Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)
VARGA ÉVA: „Vérzivataros esztendők"
Pejasevich Gabriella 18 , akinek úgyszintén Somogytúron volt birtoka, s Kunffy Lajos érdekében ugyancsak Gönczihez fordult. Virágnyelven írt leveléből tudjuk, hogy a múzeumigazgató Kunffy művészetéről „oly szépen beszélt a rádióban". A beszéd szövegét kérte Gönczitől, két példányban. Arra ugyanis nagy szüksége lett volna, mivel szándéka szerint elküldené Kunffynak vigaszul, valamint a belügybe is. Kunffy és felesége ugyanis ekkor már a tabi gettó lakói voltak. A levél szerint barátaik azon fáradoztak éppen, hogy először is engedjék őket Pestre „gyógykezelésre", valamint Kunffyt és nejét művészi és hazafias tevékenységéért „most kivételezzék". Hogy mi hangzott el a rádióban és mikor, illetve leírta-e annak szövegét Gönczi, rendelkezésre bocsátotta-e, arról eleddig nincs tudomásunk. A tabi gettóból június 25-én megérkeznek Kunffy keserű sorai. Ismételten megemlíti, hogy képeinek és munkásságának dokumentációi a somogytúri igazgató-tanítónál vannak, száz eredeti rajzával egyetemben. „Azzal adtam át ezeket, hogy ha életem vége bekövetkeznék, juttassa el ezeket a Somogymegyei Múzeumnak. Mai sorsomban ez könnyen megtörténhet, annál is inkább, mert nincs is kedvem tovább élni egy olyan társadalomban, amelyben becsülettel éltem, amelynek szolgálatokat is tettem és amely gyáván pusztulni hagy." Kunffy barátainak törekvését siker koronázta. A művész következő, Gönczihez kb. három hét múlva írt levelében arról számol be, hogy mentesítették a zsidókra vonatkozó jogszabályok alól és ingóságaival is szabadon rendelkezik. Reméli, hogy a műtermében minden megvan, hiszen Gönczi jelen volt a leltározáskor. Kéri vissza továbbá azokat az albumokat, rajzokat, amelyeket a múzeumigazgató a somogytúri tanítótól átvett. Levelében megköszöni, hogy Gönczi a rádióban megemlékezett róla. Erről budapesti barátaitól értesült. Gönczi kimért soraival megnyugtatja Kunffyt: „A helyszínen számba vett s lajstromozott tárgyait annak idején ott hagytuk, s ma is teljes épségükben és mennyiségükben ott kell lenniök." A levelet azonban már újabb minőségében írta alá: „Gönczy kormánybiztosi megbízott." Hogy a rádióban elhangzott-e a beszéd, s annak elkészült-e a kézirata, ezt már valószínűleg nem tudjuk kideríteni. Egy biztos, ha Gönczi Ferenc 1944. március 19. után zsidó festőt méltatott a rádióban, avagy rendelkezésre bocsátott egy méltató szöveget, mellyel hozzájárult annak mentesítéséhez, az emberségről, tisztességről vall. 19 Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő, Horthy István kormányzóhelyettes feleségének édesanyja. Pejacsevich Gabriella Kohanowsky Józsefhez ment másodszor férjhez. Ez a házaspár is védte Kunffyékat a háború végéig. Erről: Kunffy Károly: A Kunffy családról bizalmasan.= Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim. Szerk.: Horváth János. Kaposvár, Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága kiad., 2006. 262. p. 19 Kunffy fentebb hivatkozott, 2006-ban megjelentetett memoárja kiegészül az Egyesült Államokban élő rokonok emlékeivel. Kunffy Károly említést tesz a Kunffy házaspár és Edelszheim-Gyulay Ilona, azaz ifj Horthyné barátságáról, aki „menlevelet" eszközölt ki számukra, mely védte őket a nyilas terror szélsőségeitől. A Kunffy család azóta is hálásan gondol a Kohanovszky házaspár és ifj. Horthyné segítségére. Talán az ő közbenjárásukat segítette Gönczi. Mindenesetre a festő nem vall részleteiben az átélt borzalmakról. Az 1944-es év történéseit A holokauszttal kapcsolatban senki sem kerülhette ki, hogy így vagy úgy részese és egyúttal alakítója ne legyen az eseményeknek. Gönczi és Kunffy levelezése ebből a szempontból is igen figyelemre méltó. A két entellektüel soraiból kétféle túlélési stratégia tárul elénk. Az egyik az üldözötté, a másik az üldözőkkel kénytelen-kelletlen együttműködőé. Kettejük küzdelmében és időnkénti együtt haladásában az utókor erkölcsi ítélete egyértelműen Kunffy mellé áll. Az idős művész életben maradásért folytatott kétségbeesett küzdelmét Gönczi fagyos passzivitással vette tudomásul. Lehet, hogy kényszerű szerepjáték volt ez Gönczi részéről? Úgy tűnik, elsősorban a festmények érdekelték. Gondolhatnánk, hogy félt Kunffy érdekében közbenjárni, hiszen a dühöngő náci diktatúra kegyetlensége nem ismert határt. Puszta óvatosságát azonban fokozhatta az a tény, hogy Gönczi Ferenc múzeumigazgató 1944 májusában „a zsidók zár alá vett műtárgyainak számbavételére és megőrzésére létrejött kormánybiztosság megbízottja" lett, s Gönczi a munkát „pontosan, lelkiismeretesen és részrehajlás nélkül" teljesítette. Gönczi Ferenc és Kunffy Lajos fentiekben idézett levélváltása - mely a Somogy Megyei Levéltár múzeumegyesületi anyagában található - a dolgozat mellékletében olvasható. V. A kormánybiztosi megbízott - Gönczi Ferenc „1944. május hó" dátumozással (a somogyi zsidók gettóba költöztetése idején) Gönczi Ferenc ny. kir. tanfelügyelő úrnak a Somogymegyei Múzeumegyesület igazgatójának címzéssel Csánky 20 m. kir. kormánybiztos, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum főigazgató aláírásával érkezett az első rendelkezés. Ebben az igazgatót az 1830/1944. M. E. sz. rendeletre való hivatkozással az aláíró, mint „a zsidók zár alá vett műtárgyainak számbavételére és gondozására" kirendelt kormánybiztos, a VKM úrtól nyert felhatalmazása alapján, a vezetése alatt álló múzeum gyűjtési területén a kormánybiztosság megbízottjává „rendelte ki". (Feltehetően minden csak júniustól, azaz a tabi gettóból való szabadulás utáni időktől írja le. Elhallgatja mentességének történetét. Vajon mit jelenthetett mentesített zsidónak lenni? Bizonyos értelemben szégyent. A kiváltságos helyzetű túlélő felé a gyűlölet több oldalról áradt: a lágereket megjártak megvetése, az antiszemita érzelműek cinizmusa egyaránt rájuk vetődött, míg a Rákosi, avagy a Kádár rendszerben is könnyen odavágták, hogy kiváltságos helyzetüket nyilván megszolgálták, tehát politikailag megbízhatatlan, horthysta bérenceknek tekintették őket. 20 Csánky Dénes (Budapest, 1885 - Sao Paulo, 1972) Csánki Dezső (1857-1933) történetíró, államtitkár, az Országos Levéltár főigazgató, MTA-tag fia. Tanulmányai (jogi, bölcsészdoktori, budapesti Iparművészeti Akadémia, majd müncheni Képzőművészeti Akadémia) befejeztével, 1912-től, különféle múzeumok, általa létrehozott képtár vezetője. 1935 második felétől 1944-ig az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum főigazgatója. 1944-ben a lefoglalt műkincsek kormánybiztosaként nagyszámú értékes műtárgy begyűjtésében vett részt. Ezek megőrzésével - állítása szerint - az ország kifosztását kívánta megakadályozni. Kijelentését megkérdőjelezi, hogy 1944 november-decemberében irányításával a Szépművészeti Múzeum legértékesebb műtárgyait a megőrzésre kijelölt pannonhalmi helyszínről Nyugatra hurcolták. A műtárgyak a háború után kerültek vissza Szentgotthárd és München környékéről. 1945 után - az ellene indított fegyelmi eljárás miatt - nem tért vissza Magyarországra. Családjával 1949-ig Németországban, majd haláláig Brazíliában élt. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002. Pulszky Társaság 152-153. p.)
