Somogyi Múzeumok Közleményei 17/A. - Régészet (2006)

Honti Szilvia – Fábián Szilvia – Gallina Zsolt – Hajdú Ádám Dávid – Hornok Péter – Koós István – Mersdorf Zsuzsa – Molnár István – Németh Péter Gergely – Polgár Péter – P. Szeőke Judit – Serlegi Gábor – Siklósi Zsuzsanna – Sipos Carmen – Somogyi Krisztina: Régészeti kutatások az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán és a 67-es úton (2004–2005) Előzetes jelentés IV

26 HONTI SZILVIA ET AL Balatonkeresztúr-Réti-dűlő, Balatonlelle-Országútidűlő lelőhelyeken

33 került elő emberi csontváz vagy sír, a korábban feltárt balatonbogiári többes temet-kezés

34 mellett. A Kaposvár 61-es elkerülő út 29. lelőhelye megkerülhetetlenül fontos e témakörben, ahol teljes, illetve hiányos vázak, állattetemekkel együtt elföldelt embermaradványok és egy tömegsír is felszínre került.

35 A balatonőszödi jelenségek kapcsán Horváth Tünde foglalta össze legutóbb e kérdéskörről való ismereteinket.

36 A fonyódi mérnöki telep esetében nem gondolhatunk különleges, áldozati jellegre, mert erre sem a leletanyag, sem a leletkörülmények nem engednek következtetni. A badeni teleprészlet másik érdekes jelensége egy olyan gödör volt (149. objektum), amelyben állatcsontokból, kagylóhéjakból összecementálódott, összeállt hulladékréteget figyeltünk meg egy átégett omladékréteg felett. A leletanyagból olyan vesszőfonatos tapasztásdarabokat kell még kiemelnünk, amelyek igen magas hőmérsékleten, salakszerűen égtek ki. Ez újabb bizonyítéka a kultúra egykori, bár régészetileg alig megfigyelhető épületeinek. E paticsdarabok mellett a 155. gödör leletanyagában egy ép bögre is napvilágra került (VI. tábla 6. kép). A kora bronzkori Somogyvár-Vinkovci kultúrái csak három gödör képviselte a lelőhelyen, a déli szelvényrészben. Az utóbbi kultúra valamelyikéhez tartozhatott három melléklet nélküli, zsugorított csontvázas sír, egymás közelében. Két váz DNy-ÉK-i, a harmadik, távolabb a többitől, ÉK-DNy-i tájolású volt. Koruk pontosan nem állapítható meg. A 172. urnasírtól délre, a badeni gödörbe eltemetett sírtól KDK-re egyaránt 10-20 m-re helyezkedtek el. A római telep (3-4. század) objektumai az erősen ívelődő szelvényünk hajlatától kezdődően a teljes északi sávban jelentkeztek. A kissé hasasodó mély vermek, különböző gödrök, két nagyméretű, esetleg kút beásásaként értelmezhető objektum mellett 6 földbemélyített építmény sorolható ehhez a korszakhoz (86, 97, 120, 186, 252, 164. objektum). Két alaptípust figyeltünk meg. Ajellegzetes 3-3 cölöphelyes építmények kb. észak-déli tengelyűek, így a cölöpök a nyugati és a keleti oldalon helyezkednek el (86, 120, 186. - VII. tábla 4. kép -, 252. objektum). A 97. objektum esetében a 4 cölöp a sarkokban volt (VII. tábla 2. kép). Mindegyik építmény alján kemény, tapasztott padlót figyeltünk meg. Egyikben sem volt kemence, illetve tüzelőhely. Lehetséges, hogy a szelvény keleti végében lévő kemencés, lekerekített négyzethez közelítő alakú objektum (162.) is épület maradványa volt, amelyet vízvezeték árka bolygatott meg. Az épületek közelében levő, szabálytalan alaprajzú, viszonylag nagyobb, de az épületeknél rendre kisebb méretű és cölöp nélküli objektumokról elképzelhető, hogy építmények maradványai lehettek. Az építmények, egy kivételével, a szelvény keleti végében, egymástól 2-10 m-re voltak. Mivel a telep további északi részét már nem tárhattuk fel, ezért elképzelhető, hogy további építményeket rejt a föld ebben az irányban is. A120. objektum a többitől nagyobb távolságra, mintegy 70 m-re NyDNy-ra, helyezkedett el. A leletanyag alapján további 4 építményt а Кг. u. 5. századra keltezhetünk. A 121. (VII. tábla 1. kép) és 163. objektumok kb. nyugat-keleti tájolásúak, vagyis merőlegesek a késő római épületekre. A 3-3 cölöpös tetőtartó szerkezet és a tapasztott padló megléte azonban megegyezett. Többségükben itt sem dokumentáltunk tüzelőberendezést. A 253. számú objektum eltért a fentiektől. A tüzelőhely nyoma itt lakóházra utalt. A tetőt ebben a sarkokba állított cölöpök tartották. A 139. házban cölöphelyeket nem sikerült megfigyelni, viszont több tüzelésnyomot lehetett dokumentálni. A délnyugati sarkához egy kemence maradványa kapcsolódott, amelyből csak az átégett fal ívelődő része maradt meg. E falmaradványon belül egy hullámvonalas, besimított díszű edény állt (VI. tábla 4. kép). A ház betöltésében egy kis csuprot (VI. tábla 3. kép) is „in situ" találtunk. Az 5. századra keltezhető épületek közül a 253. számú a megkutatott terület keleti, a többi a nyugati végében volt. A leletanyagból 2 vasfibulát és töredéket, díszített csontfésűket és darabjaikat (113., 138., 140., 186., 217. objektum, VI. tábla 5. kép), egy bronzcsörgőt emelhetünk ki. Az 5-6. századra keltezhető a 217. épület, amely magában állt az északi szelvény középső részén. Ez az épület, a késő római kori épületekhez hasonlóan megközelítőleg észak-déli irányú volt. Feltehetően 3-3 cölöpös szerkezetű volt, de keleten csak egy cölöpnyomot fedeztünk fel. Padlója is hiányos volt. Leletanyaga egy csontfésűt is tartalmazott.

37 A lelőhelyen dokumentált következő korszak az Árpád-kor, amelynek objektumai a feltárt terület egészén megfigyelhetőek voltak. Az Árpád-kori megtelepedést két-három, illetve több kemencét tartalmazó kemencebokrok, -komplexumok és különálló szabadtéri kemencék jelzik. Egy földbemélyített, két ágasfás szerkezetű építmény sorolható még ide. A mérnöki telep déli részén kibontottunk egy melléklet nélküli, háton, nyújtott helyzetben fekvő emberi csontvázat is, amelynek kora pontosan nem határozható meg. A Fonyód-Vasúti-dűlőben végzett feltárással sikerült a lelőhely jellegét megállapítani. A legfontosabb eredmény az 5-6. századra keltezhető telepjelenségek felbukkanása, amelyből még keveset ismerünk a térségben. A fentiek alapján a mérnöki telep területének teljes feltárása szükséges lenne, így tisztázhatnánk a szomszédos Fonyód-Bézseny-puszta (M7/S-33) lelőhellyel való összefüggéseket is.

38 Balatonkeresztúr-Réti-dűlő (M7/S-35 lelőhely) Fábián Szilvia A lelőhely Balatonkeresztúrtól délre, a Balatonújlakra vezető út bal oldalán, a korábbi Tsz-major szomszédságában helyezkedett el, hosszan elnyúlva északdéli irányba, a Nagy-berek enyhén emelkedő partján. A nyomvonal által kijelölt sáv kelet-nyugati irányban vágja át a lelőhelyet, a mocsaras Nagy-berek szélétől a Tsz-major épületeinek vonaláig. A terület viszonylag sík, nyugati fele mezőgazdasági művelés alatt állt, míg keleti részét legelőként hasznosította a kéthelyi terme-