Somogyi Múzeumok Közleményei 16. (2004)

Gallina Zsolt – Somogyi Krisztina: Előzetes jelentés a Kaposvár – 61-es elkerülő út 36. számú lelőhelyén 2002-ben végzett megelőző feltárásról

Előzetes jelentés a Kaposvár — 61-es elkerülő út 36. számú lelőhelyén 2002-ben végzett megelőző feltárásról GALLINA ZSOLT — SOMOGYI KRISZTINA A 36. számú lelőhely Kaposvár és Taszár között, a 61. számú főúttól, illetve a Kaposvár-Taszár vasútvonaltól É-ra és D-re húzódik egészen a Kapos-folyóig. A D-i területen 2001-ben végeztünk megelőző feltárást, 2500 m

2-en 90 késő bronzkori objektumot tártunk fel. Ezek közül a legjelentősebb egy, deszkákból csapolt szerkezetű kút volt, amelynek csak az alsó négy, igen rossz megtartású deszkasora maradt meg. Ez az első ismertté vált késő bronzkori kút Somogy megyében (SOMOGYI 2002, 37^0.)! Az említett vasútvonal és a főút közötti szakaszon 250 m

2-t kutattunk meg az útépítés kezdete előtt 2002. március 22-én és 23-án, ekkor 12 objektumot dokumentáltunk. A főúttól É-ra 2000. végén nem tudtunk terepbejárást végezni, mert legelő fedte a területet. 2002. márciusában a körforgalom építése során azonban objektumok foltjait fedeztük fel a humuszolás után. Az építkezés leállítása után kezdtük meg a leletmentést. Addigra azonban már elkészült a földdepó a körforgalom közepén, amelynek alapterülete így nem kerülhetett feltárásra. A munka 2002. március 28. és május 16. között zajlott, a 27. számú lelőhely megelőző feltárásával párhuzamosan. A Kapós árteréből alig kiemelkedő, erősen vizenyős területen munkánkat a tavaszi esőzések is nehezítették. A feltárt 14950 m

2 a következőképpen tevődött össze: É-i főnyomvonal 2900 m

2

, K-i lehajtó ág 3450 m

2

, körforgalom és DNy-i lehajtó ág 8600 m

2

. (1. kép) A 688 régészeti objektum összesen négy régészeti korszakhoz köthető. A legkorábbi periódust a középső bronzkor jelentette, ekkor a mészbetétes edények népe (Kr. e. 17—14. sz.) telepedett meg a Kapós folyó mentén. Kevés gödrüket a K-i lehajtó sáv területén elszórtan találtuk meg. A legtöbb objektum a késő bronzkori halomsíros kultúrához (Kr. e. 13—11. sz.) köthető, s ez a teleprészlet gyakorlatilag összetartozik a 2001-ben feltárt maradványokkal. Az objektumok legnagyobb része, a 2001. éviekhez hasonlóan, cölöplyuk volt, jórészt a K-i lehajtó sáv területén. Ezek közül cölöpszerkezetű házak, illetve további cölöpsorok voltak megfigyelhetők. A leletanyagban a kerámia, állatcsont mellett szép számmal akadnak bronzok, főleg tűk különböző fejjel és díszítéssel, valamint egy kés (2. kép) is. A kerámiaanyagban észlelhetők még „klasszikus" halomsíros jegyek. Ugyanakkor a körforgalom és a DNy-i lehajtó sáv területén feltárt néhány gödör inkább „tiszta" urnamezős kerámiát tartalmazott. Ezek betöltése különbözött a halomsíros időszak objektumainak betöltésétől. A fentiek alapján a telepet az ún. késő halomsíros-kora urnamezős időszakra keltezhetjük. A DNy-i lehajtó sávban négy, erősen bolygatott urnasír is napvilágra került, gyermekek csontmaradványaival. Kevés bronz tárgy őrződött meg az urnákba helyezett, egykori viseleti tárgyak közül (karikák, négyzet atmetszetű huzaldarabok, spirális végű töredékek, lemeztöredékek). A sírok a meglévő elkerülő utat kísérő árok közelében helyezkedtek el, ezért feltételezhető, hogy az út építése során pusztult el a temető többi része. A körforgalom Ny-i végében került elő az ásatás kuriózumát jelentő bronz kincs (3. kép). A nyesés során a kotró emelt ki 24 db elkeskenyedő vagy hegyes végű, kör atmetszetű karperecet (4. kép), amelyek egy része díszítetlen, más része bekarcolt vonalköteges, illetve poncolt, azaz háromszög alakú bemélyített elemekből álló mintával díszített. Eredeti helyükön négy trombita alakú csüngő, ún. bojtszegély, spirálcsövecskék, lemezcsövecskék, karika maradtak meg (összesen 19 db bronz tárgy). A kincs az elsőként említett bojtszegély (5. kép) alapján keltezhető, mert a többi a késő bronzkori kincshorizontokban általánosan előforduló tárgytípus. Eszerint a leletegyüttes a kurdi típusú kincsek közé sorolható (MOZSOLICS 1985, 73, Taf. 24., 8—13., Taf. 227.), amelyek a Kr. előtti 11—12. század folyamán kerülhettek földbe a késő halomsíros kultúra idején, az urnamezős kultúra dunántúli megjelenésekor. Ez megfelel a telepre vonatkozó, a kerámiaanyag alapján meghatározható keltezésnek. A kincset tehát az említett, viharos történelmi időszakban rejthette el gazdája. A következő korszakot, a római kort csupán három gödör képviselte a DNy-i lehajtó Ny-i végében. Az Árpád-kori megtelepedésnek több nyoma maradt meg. A különböző gödrök, tároló vermek, szabadtéri kemencék, árkok, cölöphelyek mellett egy kutat kell külön kiemelnünk, amelynek azonban nem volt faszerkezete. E falu maradványai a körforgalom és az É-i nyomvonal területén helyezkedtek el. A lelőhely a dunántúli késő bronzkor kutatása szempontjából lehet igazán ígéretes. A feldolgozás során ugyanis arra keressük a választ, vajon megfigyelhető-e folyamatos, töretlen fejlődés a halomsíros és az urnamezős periódus között, ahogy arra már vannak példák a Dunántúlon (pl. Balatonmagyaród-Hídvégpuszta, Németbánya, SZABÓ 2003, 164.). És nem utolsó sorban érdekes összefüggésekre derülhet fény a település, a temetőrészlet (urnasírok) és a bronzkincs viszonylatában. E három elem együttes megjelenése ugyanis ritkán adódik egy lelőhelyen belül! Ásatásvezető: Gallina Zsolt, Munkatársak: Molnár István, Somogyi Krisztina, régészek, Mészáros Szilvia, Szőke Gábor technikusok.