Somogyi Múzeumok Közleményei 18. (Kaposvár, 2008)

HORVÁTH GYŐZŐ, ORBÁN ESZTER ÉVA, FUTÓ KINGA, SÁRFI NIKOLETTA, KARDOS ROLAND, SOÓS NÁNDOR & SÁRKÁNY HENRIK: Kisemlősök mikro-élőhely asszociáltsága védett zárt erdőben és újraerdősödő élőhelyen

1. táblázat: A védett zárt erdőben és az újraerdösödő területen kimutatott fajok egyedszáma és százalékos aránya Élőhely védett zárt erdő újraerdösödő élőhely Fajok egyedszám (ni) [pd] relatív arány (pl) [%] egyedszám (ni) [pd] relatív arány (p,) [%] A. agrárius 34 6.44 295 57.96 A. flavicollis 50 9.47 29 5.70 A. sylvaticus 0 0.00 4 0.79 C. glareolus 433 82.01 71 13.95 C. leucodon 0 0.00 7 1.38 C. suaveolens 0 0.00 4 0.79 M. agrestis 0 0.00 2 0.39 M. arvalis 0 0.00 14 2.75 M. subterraneus 1 0.19 56 11.00 N. fodiens 0 0.00 4 0.79 S. araneus 10 1.89 23 4.52 Összesen: 528 100 509 100 A zárt erdőben négy rágcsáló (A. agrárius, A. flavicollis, C. glareolus, M. subterraneus) és egy cickányfajt (S. araneus) mutattunk ki. Az újraerdösödő terület az égerligethez képest sokkal fajgazdagabb volt, ahol 11 faj került befogásra. Ebből kilenc a rágcsálók rendjébe és kettő a rovarevőkön belül a cickányok (Soricidae) családjába tartozott. A két területen a kisemlősök dominancia viszonya különbözött (1. táblázat). A zárt erdő területén a legnagyobb egyedszámban az erdei pocok (C. glareolus) fordult elő. Ezzel szemben az újraerdösödő terület domináns faja a pirók erdeiegér (A. agrárius) volt, amely 57.96 %-os fogási aránnyal jelent meg. Ezen az élőhelyen domináns fajának tekinthető még a közönséges földi pocok (M. subterraneus), melynek előfordulási aránya az újraerdösödő területen volt magasabb. Az égeriigetben a sárganyakú erdeiegér (A. flavicollis) a második helyet foglalta el a dominancia sorrendben, de a végvágás területén is megjelent. A két cickányfaj közül a erdei cickányt (S. araneus) mindkét kvadrátban kimutattuk, de az újraerdösödő területen nagyobb arányban volt jelen. Ugyanebben a kvadrátban a közönséges vízicickány (N. fodiens) színező elemként fordult elő. Az előzőekben megállapított dominancia sorrend alapján négy fajt emeltünk ki (A. agrárius, A. flavicollis, C. glareolus, M. subterraneus), amely fajok két mintaterület közötti megoszlását %

2 - teszttel vizsgáltuk. A pirók erdeiegér az újraerdösödő területen szignifikánsan nagyobb arányban volt jelen, mint a zárt erdőben (x

2 = 207.05, P < 0.01). A földi pocok gyakorisági megoszlásában az égerliget és a vele szomszédos mintaterület összehasonlításában szignifikáns különbséget kaptunk (x

2 = 53.07, P < 0.01). Az erdei pocok relatív aránya a zárt erdőben magasabb volt, így szignifikáns különbséget kaptunk a két különböző fiziognómiájú erdőfolt összehasonlításában (x

2 = 260.00, P < 0.01). A sárganyakú erdeiegér esetében kisebb fogási értékeket regisztráltunk, de e faj megoszlásában is szignifikáns különbség volt (x

2 = 5.58, P< 0.05) az égerliget és a mellette elhelyezkedő, dúsabb növényzetű területen. A domináns fajok mikro-élőhely asszociáltságának értékelése A csapdapontokhoz kötött vegetáció szerkezeti elemzések alapján a különböző szintek borítási értékei mellett a területek jellemző domináns növényfajait is megadtuk. A zárt erdőben ezek a következők voltak: Mercurialis perennis, Glechoma hederacea és Asarum europeum. A lombkoronaszintben megtalálható volt a Crataegus oxyacantha és a Sambucus nigra, a facsemeték a következők voltak: Ulmus laevis, Alnus glutinosa és Fraxinus angustifolius subsp. pannonicus. Az újraerdösödő terület sokkal homogénebb volt. A domináns fajok a következők voltak: Solidago gigantea, Erigeron canadensis, Calamagrostis epigeios, Rubus sp és Corylus avellana. A végvágás után több fafaj néhány egyede is megmaradt a területen: Fraxinus angustifolius subsp. Pannonicus, Quercus robur és Ulmus laevis. A vegetáció eloszlása a legtöbb szinten szignifikánsan eltért a Poisson-eloszlástól. A vegetáció borításának elemzése során azt kaptuk eredményül, hogy a két vizsgált terület legnagyobb mértékben a 0,05 m-es és a 4 m feletti szintekben különbözött. A növényzet homogenitása szempontjából a két terület az aljnövényzetben (0,5 m-es szint) mutatta a legnagyobb hasonlóságot, de a fajkompozíció teljesen különbözött. A lombkorona szint a 2-4 m-es magasságban is hasonló volt, mert az újraerdösödő területen a szukcesszió eredményeként ebben a magasságban is több foltban záródott a növényzet, amely a fafajok összetételében is hasonlóságot mutatott. A zárt erdőben a 0,05 m-es szint borítása nagyobb