Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)
Gáspár Ferenc: Kiűzve a tudatból, elzárva a lélek mélyére Rippl-Rónai és Oskar Kokoschka különleges kapcsolata
238 GÁSPÁR FERENC össze nem egyeztethető korábbi tapasztalások) kiszorulnak a tudatból. Felidézésük is erőteljes gátlás alá kerül. A gátlás erejét fokozzák az elfelejtett eseményekhez tapadó heves negativ érzelmek, amelyek egészen az önutálatig elvezethetnek. Ez utóbb katasztrófával fenyegetheti az önbecsülést és az önértékelést. Hatásuk mind az emlékezeti tárolásban, mind különösen az emlékek hozzáférhetőségében és felidézhetőségében megmutatkozik. Ennek alkalmanként fontos mentálhigiéniai rendeltetése lehet, hiszen megóvja az aktuális énrendszer egyensúlyát, s megőrzi az egyén munkaképességét. Ha ugyanis az elhárítás nem jár sikerrel, és a kiszorított emléktartalmak újra és újra felbukkannak, akkor többirányú kedvezőtlen kimenetel is fenyegethet: önromboló késztetések, depresszió, énes neurózisok... stb" 16 Visszatérve a már idézett eseményhez: a főparancsnokságon elszenvedett - a megsemmisülés érzésével járó - megaláztatás, majd az ezt követően Rippl segítségével megkapott elégtétel kiváltotta érzelmi hullámverés hatására váratlanul és hirtelen feltör benne a hála érzése, és anélkül, hogy higgadt fejjel újból végiggondolná a történteket, azonnal le is írja azt. Sokkszerű volt az élmény: ő, Oskar Kokoschka, a bécsi festőművész és színműíró, a kávéházak törzsasztalainak központi alakja, a berlini művészvilág Sturm köré csoportosult részének közismert személyisége most itt, a világ végén a „macskaasztalhoz" kényszerüljön? Elképzelhető, hogy még a „közismerten művészetkedvelő" tábornagy sem tudná, ki is a most érkezett vendég kísérője? Nem, ez lehetetlen, ez csak valamiféle tévedés lehet! De győzött az igazság mert a barátja, - a Rippel megmondta nekik, hogy ő egy jó festő. Helyreállt a világ megbillent egyensúlya, minden a legnagyobb rendben van, most már teheti, amit a legjobban szeret: sok sok portrét fog készíteni itt ezekről a kedves emberekről. Útjaik hamarosan szétválnak: Rippl kirándulgat, új társa egy orvos-tábornok, egy generális orvos, akivel Veldesben csónakázgat. Kokoschka más feladatokat kap, a sajtóhadiszállás reábízott tagjait viszi a különböző parancsnokságokra. Rippl számit rá, hogy a küldetés teljesítését követően ismét találkoznak a főhadiszálláson, még azt megelőzően, hogy ő is tovább indulna a Seloban elhelyezett magyar ezredhez, végső úticéljára. 17 Az óhaj teljesül, mert feladata végeztével mielőtt visszaindulna Bécsbe - az osztrák festő ott találja magyar „barátját" a főparancsnokságon. Látszólag minden a legnagyobb rendben van, tehetik amire hivatottak, gond nélkül alkothatnak. Valami azonban megváltozott, amíg Kokoschka távol volt. Ahogy mentek a napok - egyik a másik után rá kellett döbbennie, hogy mellékszereplőnek tért viszsza. Rippl, vele ellentétben „birtokon belül" volt. Elemezve az okokat, fel kellett ismernie, hogy már a kiindulópontnál elromlott a dolog. Rippl valójában sohasem akart a háborúval közvetlen kapcsolatba kerülni. Hiába közvetítette 1915-ben Móricz Zsigmond a régi barát, a legendás Szurmay altábornagy invitálását, aki vendégül hívta a keleti fronton települt főhadiszállására, ő két ízben is kitért a meghívás elől. Különösebb hazafiúi lelkesedés nem fűtötte, egyénisége, személyisége a gondtalan polgári jólét megélésére predesztinálta, ami meg is adatott neki. Szeretett, és ami ritka, tudott élni. Ebben az időben már sok volt a barátja és kevés az ellensége. Nem vívódott, nem moralizált, meglátta és szerette a szépet, engedelmesek voltak neki a színek. Ezért azután, amikor többszöri halogatás után egyszer csak - ki tudja milyen indíttatásból - váratlanul mégis a fronton találjuk, olyan volt a főhadiszállás kemény és marcona hadfiai között, mint egy tűzpiros gömb a homogén szürke előtt. Nem bénította a katonai fegyelem, szabad volt a lekötözöttek körében: és ez ki is ütközött az elkényeztetett gyermekhez hasonlatos viselkedésén. Szokatlan jelenség Rippl esetében, hogy önnön művészi teljesítményét minősítse, és nem szokta dicsérni sem önmagát. Most, hogy a parancsnokságra eljutott, önfeledten dolgozik, saját szavaival idézve: „mindenki bámulatára, megelégedésére" és pompásan sikerült portrét készít, amint erről egy igazán kellemes kirándulását követően hazaküldött üdvözlőlapján tájékoztatta szeretteit. A széles nyilvánosság (kissé szabadabban fogalmazva, nézőközönség ) előtt alkotó Rippl nyilván élvezte az efféle bűvészkedéshez nem szokott tisztikar emócióját és talán nem tévedek túl nagyot, ha megkockáztatom a kijelentést, a szituáció előcsalogatta a mindig is benne lapuló „mutatványost". Rippl elemében volt, hiszen a gyors alkotás, az egy ülésre való festés már korábban kizárólagos alkotói módszerévé lett, ami ennek a helyzetnek tökéletesen megfelelt. Munkásságában a portré mindig is kitüntető helyet foglalt el (Genthon szerint a hozzávetőlegesen 4000 alkotásából mintegy 1100 az arcképek száma), így mivel szerette is, meg célravezető is volt, nyilván alkalmazta. Teljességében bizonyos vagyok benne, hogy mindezeket minden hátsó szándék nélkül tette. Nem volt célja a vetélkedés, személyiségétől mindig is távol állt a mindenáron győzni akarás. Igazán haragos is talán csak egyszer volt életében, 1915-ben, amikor nagy csalódására nem ő kapta meg az állami aranyérmet. 18 Ugyanakkor mély bölcsességre vall az az elnézés, amivel a fiatalság zabolátlan magabiztosságát és gátlástalanságát kezeli. 19 Amint azt már bizonyítottuk, Kokoschka nem akart a frontra kerülni, neki oda mennie kellett. A szerencse mellé szegődött és már-már úgy tűnt alkothat nyugodtan, teheti amit a legjobban szeret: sok-sok portrét készíthet. Az elszenvedett megaláztatásból történt újjászületés kiváltotta eufória kíséretében lelke mélyéről ezért szakadt fel a hála és az öröm érzése, az önmagának tett vallomás, az óhaj, a szándék és a bizonyosság: „sokat fogok portrézni". Kedvelt témája a portré, eddigi valamennyi nagy sikereit mind ebben a műfajban érte el. A boldogság állapota nála is összekapcsolódik azzal a tevékenységgel, amely kiváltja azt és folytonosan ismétlésre sarkall: „sokat fogok portrézni!"
