Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Király István Szabolcs: A Gépállomás (Betekintés a Somogy Megyei Állami Mezőgazdasági Gépüzem történetébe [1948–1967])

502 KIRÁLY ISTVÁN SZABOLCS Az ellentét szítása, az immár MDP vezetői részéről szándékos volt. Egyrészt a hibás gazdasági döntések nyomán keletkezett elégedetlenséget a kulákok agitációjának minősítették, másrészt ezzel összefüggésben a kulákokkal szembeni gazdasági és adminisztratív kényszertől várták a dolgozó parasztság termelőszövetkezeti gazdálkodásra való áttérését. Feltételezzük, hogy e politikai lépést a nemzetgazdaság állapota, az ipar fejlesztéséhez másutt nehezen, vagy egyáltalán nem beszerezhető források előteremtése is motiválta. 53 A szövetkezeti irányelvek fontos kitétele, hogy a termelőszövetkezetek szervezése során az irányt a termelés egyszerűbb formáinak (amit I. és II. típusúnak hívtak) kialakítása felé kell venni, tehát fokozatosan kell kialakítani az ún. III. típusú termelőszövetkezeteket, amelyek a teljes kollektivizálást jelentették. Elsősorban a szövetkezetekbe tömörült szegényparasztok, kisbirtokosok vonóerő szükségletének kielégítésére határozták el a szovjet minta alapján szerveződő állami mezőgazdasági gépüzemek —általánosabban ismert gépállomások — felállítását. Az irányelvek szerint a traktorok és egyéb mezőgazdasági nagygépek (cséplőgamitúra, szelektor) elosztását a magánosok részére megtiltották volna.

54 A szövetkezeti tulajdon körüli elvi bizonytalanság is közrejátszott abban, hogy a termelőszövetkezetek csak 1956 után vásárolhattak saját erőgépet. A Magyar Dolgozók Pártja 1948. június 12—14-i alakuló kongresszusának Programnyilatkozata lényegében megerősítette az MKP áprilisi Szövetkezeti Irányelveit. Valószínű a külföldi tapasztalatoknak (Jugoszlávia, Bulgária) is köszönhető, hogy az MDP Országos Szövetkezeti Konferenciáján (1948. július 10.) Gerő Ernő — a párt gazdasági főideológusa — a szövetkezeti termelésre való áttérés előkészítésének gyorsítását sürgette. Az eddigi irányvonal módosulását a közvélemény Rákosi Mátyás kecskeméti beszédéből ismerhette meg (1948. augusztus 20.). A termelőszövetkezetek megszervezésében, a gépállomások megalakításában résztvevő párt és állami funkcionáriusok gyakran hivatkoztak e beszédre, amely mintegy startjele volt a politikai döntések gyakorlati végrehajtásának. Az irreális tervekre épülő gazdaságpolitika erőltetett iparosítást és termelőszövetkezeti szervezést is jelentett, amely a csökkenő életszínvonallal párosulva 1953ban szükségessé tette az eddigi politika módosítását. Ezt a mezőgazdaság területén az MDP és az MNK Minisztertanácsának 1080/1953.

(XII.23.) számú határozata fogalmazta meg.A határozat az 1953. júniusi, majd az októberi MDP KV ülése után kialakult politikai helyzetre, különös tekintettel a mezőgazdaság átszervezésének kudarcára, 11 fejezetből álló feladattervet fogalmazott meg. Ez egyben a mezőgazdaság fejlesztésének programja is, amely a korszak politikai retorikája szerint „... fokozatosan megteremti a jómódú életet, virágzó mezőgazdaságot, a falu és a város bőséges élelmiszerellátását, a munkás-paraszt szövetség további megszilárdítását". A lakosság bőséges ellátásának terve — kenyérrel, hússal, cukorral, tejjel stb. — annak a beismerését is jelenti, hogy mindez hiányzott, illetve erősen hiányos volt a mezőgazdaságot, a parasztságot súlytó jelentős elvonások miatt. A helyzet okainak részletesebb elemzésétől eltekintünk. Azt azonban mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy az első ötéves terv időszakában (1951—1955) a kormányzati döntések (tervek) hatására jelentősen átalakult a vetésszerkezet. A népélelmezésben alapvető fontosságú kenyérgabona vetésterülete a háború előttihez képest 21 %-kal csökkent 1953-ban. Folyamatosan nőtt a műveletlen területek nagysága (az elvándorlások következtében).E folyamat 1952-ben érte el a kritikus pontot, amikor az aszályos időjárás miatt a lakosság legelemibb szükségletét csak importból tudták kielégíteni. Hasonlóan csökkent — a növekvő állatállomány ellenére — a takarmánynövények vetésterületed Nem véletlen tehát, hogy a politikai és gazdasági vezetés e két területet hosszú ideig (a kenyérgabona import 1965-ben szűnt meg, a takarmányimport változó mértékben, de fennmaradt) központi kérdésként kezelte . A kiutat a termőterület és az ekkor igen alacsony termésátlagok növelésében és a gépesítésben látta. Az utóbbit érintő célkitűzés 1954-ben az aratást az állami gazdaságokban 70 %-ig, a termelőszövetkezetekben 50 %-ig akarta gépesíteni.

56 Az adatokat túlzónak tartjuk, azt a somogyi tapasztalatok nem erősítik meg. Jóllehet a magyar kombájngyártás 1953 után nőtt, de ennek 50—70 %-át, exportálták. Hazánk a Szovjetunióból importált egyre növekvő számú aratócséplőgépet. (A hazai gyártás megszűntével, az SZK kombájnok széles körűen elterjedtek.) A traktorok mennyiségi és minőségi javulása 1954 és 1956 között következett be. (14149 db-ról 25483 db-ra nőtt a darabszám országosan, ezen belül az univerzális traktoroké 1198 db-ról 4710 db-ra, de a hazai gyártású korszerűtlen izzófejes és egyéb vaskerekes traktorok aránya még 1956-ban igen magas; 74,3 %-os volt.

5

? Az 1953. decemberi párt és állami határozat külön fejezetet szentelt a gépállomások munkájának megjavítására. A mezőgazdaság gépesítésének helyzetéről megfogalmazott kritikus vélemény teljes mértékben egybeesik a megyei tapasztalatokkal. (A traktorok iránti igényt sem mennyiségileg, sem minőségileg nem tudta kielégíteni a magyar ipar. 1953-ban gyakorlatilag ugyanannyi traktor volt, mint 1948-ban, igaz, traktoregységben 12,5 %-ot emelkedetett.) Az igen rossz minőség miatt, amely a munkagépekre is igaz, sok volt a leállás, az üzemidő kiesés. A szükséges alkatrész hiányzott, a javítás körülményei legtöbbször igen mostohák voltak, hiányzott a kellő szakértelem, a munkafegyelemmel visszatérő gondok voltak.A határozat a gépállomások tekintetében olyan feladatokat írt elő, amelynek teljesítéséhez hiányoztak a központi döntések és a források. A mezőgazdasági erő és munkagépek — traktorok, aratócséplőgépek, aratógépek, traktoros ekék, cséplőgépek, pótkocsik, kisüzemi gépek— 1954, 1955