Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Börcsök Zoltán: Botanikai vizsgálatok a Péterhidai Fás Legelőn

276 BÖRCSÖK ZOLTÁN rendszeres legyen. A ritkán, rendszertelenül végzett kaszálás a kívánttal ellentétes hatást is elérhet és a ko­lónia növekedését idézi elő. A virágok kifejlődése előtti kaszálásra azért van szükség, mert a fejlett virágokból kialakulhatnak magok akkor is, ha levágjuk a növényt. Az irodalom szerint javasolt herbicidek többsége kor­látozottan, óvatosan alkalmazható, mivel más, valószí­nűleg érzékeny fajok vannak a selyemkóró foltjának kö­zelében (pl. őszi kikerics). Ugyanakkor nem teljesen el­vetendő, hiszen csak néhány zavarástűrő növény volt képes életben maradni a zárt lombsátra alatt. Ha a vegyszert kellő óvatossággal alkalmazzuk, nem hagyjuk szétsodródni, alkalmazható. Amerikai tapasztalatok szerint a vegyszeres irtás legeredményesebben a bim­bózás és a virágzás kezdete közötti időszak, mert ekkor tartalék tápanyagok jelentős része a virágzásra fordító­dik (BOTTA-DUKÁT 2002) Az irodalom a glifozát tartal­mú szereket javasolja (CSIBOR 1998). Vegyszeres gyomirtás esetén kísérletek szerint jobb hatásfok érhe­tő el, ha a növény gyökérrendszerét feldaraboljuk előze­tesen, de ennek alkalmazása természetvédelmi szem­pontból csak agrár és intenzív erdészeti kezelés alatt ál­ló területen képzelhető el. Mivel a legelőn viszonylag kis kiterjedésű a folt, elképzelhető megoldás az is, ha a nö­vényeket egyedenként kenéses eljárással kezeljük. A siskanád foltjai Tarackjaival mélyen befutja a talajt, vegetatívan ter­jeszkedik, kiszárítva azt, ugyanakkor, mint takarmány nem értékes, mert a jószág nem eszi meg érdes szára, éles levelei miatt. Ezért a legelőről minél jobban meg kell próbálni eltávolítani. Irtásában mechanikai mód­szerekkel nem sok eredményt értek el, az egyetlen me­chanikai módszer a rendszeres talajművelés, mely nem kivitelezhető. Vegyszeres gyomirtásra itt is a glifozát tartalmú sze­reket ajánlják (CSIBOR 1998). Nagyon óvatos eljárás javasolt, mert minden más évelőre is veszélyes a vegy­szer. Talán egyelőre a kordában tartására alkalmazha­tó a kaszálás, mivel a foltok kiterjedése nem nagy. Azért is meggondolandó (és elvetendő) a vegyszeres kezelés, mert a megfigyelések szerint az eredeti vege­táció sok túlélője még megtalálható ezekben a siskaná­das foltokban. Cserjésedő foltok A terület másik legnagyobb problémája a legeltetés szempontjából, a cserjésedés, ezek a foltok a terület kb. harmadára kiterjednek. Korábban is a cserjék irtá­sát, esetleg a fák pótlását, néhány évenként a falu el­végezte. Leggyorsabb módszer az lehet, ha mi is ha­sonlóan járunk el, s kézi erővel a lombok kihajtása előtt kivágjuk azokat a foltokat, melyeket feleslegesek, de meg kellene hagyni a cserjés sávot az orchideák élőhe­lyéül szolgáló facsoportok körül, illetve a terület déli ré­szén azon területen, melyen az erdőt hagyjuk felnőni. Másik lehetőség, melyet ajánlanak legelők újrahasz­nosításakor, a kecskékkel történő legeltetés, akár úgy, hogy néhány évig csak kecskével legeltetünk, akár úgy, hogy vegyes állatállománnyal legeltetünk. A kecskék legelési szokásai alapján várható, hogy a cserjékre tá­maszkodva, felmászva azok lombozatát lerágják, s visszaszorítják azokat (VÁJNA szóbeli közlése alapján 2002). Külön ki kell emelni a földi szederrel borított foltokat, melyeket mindenképp kézi erővel lehet csak visszaszo­rítani, természetesen lombfakadás előtt. Fajtaválasztás Amennyiben legeltetik a területet, ki kell választani a megfelelő állatfajt, illetve fajtát, meg kell határozni a számosállat-sűrűséget, amelyik még nem degradálja a területet, de megakadályozza az erdősülést. Ez az Nemzeti Agrár-Környezetvédelmi Program Baranyai fás Legelőkre vonatkozó fejezete 0,5—1 számosállat­ban állapítja meg. A történeti áttekintésben szerepelt, hogy a XX. szá­zad végéig ezen a területen magyar szürkét tenyésztet­tek, rideg tartásban. A szürkemarha vagy a magyar tar­ka megfelelő lenne a terület kezelésére. A terület egy részét kaszálással kell hasznosítani, így biztosítva leg­alább részben a jószág téli takarmányát. A kaszált, illet­ve legeltetett részek helyzetét évről-évre változtatni kell. Legalább a kezelés kezdetén vegyes állatállomány legeltetését kell szorgalmaznunk, kecskéket vegyítve a marhákhoz, a „tisztítási feladatok" elvégzésére. Kaszálás Ha nem megoldható a terület legelőként való hasz­nosítása (ami a jelenlegi gazdasági helyzetben bizo­nyos), akkor egyelőre a területet kaszálni kell, ezzel megakadályozva az erdővé fejlődést. A kaszálás idejét jól kell megválasztani, a kímélendő növények magot tudjanak érlelni, míg a visszaszorítandó fajok ne tehes­sék ezt meg. Kritikus a kaszálás szempontjából az őszi kikerics, mely tavasszal hozza a magvait. Tehát a ka­szálást a maghullása után kell végezni, a levelek földbe húzódása után, azért is, mert a növény mérgező (kolchicin!). Ugyanakkor a védendő fajok közül a bakfű, a kis ezerjófű, a szeplős szegfű a nyár folyamán virág­zik és érlel magot. A különböző foltokra eltérő kaszálási időpontokat kell meghatározni, vagy a legcélszerűbb az, hogy egyes foltokon egyáltalán nem kaszálnak, követ­kező évben pedig máshol jelölnek ki a kaszálatlan foltot. A kaszáláskor a gyepi állatfajok védelméről is gon­doskodni kell, kaszálatlan foltok, sávok meghagyásá­val. A legjobb az, ha a kaszálatlan foltok egymással, il­letve a bokros, fás területekkel rendszert alkotnak, zöld folyosókat alakítanak ki (FÜLÖP 2002, KELEMEN 1997). Az általánosan elterjedt kívülről befelé tartó ka­szálási mód helyett a belülről kifelé tartó a javasolható, bár a terület amorf alakja miatt nem lesz azzal gond, hogy nincs az állatoknak hova menekülni a kaszálógép elől (az állatok felmérése tökéletlen, ugyan nem talál­tunk földön fészkelő madarakat, de nem kizárhatók).

Next

/
Thumbnails
Contents