Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Szalóki Ildikó – Bódis Judit: A Lellei-Bozót és a Szemesi-Berek élőhelyei

A Lellei-Bozót és a Szemesi-Berek élőhelyei 1 SZALOKY ILDIKÓ —2 BODIS JUDIT 1 Helikon Castlemuseum, H-8360, Keszthely Kastély u. 1., HUNGARY, E-mail: szaloky.ildi@freemail.hu 2 University of Veszprém, Georgikon Faculty, Department of Botany and Plant Physiology H-8360, Keszthely, Deák F. u. 16., HUNGARY, E-mail: sbj@georgikon.hu SZALÓKY, I. — BÓDIS, J.: Habitats of Bozót (Balatonlelle) and Berek (Balatonszemes), (Somogy county, Hungary) Abstract: The studied area is situated south of the Lake Balaton as part of a huge peat-area connected with the Lake Balaton. The actual habitat map of the area is given according to our field investigations during 2003, each patch has a description. The descriptions of habitat patches characterise the present situation and contain local historical data. Keywords: drained peat-area, historical documents, actual habitat map Bevezetés Ma már szinte közhelynek számít az a megállapítás, hogy természetközeli élőhelyeinket felszámoljuk, és lakó- illetve ipartelepek, utak kerülnek helyükre. 2003. nyarán a Balaton déli partján is megkezdték az M7 autópálya építését. A Látrány melletti értékes nedves területek helyett a Lellei-Bozóton és Szemesi-Berken át vezették a nyomvonalat, az ottani halastó-rendszertől északra. Ezt a kevésbé értékesnek tartott részt botanikai és tájtörténeti szempontból vizsgáltuk meg. A táj mai arcának kialakulását a múltbeli felszínborítás, tájhasználat változásával indokoltuk. Magyarázatot kerestünk arra, hogy milyen körülményeknek köszönhető a természeti értékek fennmaradása, illetve milyen folyamatok magyarázzák lápi-mocsári élőhelyeink eltűnését. Munkánkat olyan dokumentumnak is szánjuk, amelyhez az autópálya hatásaként jelentkező változásokat lehet majd viszonyítani. Történeti előzmények a Balaton vízszint-változásaihoz A Balaton környékét már az őskőkorszaktól lakták, de a vízszint változásai miatt a gazdálkodás rendkívül bizonytalan volt. A tavat igen nagy ingadozások jellemzik, melyek pontos menetét már hitelesen feltárták (CHOLNOKY 1918, BENDEFY és V. NAGY 1969, LIGETI 1974, VIRÁG 1997). A Balaton vízállására vonatkozóan Kr. e. 700 és Kr. u. 300 közötti időből ismerjük az első adatot: ekkor körülbelül 106—107 m A.f.

1 volt a vízszint. Ezt a rómaiak előtt épített bukógátként működő földgát biztosította, amit Galerius császár vágatott át, és helyette a III. sz. végén zsilipet építtetett. Felismerte, hogy a terület gazdasági hasznosításának és kolonizálásának egyik legfontosabb előfeltétele a vízszabályozás, mocsárlecsapolás. Galerius zsilipjének működtetésével a tó vízszintje 2 m-t csökkent, és a déli partot korábban szegélyező, dél felé mélyen benyúló mocsarak nem, vagy legalábbis nem állandóan kaptak a tóból vízutánpótlást, így lassan kiszáradtak. A telepesek feltörték és művelhetővé tették a földeket, továbbá évtizedeken keresztül foglalkoztak a víztől megszabadított tőzeges ingoványok kiszárításával (BENDEFY és V. NAGY 1969, LIGETI 1974). Az avarok a VIII. sz. végén védelmi vonalat építettek ki a frankok ellen, ami a Balaton vidékén azt jelentette, hogy ahol csak lehetett, elmocsarasították a lapályokat és a völgyeket. A frankok hadjárata után a maradék avar és szláv törzsek nem foglalkoztak a tó természetes vízlefolyásának fenntartásával, így 800-tól 900-ig két métert emelkedett a vízszint (107 m körüli vízállás). A tihanyi apátság alapító levele (1055.) Tihanyt szigetnek nevezi, amiből arra következtettek, hogy ekkoriban a tó vízállása még annál is magasabb, 108—109 m volt. Ez a magas vízállás lehetőséget teremtett arra, hogy a tó mellett fekvő és a vele összeköttetésben lévő kisebb tavakat, berkeket, halasokat „fokok"-ként hasznosítsák. Erre sok utalás található adománylevelekben, határjárás leírásokban (LIGETI 1974). 1235. körül a tihanyi apátság védelmi célból rendbe hozatta a Siófoktól keletre lévő földgátat, a tó vízszintje így 112 m-re nőtt. Ez a vízállás több száz évig jellemző volt. Az 1500-as évek térképein a Balaton azért is nagyon széles, mert a déli mocsarakkal együtt ábrázolták (BENDEFY és V NAGY 1969). Ez a megállapítás más vélemények szerint túlzó (SÁGI 1971), másrészt a torzulások abból is adódtak, hogy a térképezők nem tudták pontosan bejárni, felmérni a mocsár- és lápvilágot. A népesség középkori, folyamatos jelenlétét azonban fonyódi archeobotanikai leletek is bizonyítják (GYULAI et. all. 1991). Biztosan kijelenthető tehát, hogy a hosszú török uralom alatt a környező területek elmocsarasodása volt a jellemző. Korának elismert polihisztora, Bél Mátyás (1723—35) a Balaton déli partján elterülő mocsarak eredetét nem tudta megállapítani. A területről szóló leírásában ezeket feltörő forrásoknak, vagy a „Balatonból a szárazföldre felbugyogó, szétáradó vizek"-nek tulajdonította. 1 A Balaton jelenlegi közép vízállása 104, 84 m A.f. (LIGETI 1974)