Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Juhász Magdolna: A kései meggy (Prunus serotina Ehrh.) előfordulása Somogy megyében

A KÉSEI MEGGY ELŐFORDULÁSA SOMOGY MEGYÉBEN 293 Eredeti hazájában, Észak-Amerikában a déli területeken előforduló populációkat korábban önálló fajként is leírták (Prunus alabamensis, P cuthbertii, P eximia, P. australis, P novoleontis, P parksii, Padus virens, Padus rufula). A nemzetség revíziója során McVAUGH (1951) arra a következtetésre jutott, hogy a létező különbségek ellenére a leírt taxonok egymáshoz annyira hasonlóak, hogy egy fajhoz tartoznak. A fajon belül öt alfajt különített el: ssp. serotina (Észak-Amerika egész keleti felén elterjedt), ssp. hirsuta (Georgia és Alabama államokban), ssp. eximia (Texas: Edwards-Plateau), ssp. virens (Nyugat-Texas, Arizona és Észak-Mexikó) és a ssp. capuli (Közép-Amerika). Az alfajok további változatokra oszthatók, kivéve a serotina alfajt, amely morfológiailag viszonylag homogén. Az Európában telepített növények a tipikus forma mellett a különösen nagy, fénylő levelű „Cartilaginea" fajtához tartoznak (FITSCHEN 1987). A kései meggy elterjedési területe Észak-Amerikában A kései meggy hazája Észak-Amerika keleti része (3. ábra). Elterjedési területe a Kanadához tartozó ÚjSkóciától nyugaton Minnesota, délen Florida és Texas államokig, délnyugaton pedig egészen Mexikó és Guatemala hegyvidékéig elhúzódik. Ez több mint 30 szélességi fokot jelent (északi szélesség 15°—47°) és majdnem 50 hosszúsági fokot (nyugati hosszúság 63°110°). Ezen a területen a faj a tengerparti síkságoktól a viszonylag magas hegyvidékekig mindenhol előfordul, az Appalache-hegységben az 1800—2000 méteres csúcsokra is felhúzódik. Az elterjedési terület éghajlata nagyon változatos. A csapadék évi átlagos mennyisége 500 mm (délnyugati részeken) és 2000 mm (Dél-Appalache) között változik. A januári átlaghőmérséklet -15°C-tól +13°C-ig terjed, a júliusi átlaghőmérséklet 17°C és 28°C között van. Az észak-déli irányú nagy hegyvidékek miatt Észak-Amerika keleti részének éghajlata szélsőségesebb, mint Európáé. A faj klimatikus optimuma a NagyTavaktói délre fekvő területeken van. A kései meggy Észak-Amerika keleti felén az erdők legkülönbözőbb típusaiban elterjedt elegyfaj. Az elterjedési terület középső részén lombhullató erdőkben nő, de észak felé a boreális erdők átmeneti zónájába is felhúzódik. Az Atlanti-óceánhoz közel fenyőerdőkben található, míg nyugaton a füves puszta (préri) határához közel tölgyes szavannákon. Floridában a szubtrópusi lombos erdők és mérsékelt övi lombhullató erdők kevert zónájában is előfordul. Észak-Amerikában összesen huszonnégy erdőtársulásban írták le az előfordulását. Amilyen sokoldalú az elterjedési területe, ugyanolyan sokrétű a szerepe is, amit a különböző vegetációkban betölt. A déli és délnyugati területeken szinte csak cserjeként fordul elő, ezt a rendszeresen előforduló erdőtüzekkel magyarázzák. Hasonló igaz az elterjedési terület legészakabbi részére is. A kevert mezofil erdők zónájának legnagyobb részén is csak ritkán nő fel a lombkoronaszintbe, és csak akkor, ha valamilyen oknál fogva „lék" keletkezik. Csupán az Appalachehegység déli részének magasabb régióiban, ezen belül is főként az Allegheny-platón tud bizonyos erdőállományban dominanciához jutni. Ezeken a területeken gazdaságilag is nagyon fontos értékes fája miatt, Pennsylvania és Nyugat-Virginia államok egyes területein erdőgazdaságilag a legfontosabb fafaj. Ezen a termőhelyen, ahol a fajnak optimuma van, a talaj homokkő mállásából keletkezett, szemcsemérete homoktól agyagos löszig terjed, kémhatása többé-kevésbé savanyú (pH: 5,5-ig). Fő fafajok az amerikai bükk (Fagus grandifolia), a kanadai hemlokfenyő (Tsuga canadensis) és a cukorjuhar (Acer saccharum). A természetes szukcesszios folyamatok első fázisában (tornádó vagy tűz után) elsősorban a sárga nyír (Betula alleghaniensis), a vöröslevelű juhar (Acer rubrum) és a kései meggy (Prunus serotina) játszanak szerepet. A terület legnagyobb részén az erdők gazdasági hasznosítása két történeti szakaszra tagolható: a korai szakasz az első telepesektől a XIX. század közepéig tartott, ebben az időszakban csak különösen értékes faegyedeket vágtak ki (Pinus strobus-t és Tsuga canadensis-t); ezt követően 1890 és 1930 között majdnem minden erdőt tarra vágtak, így az erdők kora jelenleg szinte az egész területen 70—110 év közötti; csupán néhány száz hektár erdő van, ami talán sohasem volt levágva. Tarra vágás után az erdők spontán újultak és nem történt erdészeti kezelés. Csak újabban végeztek vizsgálatokat arra vonatkozólag, hogy a kései meggy lombkoronában meglévő magas dominanciáját a következő erdőgenerációban hogyan lehetne megtartani (MARQUIS 1979). A kipróbált vágási technikák közül a sávos felújítóvágásnak az a típusa bizonyult a legeredményesebbnek, melynek során előbb a lombkoronaszint 4060 százalékát távolítják el, majd megfelelő újulat kialakulása után, néhány év múlva vágják le a lombkoronaszint maradékát. Az Egyesült Államok más területein a kései meggy rosszabb növekedése miatt erdészetileg jelentéktelen, vagy más fafajokkal szembeni konkurenciája miatt negatívan értékelt fafaj. Ahol az erdészeti kultúrák telepítésénél zavarólag hat, részben irtják is, mint pl. Georgia államban. A kései meggy európai elterjedése A kései meggy az első fafajok között volt, amelyet Észak-Amerikából Európába hoztak. Először 1623-ban ültette J. Robin az akáccal együtt, Párizs közelében (WEIN 1930). Más szerző az Európába kerülés éveként 1629-et jelöli meg (GOEZE 1916). A faj európai elterjedésének kérdésével részletesen foglalkozott STARFINGER (1990). Még a XVII. században elvitték Európa más országaiba, 1685-ben már bizonyítottan megvolt Németországban is. Hosszú időn keresztül dísznövényként ültették kertekbe, parkokba. Attraktív virágai és termése miatt meglehetősen ismertté vált, és gyakran lehetett vele találkozni különböző arborétumokban is. Az idegenhonos fák, különösen az északamerikai eredetű fafajok nagyobb arányú telepítését először a XVIII. század vége felé kezdték szorgalmaz-