Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Fenyősi László – Horváth Zoltán: A Barcsi Borókás területén fészkelő vízimadarak 1999. évi állományfelmérése, a felmérés tapasztalatai

A BARCSI BORÓKÁS TERÜLETÉN FÉSZKELŐ VÍZIMADARAK 401 A vizsgált terület vízimadár élőhelyei Láptavak A Barcsi Borókás területén található láptavak száma meghaladja a harmincat (1. ábra). Többnyire csapadékvízből táplálkoznak, alig néhány rendelkezik befolyó vízzel. A legnagyobb méretű láptó a Nagyberekben található, ennek víz alatt álló fátlan területe tavaszonként kb. 40 hektár, vízmélysége max. 1,5—1,7 m. A láptavak hínárnövényzetét elsősorban békalencse {Lemna spp., Spirodela polyrrhiza), rucaöröm {Salvinia natans), rence {Utrícularia spp.), békatutaj {Hydrocharis morsus-ranae), illetve békaszőlő {Potamogeton spp.), vidrakeserűfű {Polygonum amphibium) és fehér tündérrózsa {Nymphaea alba) alkotja. Gyakran láthatók kisebb-nagyobb tavi kakás {Schoenoplectus lacustris) foltok, továbbá helyenként jelentős állományt alkot a gyékény {Typha latifolia), a harmatkása {Glyceria maxima) és a békabuzogány {Sparganium erectum.). A legsekélyebb részeken tenyésző magas-sásosokban állományalkotó a névadó zsombéksás {Carex elata). A magasabb térszín felé haladva egyre jellemzőbbek a vízben álló „lábas-égerek". A láptavak jelentőségét háborítatlanságuk és kiváló fészkelőhelyeik adják. A csapadékviszonyoknak megfelelően változik a vízzel telt láptavak ossz. kiterjedése, ez 1999-ben cca. 90—100 ha-nyi lehetett. Láperdők Időszakonként vízzel borított égeres láperdők. A láptavaktól praktikusan fás növényzetük révén különíthetők el. A mézgás éger {Alnus glutinosa) elsősorban kocsányos tölggyel {Quercus robur) és vénic szillel {Ulmus laevis) elegyedik. A cserjeszintben tömeges a kutyabenge {Frangula alnus) és a másutt ritka fűzlevelű gyöngyvessző {Spiraea salicifolia). A vízimadaraknak mint potenciális fészkelőhelyek fontosak, különösen a vízben álló „égercsokrok". A csapadék-viszonyoknak megfelelően változik a vízzel borított égeresek kiterjedése, ez 1999-ben cca. 150 ha-nyi lehetett. Halastavak A „középrigóci halastavakat" az 1930-as években a Rigóc-patak elgátolásával alakították ki. A tórendszer területe 70 ha., a vízmélység max. 1,5—1,8 m. Az 1980as években megszűnt a halgazdálkodás, emiatt a tóegységek nyílt vízfelületeiket elveszítve elmocsarasodtak, megjelent a harmatkása {Glyceria maxima), a gyékény {Typha latifolia, T. angustifolia) és a nád {Phragmites communis). 1999-ben a 9 tóegység közül beerdősült 1, náddal-gyékénnyel teljesen benőtt 3, a nyílt víz aránya kevesebb, mint 50 % 2, a nyílt víz aránya több mint 50 % 3 tóegységnél. A már említett növényfajok mellett egyes tóegységekben tömeges a tócsagaz {Ceratophyllum demersum), a rucaöröm {Salvinias natans), a békalencse {Lemna sp.), a békaszőlő {Potamogeton sp.), a vidrakeserűfű {Polygonum amphibium), a víziboglárka {Batrachium sp.), illetve zsombékoló sások {Carex sp.) és sárga nőszirom {Iris pseudacorus). Jelentőségüket zavartalanságuk és változatos élőhelyeik adják. A vizsgálat módszere Az élőhelyek speciális jellemzői (nagyfokú heterogenitás, vízfelületek sajátos tulajdonságai, a növényzet borítása stb.) és a madarak rejtett életmódja és fészkelése miatt a vízimadarak állományfelmérése problematikus. BÁLDI et al. (1997) alkalmazható mintavételi módszernek tartja a potenciális élőhelyek bejárását és a jelenlét-hiány megállapítását. 1999. májusában 10, júniusban 8 és júliusban 5 alkalommal jártunk a Barcsi Borókás területén, s a kisbóki holtág kivételével minden vizes élőhelyet felkerestünk. Feljegyeztük a madarak jelenlétét (lehetőleg kor és ivar szerint), továbbá a potenciális fészkelőhelyeket. Továbbá, a Borókás vizes élőhelyeire reprezentatív 24 területen e módszert kiegészítettük fészekkereséssel és állománybecsléssel. A potenciális fészkelőhelyek (égercsokrok, magassásosok, partszegély stb.) tüzetes átvizsgálásával adatokat gyűjtöttünk a költőpárok számának becsléséhez. Feljegyeztük a talált fészkeket, illetve a fiókával/fiókákkal megfigyelt madarakat. A minimális zavarás miatt a munkát májusban kezdtük, így már elhagyott fészkeket és fiókákat vezető párokat egyaránt megfigyeltünk. A vízzel borított területek felmérését gumi halászruhában végeztük. A 24 mintaterület összes kiterjedése 55 ha-ra tehető. Eredmények A mintaterületek rövid jellemzése 1-es 'halastó': 1,5 ha-on nyílt víz, a további 1,5 haon T. latifolia, P. communis, G. maxima és a tó ÉK-i sarkában Carex spp. zsombékok osztoznak. A nyílt vízben jelentős hínárnövényzet {Lemna sp., P. crispus, P. amphibium, С demersum). Vízmélység max. 1,7 m. 5-ös 'halastó': Kb. 5 ha kiterjedésű. A vízfelület 70— 80 %-án T. latifolia, P. communis és G. maxima. Vízmélység max. 1.5 m, hínarak alig láthatók. A tavat csak erdősáv övezi, így meglehetősen „nyitott". 7-es 'halastó': Kb. 4,5 ha kiterjedésű. A vízfelület 8090 %-án T. latifolia, kevesebb T. angustifolia és P. communis, nyílt víz csak szobányi foltokban. Hínarak nem jellemzőek, a vízmélység max. 1.5 m. 8—9-es 'halastó': A terület 16—18 ha. Az É-i tórész sekélyebb (max. 1 m), mintegy 3 ha-os, a D-i mélyebb (max. 1,8) és 14—15 ha-nyi. A tavakat elsősorban T. latifolia szegélyezi, mely DK-en jelentős állományt alkot. K-en 1,5 ha-on S. cinerea bokorfüzes. A vízinövényzetből a C. demersum, Potamogeton spp., P amphibium és N. alba érdemel említést. A 7-es halastó láptava: A 7-es halastótól ÉK-re lévő, égerállomány alatt meghúzódó láptó. Kiterjedése 0,5 ha. Vízmélység max. 0,8 m, sok lebegő hínárral {Lemna spp., S. natans). A kis kiterjedésű nyílt vizet Carex spp. zsombékjai és S. cinerea bokrai szegélyezik.