Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Király István Szabolcs: A Gépállomás (Betekintés a Somogy Megyei Állami Mezőgazdasági Gépüzem történetébe [1948–1967])

BETEKINTÉS A SOMOGY MEGYEI ÁLLAMI MEZŐGAZDASÁGI GÉPÜZEM 495 TÖRTÉNETÉBE (1948—1967) szítését, a munkák megszervezését és szaktanácsot adott a felmerült mezőgazdasági kérdésekben. Míg ez kötelező volt számára, az egyéni gazdálkodókat lehetőség szerint kellett szaktanácsadással és útbaigazításokkal ellátni. A körzeti mezőgazdászok felelősek voltak a termelőszövetkezeti és a traktoros brigádok megszervezéséért. Munkájukat ugyan a gépállomás vezető mezőgazdásza irányította és ellenőrizte, ebbe azonban gyakran beleavatkozott a termelőszövetkezet, sőt még az illetékes járási tanács mezőgazdasági osztálya is. Mindez számtalan konfliktus forrása lett.

20 A szakmai munka színvonala azután javult, miután a Somogy Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztálya hatáskörébe került a gépállomások irányítása és ellenőrzése, a megyei központ az osztály egyik csoportja lett (1952. január 1-jétől). Ez együtt járt a vidéki állomások önállóságának növelésével is. Munkájukat a megyei csoport irányította és ellenőrizte. Még 1955 végén is a gépállomások igazgatóit teszik felelőssé a körzetükben működő termelőszövetkezetek szervezeti felépítéséért, a közös munkaszervezet, sőt a közös állattenyésztés megfelelő kialakításáért is.

21 A szakmai munka eredményességét azonban a megyei pártvezetés 1955-ben már nem tartja kielégítőnek. Az MDP Központi Vezetőségének 1955. márciusi határozatát követően a Minisztertanács határozata (1050/ 1955) kötelezte az állami irányító szerveket a termelőszövetkezetek megerősítésére, a termelőszövetkezeti mozgalom megszilárdítására. A Somogy Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Igazgatóságának vezetője jelentésében önkritikusan szólt arról, hogy az itt tapasztalt eredménytelenségért az igazgatóságot is felelősség terheli. De kiemelte a gépállomási és a termelőszövetkezet - szervezési osztály felelősségét is.

22 Mindez összefüggött az 1953. nyarát követő politikai bizonytalansággal is, amely csak 1955-ben a termelőszövetkezetek számának növekedése során enyhült. Az MDP Somogy Megyei Bizottsága Mezőgazdasági Osztálya igen kritikusan látta a gépállomások helyzetét. Túlságosan nagy a vezető káderek fluktuációja, oktalan cserélgetése, sok helyütt üresek az állások, a vezetők egy része nem alkalmas munkakörének betöltésére. Épp a legkritikusabb területen nem kielégítő a szakember ellátottság. A 175 engedélyezett mezőgazdász státusból 29 nies betöltve. Iskolai végzettség szerint felsőfokú 16, középfokú 54 fő, egyéb 95 fő, képzettség nélküli 10 fő. A megyei politikai vezetés véleménye szerint a mezőgazdászok, mintegy harmada tud csak a termelőszövetkezetek gazdálkodásának megszervezésében hathatós segítséget nyújtani. Mindez összefügg azzal a ténnyel, hogy a megyében nincs elegendő számú, megfelelő képzettséggel rendelkező szakember. (Sokukat épp a politikai bizalmatlanság űzte el a mezőgazdaságból.) A kialakult helyzetért a gépállomások megyei igazgatóját is bírálat érte. Nem kedvezőbb a helyzet a gépállomási főmezőgazdászok (főagronómusok) iskolai végzettségét illetően sem. A 17 főből csupán egy rendelkezett egyetemi végzettséggel, hatan középfokú, négyen alapfokú szakmai képesítéssel, 6 fő képesítés nélkül dolgozott. De Tabon ez a státus nincs betöltve, Kaposváron pedig 1955-ben már a harmadik cserélődik. Komoly kritika, hogy a 17 gépállomás 68 vezető beosztású dolgozója közül a politikai vezetés 20 főt alkalmatlannak talált munkakörének betöltésére. Ez egyúttal a káderpolitika irányvonalának módosulását is jelenti. Tehát a szakmai megfelelés is fontos kritérium lett.

23 Igaz ugyan, hogy a vállalati önállóság 1957. január 1-jétől befolyásolta az eddigi jog és hatásköröket — többek közt megszűnt a járási tanácsok ellenőrzési lehetősége — az 1958-as terv teljesítését értékelő végrehajtó bizottsági ülésen ismét kritikusan vetették fel, hogy a gépállomások kevés szakmai segítséget adnak a termelőszövetkezeteknek, kevés a kezdeményezés és a felelősségérzet a termelőszövetkezetek tervteljesítéséért.

24 Ez a kritika gyakorlatilag a teljes kollektivizálásig vissza-visszatért. A főgépész (főmechanikus) feladatköre egyértelműbb volt. Ő felelt a gépek üzemeltetéséért és javításáért. A korabeli gépek állapotát jelzi munkaköri leírásának egyik pontja: „Figyelemmel kíséri az egyes erőés munkagépek konstrukciós hibáit, azokról jelentést tesz a módosító javaslattal együtt, az üzemgazdásznak"^ A politikai helyettes feladatkörét az FM ÁMG Főigazgatóságának politikai osztálya határozta meg, közvetlen irányítója és felettese a megyei központ politikai osztályvezetője volt, de az MDP illetékes járási pártbizottságának hatáskörébe tartozott. Egy szervezet munkájának hatékonyságát az ott dolgozók iskolai végzettsége, szaktudása alapvetően befolyásolja. Különösen igaz ez a vezető beosztásúakra. A direkt politikai követelmények enyhülését jelzi az MDP és az MNK Minisztertanácsa 1953. decemberi határozata (1080/1953. XII. 23.). Előírta, hogy a gépállomás igazgatójává, főmezőgazdászává és főmérnökévé csak felsőfokú szakember nevezhető ki 1956-tól. Ennek — mint sok egyéb előírásnak — nem tudtak érvényt szerezni. 1955-ben országosan az igazgatók 15 %-a rendelkezett felsőfokú képesítéssel, ami 1960-ban 19,7 %-ra és 1964-ben is csupán 27,5 %-ra emelkedett (Vö.: 3. számú táblázat és 2. számú grafikon). A főmérnököknél ez az arány 48, 44, 55,5 %-os ,a főmezőgazdászoknál 26,39,4 és 11,0 %, a főkönyvelőknél pedig (1955-ös adat nem állt rendelkezésre) 1960-ban 11,6 és 1964-ben 10,7 % volt.^ A termelőszövetkezetek helyzete természetesen befolyással volt a gépállomásokra. Az 1959. tavaszától dinamikusan emelkedő számú termelőszövetkezetbe sok szakember kellett. A megnövekedett feladatokat a gépállomások már nem tudták ellátni. A megyei tanács 1959 elején 86 szakmai kádert csoportosított át, továbbá 106 mezőgazdasági felügyelőt és 35 agronómust is a termelőszövetkezetek rendelkezésére bocsátott.

27