Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Börcsök Zoltán: Botanikai vizsgálatok a Péterhidai Fás Legelőn

266 BÖRCSÖK ZOLTÁN amelyek nyílt térségekben fordulnak elő, de (legalábbis egy részük) valamilyen mértékben kötődnek a fákhoz is. Főleg azok az élőlények találják meg életfeltételeiket, amelyek eredetileg az erdős-sztyepp zónában, vagy az erdők szegélyén éltek. Flórájukban és faunájukban nagy léptékben érvényesül az ökológiai szegélyhatás, tekintve, hogy átmenetet képeznek az erdei és a fátlan társulások között. Az idős fák kiváló élőhelyet biztosítanak az odúlakóknak. A fás legelők esztétikai értéke sem elhanyagolható. Az itt előforduló fák egyenletesebben növekednek, s a fénybőség miatt erőteljesebb oldalágakat fejlesztenek, mint az állományban élők, ezért lombkoronájuk szabályos, legtöbbször földig ágasak. Ezeket a területeket több felől is a megszűnés veszélye fenyegeti. Az elmúlt évtizedekben, az idős fák kivágásával, a fás legelők nagy részét fátlan legelőkké, kaszálókká, kisebb részben erdőkké alakították át. Ezt a folyamatot a nagyüzemi állattenyésztés módszerére való áttérés is sietette. A falvak elnéptelenedésével párhuzamosan megcsappan a legeltetett állatállomány, aminek két következménye lehet, vagy felszámolják a legelőt, — pl. beszántják —, vagy a gondozás hiánya miatt elindul a beerdősülés. Az 1990-es évektől a termelőszövetkezetek egyre nehezebb helyzetbe kerültek, s fokozatosan felszámolták őket. A legelő állatállomány tovább csökkent, mind több rét és legelő maradt hasznosítás nélkül, vagy került felszántásra. A legelőerdők és fás legelők területe mára már minimálisra zsugorodott. A legelőerdők fásabb (25 % fa és bokor, 75 % legelő) és a fás legelők (5 % fa) árnyékadó, hagyásfás gyepeit leginkább szarvasmarhával, esetleg a középhegységi peremeken birkával hasznosítják. Kiterjedésük jelenleg néhány ezer hektár, 30—40 évvel ezelőtt még a mainak többszöröse volt. Fenntartásuk érdekében speciális kezelésre van szükség, ami biztosítja a legelő fenntartását és ugyanakkor a fák pótlását is. A megváltozott gyepgazdálkodási technikák, a hagyományos ismeretek eltűnése, továbbá a szarvasmarha, illetve juhtenyésztés válsága miatt megfelelő kezelésük ma nehézséget okoz, amin feltétlenül változtatni kell. A dolgozat fő célkitűzése, hogy bemutasa a péterhidai fás legelő múltját, jellemezze a jelenlegi állapotokat, és javaslatokat tegyen a jövőbeni lehetséges kezelésekre, mely segítségével a terület állapota fenntartható, esetleg javítható. Természetföldrajzi jellemzés A vizsgált terület Somogy-megye területén helyezkedik el (1. ábra). A Marosi-Somogyi tájfelosztásnak megfelelően (MAROSI—SOMOGYI 1990), kiegészítve a Pannon enciklopédia (KARÁTSON 1998) tájbeosztásának adataival (zárójelben közölve) az alábbiak szerint oszthatjuk be: III. nagytáj: (4.) Dunántúli-dombság (Dél-Dunántúl) 1. középtáj: (4.3.) Belső-Somogy a) kistáj (4.3.14.) Közép-Dráva-völgy (LégrádBarcsi-Dráva-völgy) Somogy délkeleti részén, közvetlenül a határ mellett, Barcs várostól légvonalban mintegy 8 km-rel fekszik a település. A faluhoz tartozó összterület 2026 kat. hold (1 kh = 5754,8 m2) (BENKE 1987). A legelő a falutól délkeletre, közvetlenül a horvát határ mellett található, jelenlegi területe 79 ha (HARASZTY 1997). A területen kisebb-nagyobb nyílt térségek váltakoznak magános fákkal vagy néhány fából álló facsoportokkal (2. ábra). A területen a kocsányos tölgy {Quercus robur), a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica), a mezei juhar (Acer campestre) (fotó), és a gyertyán (Carpinus betulus) a leggyakoribbak, de előfordul jó néhány vadkörte (Pyrus pyraster), helyenként vadalma (Malus sylvestris), mézgás éger (Alnus viridis) és vénic-szil (Ulmus laevis) is. A táj szubmediterrán klímahatás alatt áll, mérsékelten meleg, mérsékelten nedves, enyhe telű. Az évente 1950 óra körüli, nyáron 780 óra, télen 190 óra a napsütéses órák száma. Az évi középhőmérséklet 10,0—10,2 °C április közepétől, október közepéig (kb.: 190 nap) várható, hogy a hőmérséklet nem csökken fagypont alá. A nyári legmelegebb napok sokévi átlaghőmérséklete 32,5—33,0 °C, a téli leghidegebb napoké -17,0 és -17,5 °C közötti. Az évi csapadék 780—800 mm, a nyári félévé 450 mm körüli. Átlagosan 40 hótakarós napra számíthatunk, a hótakaró átlagos maximális vastagsága 30—32 cm. Sorrendben az É-i, DNy-i és K-i szél a leggyakoribb. Az átlagos szélsebesség 2,5—3,0 m/s közötti. A falu a Dráva teraszra épült, de a hozzá tartozó területek jelentős része, mintegy 2/3-a az alacsonyártéri szinten helyezkedik el; itt található a vizsgált legelő is. A legelő nagyjából sík, néhány méteres szintkülönbség található csak. A terület nyugati részén emelkedik egy kisebb homokdomb, mely kitűnik szárazságával. Néhány kisebb mélyedés is van, melyekben időszakosan (tavasszal, hóolvadás után, vagy hosszabb esőzésekkor) megáll a víz, s mindössze néhány 10 cm-rel fekszenek alacsonyabban a környezetüknél. Ezek közül egy nagyobb kiterjedésű, de alig látható, a terület nyugati felében van, párhuzamosan a vízfolyással, mely süllyedés abból adódik, hogy itt a II. világháború idején lövészárok húzódott, amit aztán betemettek (3. ábra). Az alapkőzet a terület nagy részén homok. Ez a homok az egykori Duna-völgyéből származik. A Duna 2,5 millió évvel ezelőtt a felső pliocén előtt a Kisalföldön keresztül az ős-Drávába folyt, s azon keresztül a Pannon beltóba (ÁDÁM 1981, MAROSI 1970, VÁMOS 1949). Helyenként, közel a felszínhez kavicsos üledék található (a terület déli részén bukkanhatunk olyan helyekre, ahol ezt a kavicsot kis gödrökben bányászták). A magasabb térszíneken periglacális homok üledékeken homok fizikai féleségű agyagbemosódásos barna erdőtalajok alakultak ki. A Dráva nyers öntéstalajainak többsége az öntés réti talajok közé tartozik. Közös jellemzőjük a vályog mechanikai összetétel, valamint az, hogy szénsavas meszet nem tartalmaznak, és ezért gyengén savanyú kémhatásúak. A nyers öntések területeit főként rétként legelőként hasznosítottak a környéken.