Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Honti Szilvia – Belényesy Károly – Fábián Szilvia – Gallina Zsolt – Hajdú Ádám Dávid – Hansel Balázs – Horváth Tünde – Kiss Viktória – Koós István – Marton Tibor – Németh Péter Gergely – Oross Krisztián – Osztás Anett – Polgár Péter – P-Szeőke Judit – Serlegi Gábor – Siklósi Zsuzsanna – Sófalvi András – Virágos Gábor: A tervezett M7-es autópálya Somogy megyei szakaszának megelőző régészeti feltárása (2002–2003) Előzetes jelentés III

A TERVEZETT M7-ES AUTÓPÁLYA SOMOGY MEGYEI SZAKASZÁNAK MEGELŐZŐ RÉGÉSZETI FELTÁRÁSA (2002—2003) 61 is leletek kerültek elő, az útépítéshez kapcsolódó földmunkák során, egy nagyjából észak-déli irányú kiemelkedésen. A leletmentés során feltárt terület a két korábbi ásatás között fekszik, az északi le- és felhajtósávok területén, mintegy összekötve azokat, továbbra is kihagyva azonban a sávok közötti területeket. Megállapíthattuk, hogy a lelőhelyek összefüggnek, bár délnyugat felé egy mélyebb, leletmentes rész valamelyest elválasztja Szemesi-bereki lelőhelytől, kelet felé pedig egészen ritkásan találhatók települési objektumok az Egyenes-dűlői lelőhelynek ezen a részén. Mivel a széles dombhát emberi megtelepedésre különösen alkalmas volt, több különböző korszak emlékanyaga is előkerült a feltárás során. A lelőhelyen legkorábban az újkőkori Dunántúli Vonaldíszes kultúra népe telepedett meg. E korszakból több telepobjektum is feltárásra került — köztük számos tárolóverem — a már említett kiemelkedés magasabb részén. A késő bronzkor kezdetén elterjedő Halomsíros kultúra, majd az ezt követő Urnamezős kultúra gazdag leletanyaga szintén több gödörből került elő. A Halomsíros kultúrához egyelőre két gödör köthető, amelyekből nagymennyiségű kerámiaanyag került elő. Mindkét objektum betöltése erősen hamus volt, és a kerámiákon is másodlagos égési nyomokat találtunk. Az előkerült leletanyag meghatározó részét azonban az Urnamezős kultúra kerámiaanyaga adta, amelyben egyaránt megtalálható volt a finom- és a durva telepkerámia. Ritka leleteknek számítanak az Urnamezős kultúrához tartozó bronz csipeszek (egy kisebb és egy nagyobb), melyek rendkívül jó megtartásúak és szépen kidolgozottak. Mindkettő nyele kör átmetszetű, csavart, fejük lekerekített, egyenlő szárú háromszög alakú. Mindkét csipesz feje díszített, a peremen beszurkált és bevagdalt mintával. A csipeszekkel egy objektumból előkerült egy kör átmetszetű, hegyes végű, díszítetlen bronztű is, amelynek sajnos már a gödör betöltésébe kerülésekor letört a feje. További bronz töredékeket is találtunk, de ezek funkciója csak restaurálás után tisztázható. Mindezeken kívül egy erősen rongált, töredékesen megmaradt urnát is kibontottunk. Az objektumok többsége tárolóverem, kisebb gödör, valamint néhány esetben oszlopszerkezetes építmény maradványa volt. A kelta időszakból három, félig földbemélyített, oszlopszerkezetes ház (XIII. t. 6.), és több más telepobjektum maradványait tártuk fel, bennük késő kelta (LT D) kerámiaanyaggal. Hasonló római kori telepjelenségek is előfordultak, árkokkal, gödrökkel és oszlopszerkezetes épületekkel együtt. A belőlük előkerült leletanyag — néhány később tisztázandó kérdést kivéve — jól mutatja az őshonos kelta lakosság római kori továbbélését. (M7/134 +250^50 km, május 16. —június 18. között) Szólád-Kisaszó Osztás Anett — Marton Tibor — Sófalvi András A lelőhely a balatonőszödi mocsártól keletre, egy meredek dombélen fekszik. A feltárást az autópálya nyomvonalának kb. 40 m-es szélességében végeztük. A majdnem másfél hónapig tartó munka során közel 4000 m

2-nyi területen (XXIV. t. 4.) főként a késő neolitikus Lengyeli kultúra telepjelenségeit és 3 sírját tártuk fel. Összesen 132 objektum látott napvilágot: 68 esetében a Lengyeli kultúra leletanyaga, 17 esetében pedig közelebbről nem meghatározható őskori kerámia volt a betöltésben, 6 gödörben kora bronzkori kerámiaanyagot találtunk. 38 objektumban nem volt leletanyag és rétegviszonyaikat sem ismerjük. 3 „objektumunk" pedig végül nem bizonyult régészeti jelenségnek. Szólád-Kisaszón a Lengyeli kultúra egykor virágzó települését sikerült tehát megtalálnunk. Viszonylag csekély területről igen sok objektum került elő, a kultúra jellegzetes kerámiaanyagával. A telepjelenségek többsége gödör. Ezeken kívül előkerült 2 kemence, valamint egy, már csak cölöphelyek formájában előbukkanó egykori épület maradványa (XXIV t. 1.) A feltárt cölöpszerkezet biztosan valamilyen épületet (méretei alapján akár épületegyüttest) tarthatott, talán lakóépület lehetett. A kisméretű, ovális vagy kör alakú cölöphelyek mellett hosszúkás (2—3 m hosszú) egykori tartószerkezetek nyomai — 2 vagy 3 nagyobb méretű oszlophelyet magába foglaló piskóta alakú gödrök — kerültek elő. A valamikori szerkezet több cölöphelyét már nem lehetett megtalálni, s ez az oka annak, hogy az épület kissé szabálytalan és hiányos képet mutat. Az oszlophelyekből a kultúra jellegzetes vörös festésű kerámiája került elő. Felszínre került még a kultúra 3 csontvázas, zsugorított temetkezése, edénymellékletekkel, az egyik sírba kőeszközt is helyeztek (XXIV t. 25.). Lelőhelyünkön a Lengyeli kultúra leletanyagát általában az apró bütykös, feketére átégett és felfényezett kerámiatöredékek, vörös festésű edények jellemzik. Bögrék, csőtalpas tálak darabjai is nagy számban kerültek elő, valamint a fehér és vörös festés együttes megjelenésével és meandrikus festett motívumokkal is találkozhatunk. Az állatcsontanyag mennyisége nem túl jelentős, és feltűnő a kőeszközök hiánya (egy-két darab került csak elő). A leletanyag restaurálása és elsődleges feldolgozása már folyamatban van. A lelőhely kiemelkedő jelentőségét a Lengyeli kultúra korából származó, kb. 150 m átmérőjű körárok-rendszer jelenti, melynek csaknem egyharmada a feltárt területünkre esett. A sánc-árok szerkezet még földben lévő, nagyobbik része az autópálya további építkezéseivel összefüggő bolygatásoknak és a szántás folyamatos pusztításának van kitéve. A sánc-árok szerkezetnek összesen 3 megújítási periódusát sikerült dokumentálnunk. Az erődítés megújításai időben belülről kifelé követik egymást, mindig elvágva a korábbi árkot. Igy a sánc teljesen kibontott képe egy nagyméretű, igen széles, azonban időben egyszerre sohasem létező árkok együttes, impozáns látványát nyújtja. Az árkok megújítását a természeti erők pusztítása, illetve a bennük lévő szerkezet megrongálódása indokolta. Feltehetőleg a sáncot is folyamatosan karban kellett tartani. Vannak olyan vélemények, melyek szerint ezeket az árkokat 5—10 évenként újítani kellett. Természetesen az egyes árkokat soha nem egy időben, hanem szakaszonként újították meg, ahogy a szükség kívánta. Az árkok feltöltődésén meg lehetett figyelni, hogy ferdén, felülről, a sánc belsejének irányából temetődtek be. Ez a körár-