Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

VARGA ÉVA: „Vérzivataros esztendők"

A nyilas hatalomátvételtől függetlenül lázasan folyik tovább a gettóbeli műtárgyak lajstromozása. Október 19-én Gönczi eddigi munkálkodása fejében megkapta a tiszteletdíjat (500 pengőt) és megtérítették eddigi költségeit. Öt nap múlva 548 kötet könyvet

35 vitet a gettóból a múzeumba. Csakhamar tetőződik a zűrzavar. A front közeledtével a város tele német katonákkal, az alföldi városokból özönlenek a menekülök. Október 24-én és 25-én a zárolt zsidó műtárgyak két raktárát német katonák törik fel, s az ott tárolt festményeket az udvarra szórják. Az aggastyán múzeumigazgatót megviselik a történtek, lebetegszik. Liebstöckl négy napig - miközben ömlik az eső, a tárgyak őrizetlenek - tehetetlen. Végül keservesen, mentve a menthetőt, sikerül a szétázott képeket a törvényszéki épületben lévő múzeumi raktárba szállítania.

36 Vajon megvolt-e minden? Az utólagos, önigazolásként készült jegyzőkönyv erről szemérmesen hallgat. Gönczi csakhamar erőre kap, és folyik a lajstromozás tovább. Utolsó jelentésében, 1944. november 18-án, az eddig végzett munkával kapcsolatban - a hatóságok intézkedését minősítés nélkül hagyva - így mentegetőzik: „Mily nehéz ott rendszeres munkát végezni, ahol a megbízatás mellett az intézkedés végrehajtásához nem állnak rendelkezésre a megfelelő munkaerők." A „Zárolt zsidó műtárgyak iratai" feliratú iratcsomó 1944-es anyagát az augusztustól lakásonként felvett, illetve a gettóban készített tárgyjegyzékek zárják. Zömmel festmények, (többnyire b és c kategóriásak, elvétve köztük Kunffy, Iványi-Grünwald, Rippl-Rónai, Halvax Gyula, Bernáth Aurél, Balázs János, Szinnyei-Merse képei), de szerepelnek a listákon szobrok, porcelánok, népi faragások, gobelinek, csipkék, antik bútorok, órák, régi fegyverek, de még üveg illetve keret szempontjából „számba jövő" fényképek is.

37 (Ezek története 1945-46ban folytatódik majd.) 1944. novemberében Kaposváron már a háború végjátéka zajlik. December 2-án a Sarohin altábornagy vezette 57. szovjet hadsereg felszabadítja Kaposvárt.

38 A magyar és külföldi klasszikusok, lexikonok, művészéletrajzok, orvosi szakkönyvek között felfedezhetünk helytörténeti munkát, Bereczk Sándor Kaposvár-monográfiáját is. Az ekkor történtekről október 30-i dátummal két aláírás nélküli jegyzőkönyv maradt fenn. A két szöveg csaknem szó szerint megegyezik azzal a különbséggel, hogy a kissé bővebb változat említést tesz arról, hogy Gönczi Ferenc „hirtelen támadt betegsége miatt" az eseményeknél nem voltjelen. Ez a példány került iktatásra jóval később, 1945. június 1-jén, míg a másik Soós István múzeumőr 1949. február 15-i záradékával van ellátva, miszerint: „A fenti jegyzőkönyvnek valószínűleg Liebstöckl Jenő, Kaposvár, Németh I. u. 4. sz. lakos írta vagy mondta gépbe. Liebstöckl személyes ismerősöm volt, tőle tudom a zsidó képek elraktározásának történetét. /:Ez a gépelt lap Gönczi F. m. ig. elhalálozása után a lakásán került kezembe:/" A fennmaradt lajstromokból kb. félezer festmény, 300 gobelin, 32 szőnyeg, 578 könyv, 17 bútor, 211 üveg és keret szempontjából értéknek minősített fénykép, 12 egyéb tárgy összesíthető Andrássy Antal: Az utolsó napok. =Somogyi Néplap. 1969. november 30. 6. p. VI. „... ennél szomorúbb már nem is lehet." Hogy mi történt ezalatt, 1944-ben magával a múzeummal, arról Gönczi Ferenc 1945-ös jelentéseiben olvashatunk. Egyetértünk a múzeumigazgatóval: az 1944-es év anyagi és erkölcsi mélypontja volt az intézmény történetének. A háborús pusztítás fájdalmas mértékét az alábbi mondatban összegzi Gönczi: „A múzeum mai állapota olyan siralmas, hogy ennél szomorúbb már nem is lehet." Első benyomásai alapján a részletekről aztán többször is beszámolt. Amit leírt, abból a történtek nagyjából így összegezhetők: Az „oroszok" (sic!) bevonulása utáni napok a városban a legnagyobb mértékű rablásokkal, fosztogatásokkal, rombolásokkal teltek. „Egyes egyének kifosztása mellett nem felejtkeztek meg a kultúrjavak tönkretételéről sem." A múzeumot már az első napokban feltörték. Az intézménybe belépő igazgatót siralmas látvány fogadta. Szekrények, fiókok feltörve, könyvek széthányva, vitrinek betörve, festmények összehasogatva, halászati eszközök összeszórva, régészeti tárgyak eldobálva, a mamutagyar összetörve, szűrök, textilek felhasogatva, konyhai eszközök összetörve, szobrok megcsonkítva. Csizmák, bocskorok is tűntek el. (E tárgyakat még 1944-ben nem tartotta veszélyeztetettnek, mondván, alig van közte olyan anyag, ami pótolhatatlan unikum volna.) A betörések - vélekedése szerint - több hullámban történtek. Első értesülései szerint vidéken sem volt jobb a helyzet. A bombázások elől menekített, beládázott tárgyak 1944 nyarán ugyanis a városon kívül három helyre kerültek. A várostól három kilométerre, a Rómahegyen levő Rippl-Rónai villába főleg képek, hímzett szőttesek és a nyilvántartás került. A távolabb fekvő Fekete majorba régészeti és néprajzi tárgyakat, valamint a néprajzi tár képeit, fényképeit helyezték el. Lengyeltótiban, 25 km-re Kaposvártól, a megye által megvásárolt gr. Zichy Béla-féle kastélyban pásztorfaragások, női bundák, szűrök stb. kaptak helyet. Azt a hírt kapta, hogy az ún. Fekete majorban a múzeumi ládákat feltörték, a cselédség is szétszéledt, nincs, aki értesítést adjon. Hogy személyesen győződjön meg a szóbeszédről, azt közbiztonsági szempontból veszélyesnek ítélte. A Rómahegyre sem ment el, „kocsit fogadni igen drága, s nem is lehetett kapni". „Hiába vannak a rikító vörös színű plakátok, hogy a »vörös hadsereg felszabaditani« jött bennünket; hiába a fegyverszünet: a kifosztások állandóak, mindenki idegileg tönkre van téve, különösen a nők, s alig bírjuk már a helyzetet elviselni."

39 Gönczi 1945. június 25-i beszámolójában megerősíti: „A múzeum jelenkori visszaesése legmélyebb pontja 1944 december elején volt, amikor az oroszok Kaposvárra érkeztek." (Véleményünk szerint sok ilyen „legmélyebb pont" volt. Közülük talán az első akkor, amikor a németek bejöttek.) Gönczi Ferenc jelentése 1945. február 10-én