Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

VARGA ÉVA: „Vérzivataros esztendők"

Kár nemcsak a múzeum központi épületében keletkezett. „A kaposvári törvényszéki palota nagy esküdtszéki termében levő gazdag raktárunkban miután a helyiséget s az egész épületet orosz katonaság részére kórházul foglalták le, a padlásra hányták. Midőn az épület felszabadult, tárgyainkat a törvényszéki irodaigazgató a földszinti folyosóra vitette le; mire módunkban lett volna azokat munkaszolgálatosokkal a vármegyeház padlására vitetni - ahová elraktározni szántam - az orosz katonaság újból lefoglalta a törvényszéki palotát s a lehozott tárgyak ott maradtak." VII. A valóság nehéz nyomai A károk felmérése, az anyag rendbetétele a feladat. Kiderült, hogy eltűnt az egyesület takarékpénztári könyve.

40 Tavasszal a törvényszéki palotából a tárgyakat a törzsépületbe szállították. A raktárhelyzet katasztrofális volt. A múzeum részére megvásárolt dr. Fekete Gyulaféle házat, Stephaich alispán (ismételten az egyesület megkérdezése nélkül) egy magánszemélynek (Mikes Tivadar kerületi állatorvosnak) adta bérbe.

41 A múzeum kritikus helyhiányát fokozta, hogy a törzsépület négy szobájában előbb huszonöt elhagyott fővárosi gyereket helyeztek el, majd ezek „eltávoztával" tizenkét rokkantat telepítettek a helyükre. Az itt lévő anyag áttekinthetetlenül összezsúfolódott. A százezer pengős segélyből tüzelőre sem futotta, s Gönczi, aki egyedül maradt ismét a teendőkkel, az egyik, szívességből átengedett levéltári irodában dolgozott. A háborús károk felméréséről a múzeumigazgató minden hónap végén jelentést volt köteles tenni a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségének. A kialakult helyzet miatt azonban képtelen hónapról hónapra pontos információval szolgálni. Sokáig helyhiányra és különféle híresztelésekre hivatkozik. Majd szeptember 13-án jelzi, hogy a Kaposvár-közeli Orgel-féle Fekete tanyán minden megvan, a Rómahegyen viszont a raktárt feltörték, s a leltárkönyveket is elvitték. November végén még mindig nem hozatta el az óvóhelyekről a tárgyakat. A kárfelméréssel végül 1946 júniusában végez. (Az irattárban az óvóhelyre vitt tárgyak listái megmaradtak.) Jelenti, hogy a vidékre menekített tárgyakat mind hazahozatta. A Róma-hegyen lévő anyagot megrabolták ugyan, de látszatra nem sok kár keletkezett bennük, Lengyeltótiból viszont minden épen került haza. A háború idején a múzeumban maradt tárgyak többnyire megvannak, leginkább rongálások történtek. Egy mellékelt iratból kiderül, hogy tárlók, szerszámok, kitömött állatok, szobrok rongálódtak, festmények lettek kiszakítva keretükből. Őskori cserépedények és a mamutagyar lett összetörve. A hiány pedig 20 puska, 5 pisztoly és 50 db népi textília. A Dunántúli Bank és Takarékpénztár Rt.-nél 15.670 sz., 1936. szeptemberében nyitották, ekkor 1606 P 30 fillérről szólt. Gönczi összegzése szerint kilakoltatási eljárást kellemetlen volna provokálni, holott előbb német katonák lakták, „most" pedig a járási állatorvos bérli, s mindeközben a múzeumi építési alapból vásárolta az alispán az egyesület megkérdezése nélkül. A háború után, részint a régi elit felelősségre vonása miatt, az egyesület tagsága tovább apadt.

42 Göncziben is megérlelődött a távozás gondolata. Az iratanyagban találunk egy 1946. április 9-i fogalmazványt. „Április 2-án az igazgatói alkalmazástól megváltam." - írja, majd a továbbiakban öregségi járadék pótlékának utalványozását kéri. Később megjegyzi, hogy utóda nem lett, mivel nem vállalkozott a feladatra senki. Az ügyeket a további intézkedésig ezután már csak „jóakaratból" végzi. Április 26-ra közgyűlést hív össze. A tagságon kívül meghívja a politikai pártok helyi küldötteit is, mondván, hogy a múzeumügy felkarolásához a legszélesebb nyilvánosságra van szükség. A napirenden a szokásos témákon (előző évi beszámoló, 1946-os költségvetés elfogadása) ismét szerepel az építendő múzeum ügye, valamint a múzeum megye általi végleges átvételének kérése. A közgyűlés a továbblépés reményében Vidovits alispánt választotta meg díszelnökének. A pozitív változásokban kételkedő aggastyán múzeumigazgató április 29-én a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségének küldött jelentésében arról ír, hogy „nálunk nemcsak a megszállás, hanem más egyéb körülmények tekintetében is olyan zavarok vannak, hogy a múzeumegyesületi élet nem lehet normális. Egyébként én magas koromnál fogva is nagyon belefáradtam a múzeum vezetésébe, hogy óhajtva várom tisztultabb helyzet elérkezését, amikor végre ifjú erőnek adhatom át működési körömet." A végleges kárfelmérést elvégezni képtelen. Ehhez továbbra sincs hely és munkaerő. Göncziről 85. születésnapja alkalmából méltató cikk jelenik meg a Somogyvármegye c. napilap július 30. számában. Ebben sincs számára köszönet. Helyreigazítási kérelmet kell benyújtania a cikkben szavai kiforgatása miatt (Stephaich Pál alispánról tett kijelentését kifogásolja, ti.: ő árnyaltabban fogalmazott, mint az újságíró.). Enerváltságát fokozza, hogy hivatalában és otthon „egyes károsult internálásból hazatért egyének" (sic!)

43 keresik fel, hogy elvitt műtárgyaik holléte felől felvilágosítást nyerjenek tőle. A hazatérőket nem várta a család, elvesztették a szülőket, gyermekeiket, testvéreiket, szeretteiket, nem várta őket az otthon, hiszen lakásaikat kifosztották, kiosztották, elosztották. Hanák Péter Hazatérés című visszaemlékezésében írja le ezt az érzést. „1944 december közepén, a történelem megrendítő látogatása idején a háború tőszomszédságában még frissen áradt, túláradt a felbolydult közösség embersége és félelme, a Ilyen esetben a tagságról, vagy tisztségről való lemondás indokaként az iratokban általában az „egészségügyi állapotára való tekintettel" eufemisztikus hivatkozás található. „A szomorú viszonyok következtében február 25-én dr. Thury Zsigmond egészségügyi állapotára tekintettel ügyvezető-igazgatói tisztéről lemondott." - olvasható az 1946. március 14-i választmányi ülés jegyzőkönyvében. A Somogy Megyei Levéltár megkísérelte feltárni a deportált somogyi zsidóság emberveszteségét. A hézagos levéltári források és az adatközlők hiányos emlékezete azonban a teljes körű felmérést nem tette lehetővé. Az áldozatok létszáma eszerint 3795 fő. Az 1941-es népszámlálás szerint Somogyban 5751 zsidó vallású ember élt. (Ld.: Zsidósors a Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig. Szerk.: Szili Ferenc. Kaposvár, 1994. 173-201. p.)