Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Juhász Magdolna: A kései meggy (Prunus serotina Ehrh.) előfordulása Somogy megyében

A KÉSEI MEGGY ELŐFORDULÁSA SOMOGY MEGYÉBEN 295 ni (MÖBIUS 1937). Németországban Wangenheim és Burgsdorf voltak az elsők, akik erdészeti érdeklődést mutattak a kései meggy iránt. Alkalmasnak ítélték arra, hogy viszonylag sovány talajokon rövid idő alatt értékes faanyagot szolgáltasson. Ezt követően azonban még mintegy 100 évig nem ültették nagy mennyiségben a kései meggyet Európában. Az idegenhonos fafajok telepítésének második hulláma 1870 körül kezdődött a fenyegetőnek látszó faanyaghiány nyomására. Különösen John Booth fáradozott politikai szinten is az exóták tervszerű kísérleti telepítéséért (SCHWAPPACH 1908), a kései meggyet is ajánlotta, de ez akkor éppen ritkává vált Észak-Amerikában és nehezen lehetett beszerezni. így 1900-ig csak nagyon elszórtan voltak erdészeti telepítések Európában, erre vonatkozó adatok Németországban és Belgiumban vannak. Akkor a századforduló táján Németországban összesen 11 területen mindössze 1,72 hektár kései meggy telepítéséről van tudomásunk (SCHWAPPACH 1901). A korai szerzők mindegyike olyan képességet tulajdonít a fajnak, hogy sovány és száraz talajokon hamar ad értékes faanyagot. Booth 1896-ban beszámol 22 éves példányokról, amelyek 17 méteres magasságot és 60 centiméteres törzsátmérőt produkáltak. Valamivel később kezdtek gyarapodni azok a hangok, amelyek a kései meggy sovány talajokon tapasztalt cserjeszerű, satnya növekedésével foglalkoznak (SCHWAPPACH 1907, SINNER 1926). Csak kivételes esetben nőtt nagy fává, pl. az Alsó-Rajna vidéken (BECKER és BUTZKE 1979). Az első évtizedekben a kései meggy csak kicsi, behatárolt parcellákra került kiültetésre. Valamivel később a lehullott lombozat gyors bomlása miatt talajvédő és talajjavító szerepet kezdtek tulajdonítani neki. Hollandiában is 1900 után kezdték nagyobb mennyiségben az ültetését, de rendszeresen és nagyobb területen csak 1920-tól került telepítésre (EIJSACKERS 1974). Itt az ültetéseknek hármas célja volt: egyrészt a tűlevelű kultúrák szélén szél- és tűzvédelmi szegélyeket kívántak kialakítani (itt a kései meggy az előtte használt nyírfát váltotta le); másrészt úgy vélték, hogy a tűlevelű kultúrák talaja termőképességének megőrzése céljából a tűlevelek bomlásában lombosfáknak kell segíteni, ezért részben telepítési hézagokba, részben alátelepített faként ültették; harmadrészt az 1920 és 1930 között végzett nagyarányú erdősítéseknél (pl. a csarabosok erdősítésénél) azzal a céllal használták, hogy a terhes „gyomnövényeket" (mint például a csarabot) elnyomja. Ezek a kései meggy telepítések egészen az 1950-es évek elejéig tartottak, aztán mindjárt utána megindult az ellene való védekezés. Ezzel párhuzamosan egyedi esetekben az ültetés szórványosan továbbra is folytatódott és tulajdonképpen a mai napig is tart. Az a jelenség, hogy a kései meggy a telepítésekből kivadul, a XIX. század közepe óta ismert. Először németországi feljegyzések említik Berlin környéki kivadulását (BOLLE 1887). Azonban már a korábbi szerzők is rámutattak a faj spontán felújulására, mely szinte az összes kísérleti ültetvényben megjelent. Jelenlegi elterjedési területét tekintve a kései meggy megtalálható az európai kontinens síkságainak nagy részén, különösen nagy gyakorisággal fordul elő Németországban, Hollandiában, Északkelet-Franciaországban, Dániában, Lengyelországban és Ausztria egyes részein. Lengyelországban különösen Poznan környékén gyakori. Hollandia területére Eijsackers és OLDENKAMP (1976) közölt elterjedési térképeket, melyek az 1950-es és 1963-as állapotokat mutatják (4. ábra). Később becslést készítettek a faj tömegviszonyairól is (EIJSACKERS és VAN DEN HAM 1984), mely szerint Hollandiában mintegy 30000 hektár területen 5%-nál kisebb borítással voltjelen a faj, 21000 hektáron 5—50% borítással, 11000 hektáron pedig 50% fölötti borítással fordult elő. A kései meggy a fent említett országokon túl Európa más területein is megtalálható. Észak-Olaszországban gyakran ültetik és kivadul (PIGNATT11982). Romániában az ország északnyugati részén fordul elő (RITIU et al. 1987). Helyenként tömeges az előfordulása Magyarországon, Csehországban és Anglia déli részén is, de úgy látszik, egyelőre nem lelhető fel Oroszországban és a szovjet utódállamokban, és nincs a mediterrán térségben és Skandináviában sem (LID 1974). Egyes európai országokban készült előfordulási térképek azt mutatják, hogy a kései meggy elterjedése nagyjából egybeesik a homoki talajok elterjedésével (STARFINGER 1990). Számos szerző megállapítja, hogy az Európában felnőtt kései meggy a fa mérete, kedvezőtlen alaki tulajdonságai miatt ipari célú fatermesztésre nem alkalmas. A talajvédő és talajjavító hatásával kapcsolatos korábbi reményeket a gyakorlat nem igazolta és nem várt káros hatásai messze felülmúlják esetleges hasznát. A kései meggy az általa alkotott sűrű, zárt cserjeszint révén az európai erdőkben akadályozza az őshonos erdei fafajok felújulasát, csökkenti az aljnövényzet fajgazdagságát. A honos erdei fák közül különösen a fényigényesebb fajok megújulására van kedvezőtlen hatással, amilyenek például a tölgyek és a nyír. A spontán terjedő, gyorsan növő, sűrű késeimeggy-állományok akadályozzák az erdőfelújítást, más ültetett fafajok növekedését. Hollandiában és Németországban már évtizedek óta irtják a kései meggyet, igyekeznek a terjedését megakadályozni. Kezdetben jelentős mértékben környezetkárosító módszerekkel próbálkoztak, amelyek részleges eredményeket hoztak, később a hatékonyabb és környezetkímélő megoldások kerültek előtérbe. A kései meggy előfordulására vonatkozó magyarországi adatok A kései meggy első előfordulási adata a Kárpát-medencében 1897-ből származik, a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében található herbáriumi példány egy pusztaszentlőrinci nyaraló kertjéből származik. Az 1934 és 1949 közötti években a gödöllői erdészeti kísérleti telepen történt telepítését számos herbáriumi példány tanúsítja. Ezt követően Magyarországon is elsősorban homokvidékeken ültették, érdé-