Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)
Winkler Ferenc: A szabadtéri néprajzi gondolat előzményei és eszmetörténeti összefüggései
A SZABADTÉRI NÉPRAJZI GONDOLAT ELŐZMÉNYEI ÉS ESZMETÖRTÉNETI 439 ÖSSZEFÜGGÉSE viszont nem áttelepítéssel hozták létre, hanem másolatokat készítettek, minden bizonnyal azért, mert kőbőltéglából épített épületeket is bemutattak 56 . Magát a kiállítást ugyan kerek tíz esztendő múltán 1901-ben elbontották, ám a hosszú állandó létezésnek kettős haszna volt. Egyrészt ébren tartotta a csehországi szabadtéri néprajzi múzeumi gondolatot, másrészt a 16 esztendei fennállás bőséggel kimerítette az állandó kiállítás fogalomkörét. Amennyiben tehát nem másolatokról, hanem eredeti építményekről lenne szó, akkor a prágai kiállítás néprajzi faluját, Niederle teljesítményét akár a világ második skanzenjeként is értékelhetnénk. Tudomásunk van róla, hogy e házak berendezése körül több probléma merült föl, ám a prágai néprajzi falu mégiscsak a szabadtéri néprajzi gyűjtemények egyik — tőlünk földrajzilag és műveltségtörténeti értelemben se távol eső — előfutára és az Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Falujának egyik példaképe is 57 . Minden bizonnyal példaképül szolgált azonban a XIX. század végén tett kísérletek számára. M. Skruzizis, lett etnográfus behatóan tanulmányozta ugyanis a prágai kiállítást, majd 1896-ban a X. Összoroszországi Régészeti Kongresszuson Rigában a városi csatorna partján a néprajzi kiállításhoz kapcsolódóan egy szabadtéri néprajzi részleget is fölépített, ahol három paraszthajlék és egy fürdőház kapott helyet. Az építményeket teljes berendezésükkel együtt szállították ide és rendezték be ismét, ilyenformán kívánva bemutatni a lett nép mindennapjainak tükörképét. Bármennyire kicsiny területet és építmenyegyuttest foglalt is magában ez a kezdeményezés, azért a szabadtéri néprajzi gyűjtemények létesítésének minden alapvető — későbbi — szakmai követelményét megtartva jöhetett létre és csak sajnálhatjuk, hogy — ellentétben prágai mintájával — egy év múltán lebontották 58 . A következő esztendőben alapította Bernhard Olsen a Byggningsmuseet i Kongens Havet, s közvetlenül a századfordulót követően költözött szabadtéri néprajzi gyűjteményével Sorgenfribe 59 . Ne feledjük, hogy ekkor már létezett a Bygd0y-i gyűjtemény magja is 60 . Lényegét tekintve tehát megindult az európai szabadtéri néprajzi gyűjtemények — még nem „múzeumok" 61 — alapításának, létrehozásának folyamata 62 . Az első világháborúig, amelyet valamennyi napjainkig megjelent, a szabadtéri néprajzi gyűjtemények sorsát is nyomon követő mű a létrehozás első időszakának lezárásaként tart számon, kontinensünknek egy igen jól definiálható, földrajzi és bizonyos tekintetben politikaitörténelmi értelemben is összefüggő nagytáján, a Baltitenger mellékén illetve Skandináviában hódított teret legkorábban ez a kiállítási-bemutatási eszme. Svédország, Norvégia, Dánia és Finnország, a Dániával határos, egykor éppen dán fennhatóság alá tartozott német területek, valamint Poroszország és a Baltikum kis országai hoztak létre szabadtéri néprajzi gyűjteményeket ebben a „hőskorban". Lényegében ezt az időszakot a szabadtéri gyűjtemények alapítási korszakaként jelölhetjük meg. Jóllehet, ha közelebbről vizsgáljuk az események történelmi, illetve személyes tartalmát, hátterét, könnyen belátható, hogy valójában nem erről van szó. Egyfelől, a skandináv államok e gondolat ideológiai és gyakorlati bölcsői. Ennek oka, hogy esetükben több körülmény szerencsés összjátéka vezetett a skanzenek létrejöttéhez. Az ipari forradalom kiteljesedése talán a legérzékenyebben éppen a viszonylagosan háborítatlanul élő, konzervatív skandináv falusi és értelmiségi életformát érintette legérzékenyebben Európában. Az oktatási reformok, az északi kulturális megújulási kísérletek — háttérben az iparkiállítások felfordulását élő Európával — igazán szerencsés táptalajt biztosíthattak a hazeliusi eszme meggyökerezéséhez. Az északi államokban a kulturális reform következtében kivirágzott honismereti és egyesületi mozgalmak rövid időn belül olyan minőségű és léptékű hátteret biztosíthattak a nemzeti kultúra ápolását célzó mindenféle eszmének, hogy — jóllehet, tudományos igénnyel ekkoriban még nem készítettek országokat átfogó fölméréseket — joggal beszélhetünk pl. Svédország, vagy Finnország esetében sajátos, gyakorlati építészeti archívum(ok) létrehozásáról, de legalábbis elindításáról. A hagyományos falusi és városi életforma hirtelen, gyors tempót diktáló átalakulása következtében mindkét területen párhuzamosan valósulhatott meg az építészeti és az életmódbeli emlékek egybehordásának megindulása (Lund, majd a Den garnie By). Ugyanakkor Észak-Európának a fentiekben jelzett területein több ezer éve szinte kizárólagos volt a gerenda- és faépítkezés, amelynek korai áttelepítését példázta a vangi templom. Az ilyen, elsősorban borona építmények lebontása, nagyobb távolságra szállítása és újraépítése nem okozott különösebb gondot még a korabeli szállítási és útviszonyok mellett sem. Nem elhanyagolható, hogy az ügy motorja, a folyamatosan kísérletező nemzeti romantikus és egyszerre igencsak pragmatikus patrióta Artúr Hazelius is északon született. Nem átallotta bekapcsolódni a kontinens iparkiállításainak levegőjébe, kiállításrendezői gyakorlatába, majd végigjárni, haláláig tökéletesíteni, fejleszteni igyekezett saját elgondolásait 63 . Ám önmagában az ő személyes példája kevés lett volna. Valamennyi hivatkozott államban — ahol az első világháború végéig megépítettek valamiféle skanzent — sokkal inkább az egyéni kezdeményezés és kitartás, a személyre szabott feladatvállalás és az ügyszeretet, valamint az alapvetően szaktudományos érdeklődés és a komplex szemléletforma teremtette meg ezt az állandó kiállítási típust. Svédországban Artúr Hazelius és Georg J:son Karlin, Norvégiában Anders Sandvig és Hans J. Aall, Dániában Bernhard Olsen és Peter Holm, Hollandiában Frederic Adolphe Hoefer 64 , Finnországban Axel Olai Heikel az úttörői a szabadtéri néprajzi gondolat megvalósításának. Célszerűbb tehát ezzel a legelső időszakkal öszszefüggésben egyszerű úttörésről beszélni, már csak azért is, mert — mint fentebb jeleztük, — a létrehozott intézmények még valójában alig múzeumok. A falumúzeumok, vagy szabadtéri néprajzi gyűjtemények történetét általában úgy szakaszolták — ami alapjaiban elfogadható, — hogy a két világháború közötti időszakot tekintették a második korszaknak 65 . Míg az első szakaszt szükségszerűen az úttörés időszakaként
