Somogyi Múzeumok Közleményei 17/B. - Természettudományi tanulmányok (2006)
Dávid János: Erdőhasználati módok változásai a zselici erdőkben - Changing ways of use of wood in the forests of Zselic region (Hungary)
ERDŐHASZNÁLATI MÓDOK VÁLTOZÁSAI A ZSELICI ERDŐKBEN 151 A tölgy (főként a Quercus petraea és a Q. robur) mindig is értékes fa volt. A bükk (Fagus sylvatica) értéke és ezzel összefüggésben a megtartása és felnevelése változott. Volt idő (pl. a 19. században), amikor nem számított jelentős fafajnak. Napjainkban a bútoripari felhasználás növeli az értékét. A hársat sokáig gyomfajnak tartották. Épületfának és ceruzaalapanyagnak kiváló, a 20. század második felében értéke is megnőtt. A harmadik ieggyakoribb zselici fafaj a gyertyán. Göcsörtös, könnyen vetemedő fája a bútoriparban nem használt, csak tűzifának és szerszámnyélnek jó. így piaci értéke az előző fafajokéhoz képest csekélyebb. Hamuzsírfőzés Legjelentősebb erdőpusztító tevékenység a hamuzsírfőzés volt. Az eljárást az 1730-as években a Svájcból betelepült Ott Kristóf honosította meg (KOLOSSVÁRY Sz.-né 1975). A hamuzsírt a gyáripar legkülönbözőbb ágaiban (szappan-, üveggyártás, textilfestés, fehérítés, gyapjúmosás stb.) nagy mennyiségben használták. A hamuzsírfőzés előmozdítását a bécsi udvarnál működő kereskedelmi bizottság - egy Bécsben 1749. szeptember 15-én keltezett levél szerint - a magyar udvari kamarának és kancelláriának ajánlotta. Hazánkból Ausztriába, Morvaországba, Sziléziába, Lengyelországba, Itáliába és Németországba szállítottak hamuzsírt. A hamuzsírkészítés nagyon pusztította az erdőt. A hamuzsír, vagy szóda (Na 2 C0 3 ) előállításához a fákat teljesen el kellett égetni. Egy tömör m 3 fából (fanem szerint) 0,4-1,7 kg hamuzsír nyerhető (LEHMANN 1971a). Az ún. „gyümölcstermő fák" (tölgyek és bükk) jelentősebb eredményt hoztak (2 kg körül). Olyan helyen volt értelme a hamuzsírfőzésnek, ahol a fa elszállítása komoly nehézségekbe ütközött. Több uradalom szerződésben szögezte le, hogy elsősorban a kidőlt fákat és a lehullott gallyakat, a másra nem használható fákat volt szabad felhasználni a hamuzsírkészítésre. E feltétel meg nem tartása a bérletből való kizárást vonta maga után (T. MÉREY 1963). A hamuzsírnak különféle formáit állították elő. A legjobb minőségű a kalcinált hamuzsír volt. Ennél kevésbé tartották jónak a nem kalcinált és a nem tisztított, képlékeny hamuzsírt (LEHMANN 1971a). 1754. május 29-én a bécsi Udvari Főtanács és a Magyar Udvari Kancellária közös tanácskozásán már a túlzott hamuzsírfőzés ellen szólítanak fel (KOLOSSVÁRY 1975). Ennek ellenére a hamuzsírfőzés még a 19. század második feléig erősen csökkentette a hazai erdők területét. Kalamászkészítés A hamuzsírhoz hasonló keresett termék volt a kalamász, vagy kocsikenőcs, harmadik nevén a degec. A kalamász lepárlásával nyerték a kátrányolajat és a szurkot. Ezekhez legjobb volt a nagy gyantatartalmú fenyők tuskóját és gyökereit felhasználni. Festetits József jelentése szerint zselici birtokain ezt az erdei mellékiparágat űzték, de a „veres fenyőfákénak (Pinus sylvestris) csak az alsó és épületre nem alkalmas részeit, gyökereit vagy formátlan törzseit szokták erre a célra elégetni (ANONYM 1930b). Szurok-, vagy kalamászégetés miatt sohasem vágták le a fát, így ez a tevékenység nem járt erdőpusztítással. Üveggyártás A hamuzsírfőzés mellett a legtöbb fát az üveggyártás fogyasztotta. Bár több üveghuta is működött a 18-19. században a Zselicben, a szűkebben vett vizsgálati területünkről nem maradt fenn adat az üvegkészítésről. Ennek ellenére előfordulhatott, hogy a Dennai- és a Vitorági-erdőből is szállítottak fát, vagy hamuzsírt ezekbe az üzemekbe. A szentlukai és a lukafapusztai üveggyártás történetéről legtöbbet Lehmann Antal közleményeiből tudhatunk meg (LEHMANN 1969, 1971a, 1971b, 1973). Amint már korábban közöltük, a zselici nagybirtokosok a török uralom alatt a megfogyatkozott lakosság pótlására cseh- és németajkú parasztokat telepítettek be. Az idegenek több,
