Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Honti Szilvia – Belényesy Károly – Fábián Szilvia – Gallina Zsolt – Hajdú Ádám Dávid – Hansel Balázs – Horváth Tünde – Kiss Viktória – Koós István – Marton Tibor – Németh Péter Gergely – Oross Krisztián – Osztás Anett – Polgár Péter – P-Szeőke Judit – Serlegi Gábor – Siklósi Zsuzsanna – Sófalvi András – Virágos Gábor: A tervezett M7-es autópálya Somogy megyei szakaszának megelőző régészeti feltárása (2002–2003) Előzetes jelentés III

18 HONTI SZILVIA ET AL. ira nem akadtunk, ezért feltételezhető, hogy ezek fakonstrukciós építmények lefedésére szolgáltak, amelyekben a fent említett oszlopszerkezetes épületeket sejthetjük. A telep teljes leletanyagának elmélyültebb vizsgálata és a korábbról már ismert leletekkel való összehasonlítása közelebb vihet minket a Pannónia belső területein lezajló, feltételezhetően lassú romanizáció megértéséhez, és az őslakosság anyagi kultúrájában végbemenő változások megismeréséhez a római kereskedelmi tevékenység tükrében, a provincia kevésbé frekventált területein is. Balatonlelle—Országúti-dűlő és Balatonlelle—FelsőGamász (M7/S-16—17 lelőhely) Sófalvi András Balatonlelle délnyugati határában, a Szőlőskislak felé haladó ún. Római út két oldalán, 2002. márciusa és novembere közöt folytattunk feltárásokat.

28 Az ásatások során kiderült, hogy a Balatonba torkolló Forróárok völgye stratégiai jelentőséggel bírt az elmúlt évezredek-évszázadok folyamán. A magaslatok nagyfokú eróziója illetve a völgyben felhalmozódott vastag földréteg miatt sem az előzetes terepbejárások, sem a légifotók, sem pedig a geofizikai vizsgálatok nem tudták kimutatni a völgyalj régészeti fedettségét. Az autópálya nyomvonala merőlegesen vágta át a vízfolyással párhuzamosan húzódó régészeti lelőhelyeket, így teljes keresztmetszet kaptunk a völgy egykori történetéről. A kutatások során az is világossá vált, hogy a völgy két oldala (keleti: Országúti-dűlő, nyugati: FelsőGamász) szoros egységet képezett az emberi megtelepedés egyes korszakaiban. Feltárásunk legkorábbi telepjelenségét az Országúti-dűlőben találtuk meg. Itt a lejtő alsó szakaszán egy mély vermet (str. 301) tártunk fel, amelynek leletanyaga a középső neolitikus Zselizi kultúra klasszikus időszakára keltezhető. Az edények díszítésére a függőleges bevágásokkal tagolt vonalpár a jellemző, a vonalak által határolt felületet égetés utáni vörös festéssel vonták be. Kiemelkedő darab egy kis csésze: felületét a festésen kívül gyöngyköleses berakás is díszíti. Ezen kívül a veremből teveli kovából készült pengék kerültek elő. 2003-ban a Római út felületébe fektetett szennyvízcsatorna árkának metszetéből egy nagyobb gödör betöltésében a fentieknél korábbi, a Dunántúli Vonaldíszes Kerámiához tartozó leleteket találtunk. Ugyanakkor a szubhumuszból másodlagosan előkerült újkőkori kerámialeletek egy lepusztult középső neolit település mutatói. A völgy mindkét oldalában megtaláltuk a középső rézkori Balaton-Lasinja kultúra régészeti emlékanyagát. Az Országúti-dűlőben a kultúra jellemző leletanyaga szórványosan, többnyire a késő rézkori objektumokból került elő, tehát a későbbi megtelepedés során bolygatták ezeket. A felület középső részén egy északnyugat-délkeleti tájolású, téglalap alakú alapárkos építmény maradványait is feltártuk (str. 245). A 12,8x7,6 méteres alapterületű szerkezet kibontott alapárkai sekélyek, aljukon kisméretű cölöphelyekkel; az építmény belterületén tüzelőhelyet nem találtunk. A felsőgamászi-dülőben a kultúra nagyméretű, szabálytalan, sekély gödreit tártuk fel. Terepbejárásainkon megfigyeltük, hogy a telep folytatódik délkelet felé. A kutatott terület tartós és intenzív betelepülése a késő rézkorban történt meg. A Bolerázi csoport és a Badeni kultúra települését az Országúti-dűlő magaslati részén tártuk fel, több mint egy hektár kiterjedésű felületen. A magaslat nyugati szélén a bolerázi-badeni objektumok megszűnnek, a meredek lejtő természetes határt szabott a további terjeszkedésnek. A telep keleti kiterjedése a 2003-as, építés közbeni feltárás során körvonalazódott. A nyugat felé lejtő felület az elmúlt évezredek folyamán erőteljes eróziónak volt kitéve, így esetenként csak az objektumok alsó szintjét tudtuk megfogni, tehát a külső járószinteknek nem maradt nyoma. A szántás által bolygatott objektumok legfelső rétege egy nagyon tömött, sötétszürke, sok leletanyagot tartalmazó fedőréteg, ami feltehetően a késő rézkori telep pusztulásával hozható összefüggésbe. A feltárt településrészleten a kisebb-nagyobb gödrök, gödörcsoportok helyenként nagyobb egységekbe rendeződnek, máshol teljes szóródást mutatnak. Az egyik ilyen nagyméretű gödörkomplexumban (str. 27) összesen öt tüzelőberendezés maradványát tártuk fel, ezekből háromnak vastagon lesározott, kerámiaalapozású sütőfelülete volt. Az egykori település nyugati részén egy szabályos, mintegy egy méter mélyen a földbe mélyedő objektumot (str. 41) tártunk fel, a délnyugati oldalában kemencével. A gödörbe, melynek akár lakóház funkciója is lehetett, északról, egy lépcsős kiképzésű lejáraton lehetett lejutni. Alján letaposott járószintet, déli végében egy — feltehetően tárolási célra elkülönített — önálló teret figyeltünk meg. Az objektum tetőszerkezete a felszínről indult, ennek lenyomata körben jól kivehető volt. Egy másik objektum (str. 37) a kemencén kívül egy munkateret és egy tárolóvermet foglalt magába, körülötte a felmenő szerkezetet tartó cölöplyukakkal. A felszínre emelt épületek az évezredek folyamán teljesen elpusztultak. Falmaradványaikról a gödrök betöltéséből előkerült, kis mennyiségű vesszőés gerenda lenyomatos paticstöredékek alapján alkothatunk képet. Az előkerült leletanyag alapján már feltárásunk elején világossá vált, hogy a Bolerázi-Badeni kultúrkör egyik kiemelkedő fontosságú lelőhelyét találtuk meg. Az objektumok betöltéséből nagy mennyiségű kerámia, állatcsont és különféle nyersanyagokból készített eszközök kerültek elő, köztük néhány fémtárgy is. A kerámialeletek közül egyedi darab egy kis méretű, bekarcolt díszű, vörös festésű tálka; több kétosztatú tál darabjai, valamint egy női kebleket ábrázoló ún. gynekomorf edény töredékei is előkerültek. A kisplasztika alkotásai közül egy állatfejet mintázó agyagtárgyon kívül a pecsétlőket és idolokat emelhetjük ki. A geometrikus mintázatú pecsétlőket feltehetőleg a test díszítésére használták, az idolok pedig a kultikus szertartások kellékei lehettek. Az objektumokból csiszolt és pattintott kőeszközök illetve csonteszközök is előkerültek. Ez utóbbiak közül ki-