Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Honti Szilvia – Belényesy Károly – Fábián Szilvia – Gallina Zsolt – Hajdú Ádám Dávid – Hansel Balázs – Horváth Tünde – Kiss Viktória – Koós István – Marton Tibor – Németh Péter Gergely – Oross Krisztián – Osztás Anett – Polgár Péter – P-Szeőke Judit – Serlegi Gábor – Siklósi Zsuzsanna – Sófalvi András – Virágos Gábor: A tervezett M7-es autópálya Somogy megyei szakaszának megelőző régészeti feltárása (2002–2003) Előzetes jelentés III

16 HONTI SZILVIA ETAL. Már a feltárási munkálatok folyamán tisztán látszott, hogy a telep életének kezdeti szakasza a késő vaskorba nyúlik vissza. A lelőhely területén számos olyan objektumot bontottunk ki, amelyekből a kelta fazekasság jellegzetes leletei: a grafitos anyagú, seprűdíszes fazekak, gombos fülű, behúzott peremű tálak láttak napvilágot. A késő vaskor jellegzetes viseleti tárgyai közül bronz övlánc töredéke és egy hosszú testű, alsó húrozású fibula is előkerült. A kelta korszak kultikus életére jellemző leleteket — áldozati gödrökbe helyezett kifejlett szarvasbika vázrészeit, valamint kutya és sertés csontvázakat — is feltártunk. A tisztán késő kelta (LT D) leletanyagot tartalmazó objektumok mellett jelentős azoknak az objektumoknak a száma, amelyekben a kelta kerámiával együtt megjelenik a római emlékanyag, míg a telepen feltárt gödrök túlnyomó többsége kizárólag jellegzetes római kerámiatípusokat tartalmaz. Az objektumokból előkerült leletek alapján egyenes vonalú fejlődést rajzolhatunk meg a késő vaskortól a Kr.u. 2.—3. század fordulójáig, és biztosra vehető a terület folyamatos lakottsága, egészen római uralom utolsó időszakáig, amelyet a felület nagy részén markánsan jelentkező késő római települési réteg, és az ebből előkerülő leletanyag jelez. A telep területén harminckét — a kései vaskorban oly jellegzetes — félig földbemélyített, kelet-nyugati tájolású gödörházat tártunk fel, keskenyebb végükön egy-egy cölöplyukkal, valamint néhány esetben olyanokat, amelyeknél a ház gödrének hosszanti oldalain négy vagy hat, kissé ferde irányú oszlophely is megfigyelhető (V. t. 2.). A házak betöltéséből nagy mennyiségben került elő kelta és főleg római kori házikerámia, de szép számban találhatók vörös festésű kerámiatöredékek és a 2. század végére — 3. század első harmadára keltezhető terra sigillata darabok is.

25 A lelőhely területén több mint száz, a korszakhoz köthető árkot és árokszakaszt tártunk fel, amelyek kivétel nélkül beilleszthetők egy, nagyjából észak-dél, illetve kelet-nyugat irányú rendszerbe. Ezekből az árkokból — amelyeknek nagy száma vélhetőleg a többszöri megújítás eredménye — szintén kevert, kelta és római kori kerámiák töredékei kerültek elő, amely szintén a telep késő vaskorban induló, és a római kor több évszázadán átívelő folyamatosságát támasztja alá. A település területén hét kutat is feltártunk. Ezek közül csak egyben maradt meg a kútszerkezet fából ácsolt alsó öt deszkasora (V. t. 1.). A kútból nyert faminták dendrokronológiai vizsgálatainak eredményei alapján kiderült, hogy az ácsolt szerkezet minden egyes darabja ugyanabból a fafajtából, kocsányos tölgyből készült. A faanyag azonos módon történt megmunkálása arra enged következtetni, hogy a kút szerkezetét hozzáértéssel, gondosan készítették el. Más lelőhelyek dendrokronológiai mintáival összevetve azonban kiderült, hogy sem az abszolút, sem a relatív kronológia alapján nem lehet megbízhatóan keltezni a szerkezet készítésének idejét.

26 A többi kútban famaradványokat nem találtunk, de a kutak alját jelző tömör agyagrétegben két esetben is megfigyelhetők voltak a kútszerkezet vázának rögzítésére szolgáló lyukak. A több helyen megfigyelt alkalmi tüzelőhelyek mellett feltűnően kevés kemencét találtunk a telepnek a nyomvonalba eső részén. Az egész területen mindöszsze három kemencét tártunk fel. A kemencék közül kettő sütőfelületének alapozása kerámiából készült, ezek használati ideje egyértelműen beleillett a település Kr.u. 2—3. századi horizontjába. A harmadik kemence tüzelőlapja zúzottkő alapozású volt, keltezése nem egyértelmű, mert datáló értékű leletanyagot nem tartalmazott. A fentebb leírt jelenségek — az objektumokból előkerült La Téne D és római leletanyag kevertsége és a településszerkezet hosszútávon fennmaradt változatlansága — alapján feltételezhető a telep folyamatos lakottsága és anyagi kultúrájának fokozatos átalakulása a késő vaskortól a Kr.u. 3. század első feléig. Ugyanis a település életében ebben az időszakban törést nem fedeztünk fel, nem láttuk nyomát sem hirtelen pusztulásnak, sem pedig szisztematikus felszámolásnak. Jóval mélyebbre ható átalakulás figyelhető meg a késő római időszakban. A lelőhely középvonalában egy, nagyjából észak-déli irányú, természetes eredetű süllyedés található. Ezen a részen a talajerózió és a mezőgazdasági művelés megkímélte a telep mélyebben fekvő történeti rétegződéseit, így a szántott talajszint alatt néhol húsz-harminc centiméter vastag, Kr.u. 4. századi réteget észleltünk, amelyből több mint száz darab, késő római érem és a korszak jellegzetes, mázas kerámiatöredékei kerültek elő. Jelentős mennyiségű fémsalakot, öntőcsapokat, kis méretű fémmegmunkáló szerszámokat, nyersanyaggá silányított korábbi fémtárgyakat — például egy ólomból öntött domborműves tábla megcsonkított maradványát — illetve egy, a késő római fémművesség jegyeit hordozó ládikaveret töredékét találtuk a rétegben, ami azt bizonyítja, hogy a települést a római uralom utolsó korszakában is lakták, valamint arra utal, hogy a telepen ebben az időszakban fémmegmunkáló műhely is működött. Az erőteljes változás bizonyítékaként kell értelmeznünk, hogy a telep egyes, Kr.u. 3. század közepe táján betemetett objektumaiban, a megsüllyedt betöltések tetején markánsan megfogható volt ez a Kr.u. 4. századra keltezhető réteg (V. t. 4.). Mindez arra utal, hogy — bár a korábbi telepet szisztematikusan felszámolták — a terület a római kori pénzek tanúsága szerint a Kr.u. 4. század utolsó harmadáig lakott maradt. Erre utalhatnak a telep jellegzetes objektumcsoportjai, a lelőhelyen számos esetben megfigyelt oszlopszerkezetes építmények nyomai (V. t. 5.). Bár stratigráfiai jellegű bizonyítékok nem állnak rendelkezésünkre az építmények késő római eredetére nézve — minthogy ezek az erózió által lepusztított felületrészeken kerültek elő — azonban a provincia egyéb belső területein tett megfigyelések,

27 valamint a lelőhely sajátos rétegtani viszonyai erre engednek következtetni. A felület nagy részén markánsan jelentkező, valamint a megsüllyedt objektumok fölé húzódó Kr.u. 4. századi rétegből ugyanis nagy mennyiségű római kori téglatöredék került elő, amely szinte kizárólag tetőfedő téglákból állt. Minthogy azonban a lelőhelyen sem kő, sem tégla alapozású építmény nyoma-