességet naponta láttam, tapasztalhattam. A parkban színes kerti bútorok álltak, mezítelen és század eleji kalapos, uszályos nők jöttek-mentek, vendégfogadáskor a pincehideg bort vászonkancsóból én töltöttem a pohárba. Széles legyezők, sokféle vendég - szegény ördögök és hóbortosok, jómódúak, sőt gazdagok, de főképp írók, festők, szobrászok - ott volt Medgyessy, Vedres, Ady Reinitz Bélával, sokan mások. Magától valónak tűnő ma úgy mondom, jó sors és szerencse: ott álltam a festő mellett, láttam és hallhattam ezt a világot."

17 „Ebben az időben a festészetet az ő szemével láttam. Többnyire csak pasztellel dolgoztam, de egy alkalommal elővettem egy kartont és belső izgalomtól fűtve, elkezdtem festeni a róma-hegyi park egyik épületét, a körülötte lévő fákkal, bokrokkal. Erős égetett sziéna kontúrok közt dekoratív felületek. Olyan volt, mint egy Rippl festmény. Amikor a mester hazaérkezett, megmutattam neki a képet. Rippl kevés beszédű ember volt, különösen, ha számára nehéznek tűnő gondolat előtt állt. Ilyenkor elhalkult a hangja, keresgélte a szavakat és szinte csak magának beszélt. Máskor komoly kérdések elől tréfával tért ki. Nézi a festményt és azt mondja: „Hát ez így nem lesz jó! Mindenki fessen a maga módján." E néhány szó abban a pillanatban azt jelentette számomra, hogy a magam helyét kell keresnem, de hol, hogyan? Mégis, ez az egyetlen megjegyzés elegendő volt arra, hogy mindenkor óvakodjam bárkitől bármit is Martyn Ferenc: Töredékek. Pécs, 1979. 107-108. oldal.