Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Király István Szabolcs: A Gépállomás (Betekintés a Somogy Megyei Állami Mezőgazdasági Gépüzem történetébe [1948–1967])

514 KIRÁLY ISTVÁN SZABOLCS DT-413 50 Le (36,6 kW, lánctalpas) SZ-80 80 Le (59 kW, lánctalpas) 1962 RS-09 18 Le (13,2 kW) GS-35 35 Le (25,7 kW) Zetor Szuper 40 és Zetor Szuper 50 42 (31 kW), illetve 50 Le (31 kW) MTZ-5M és MTZ-5L 45 Le (36,7 kW) UTOS-5 és UTOS 45-E 45 Le (36,7 kW) UE-28 (összkerékhajtású) 28 Le (20,6 kW) DT54, DT413 50 (36,7 kW), illetve 54 Le (lánctalpas) D4K (összkerékhajtású) 60 Le (44,1 kW) SZ-80, illetve SZ 100 80 (58,8 kW), illetve 100 Le (73,5 kW) 1962-ben az országos traktorállomány (49404 db > 100 %) 24,3 %-a izzófejes és egyéb vaskerekes traktor volt. A teljes állomány 56,4 %-a 50 Le (36,6 kW) alatti motorteljesítménnyel rendelkezett. Az alkalmazott traktortípusok száma a húszat meghaladta, több mint 80 % -a szocialista import volt. A legismertebb típusok az MTZ szovjet, az UTOS-45 román (az előbbi típus liszensze) és a Zetor Szuper-50-es cseh gyártmányú traktorok. A mezőgazdasági erőgépek állami monopóliuma azt jelentette, hogy az 1948-tól alakuló mezőgazdasági termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok gépi szükségletét — amely elsősorban szántást, aratást és cséplést jelentett — az újonnan szervezett állami mezőgazdasági gépüzemeknek, azaz a gépállomásoknak kellett kielégíteni. A szövetkezetek saját erőgéppel nem rendelkezhettek. Ezt a gazdaságilag nem indokolt döntést az MNK Minisztertanácsa 1091/1956. (IX. 11.) számú határozata oldotta fel, amely lehetővé tette a termelőszövetkezetek számára — saját forrásból — univerzális traktorok és tehergépkocsik vásárlását. Ettől az időponttól nő a termelőszövetkezetek részesedése a mezőgazdaság teljes traktorállományából, a gépállomásoké pedig fokozatosan csökken. Országosan, de Somogy megyében is a gépállomások részesedése 1961ben esik 50 % alá, míg a termelőszövetkezetek aránya 1964-ben emelkedik 50 % fölé. Somogy megyében a gépállomások traktoraival végzett munka mennyisége 1960-tól csökken és elsősorban a gyenge, azaz „a gazdaságilag meg nem erősödött" termelőszövetkezetekre koncentrálódik, a gabonaaratásban azonban továbbra is meghatározó szerepet játszik 1964-ig (Vö.: 12. számú táblázat). A gépállomások új feladata a gépjavítás lett. A termelőszövetkezetek lehetőségét saját gépparkjának kialakítására, nem kísérte egyöntetű támogatás. A Somogy Megyei Tanács VB titkára szerint: „A mezőgazdasági osztály egyrészt felvilágosító munkával, másrészt gazdaságilag is hasson oda, hogy a termelőszövetkezetek ne vásároljanak traktorokat, cséplőgépeket, mert az káros és drága és a gépállomások gépparkja pedig nincs kihasználva". Ez utóbbi valóban igaz, mert az 1956-os események miatt, a termelőszövetkezetek szántóterülete 114686 kh (66059 ha)-ról 1957. tavaszára 16936 kh (9755 ha)-ra csökkent, s így a meglévő állományból 51 szántótraktort és 68 db kombájnt tartalékba helyeztek. A gépállomások vezetőinek félelme azonban megalapozott volt, hiszen a következő években sok traktoros, majd gépszerelő hagyta el a gépállomásokat a magasabb jövedelem reményében. A Darányi Gépállomás igazgatója mástól félt: „Az a veszély, hogy a termelőszövetkezetek nem elég fejlettek, nem helyes irányban fogják felhasználni. Sok esetben ... az egyénieknek is fuvaroznak a gépekkel". Az 1957. január 1-jétől vállalati formában működő gépállomásoknál jelentősen nőtt a szállítások aránya, az igazgató az innen származó bevételeket féltette valójában.

130 Bár a termelőszövetkezetek lehetőséget kaptak a mezőgazdasági erő- és munkagépek beszerzésére, saját gépállományuk csak lassan növekedett, de minőségileg jobb összetételű lett, mint a gépállomások állománya. 1960-ban Somogy megye termelőszövetkezeteiben összeírt 446 db traktorból 30 db volt az izzófejes, és egyéb vaskerekes gép (8,7 %), a megye gépállomásain ez az arány 42,8 %. A gépállomások elöregedett, korszerűtlen gépparkját a megye vezető állami- és pártszerve sem tartotta megfelelőnek, már 1959-ben sem. A szakemberek véleménye szerint legalább 200 új traktorra — köztük 60 db Zetor 25-K-ra és 30 db Zetor Szuperre lett volna szükség, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium ígérete ellenére sem szállítottak le a gépállomásoknak. A munkagépek legalább olyan korszerűtlenek voltak, mint az erőgépek. Ezek bővítésére és cseréjére 705 db különféle új gépet rendeltek meg (eke, tárcsa, fűkasza, rendsodró, silótöltő, silókombájn, burgonyaszedő, vetőgép). A megyei vezetés türelmetlenségét a termelőszövetkezetek számának 1959 első negyedében történt ugrásszerű emelkedése okozta. Az 1958. évi 121-ről számuk 1959-re 280-ra emelkedett, a szántóterület pedig 5,6 szorosára, 303617 kh-ra (175369 ha-ra), amely már 83 százalékát képezte az 1961-es, teljesen kollektivizált szántóterületnek. Az 1960-as vonóerő-kapacitást tekintve (1959-es megyei adatok nem állnak rendelkezésre), a termelőszövetkezeteknek 486 saját traktoregysége, a gépállomásoknak 1814 egysége volt, továbbá a termelőszövetkezetek 2059 traktoregységben kifejezett állati vonóerővel is rendelkeztek. Feltételezve, hogy a gépállomások kapacitásukat teljes mértékben a termelőszövetkezeteknek biztosították, úgy összesen 4359 traktoregységnyi vonóerő-kapacitással rendelkeztek. E feltételek mellett a gépesítettség foka 1960-ban a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben 52,7 % volt, az országos 50 %-kal szemben (FAZEKAS 1967). Ha csak a termelőszövetkezet saját traktoregységét és igaerejét vesszük figyelembe, úgy ez arány csupán 19 %. Tehát a gépállomások vonóerő-kapacitására igen nagy szükség volt. A megye termelőszövetkezeteit illetően a 19 %-os arány 1964-re 56,8 %-ra, 1970-re 81,8 %-ra emelkedett.^